13 felhasználó online
0 tag, 13 vendég
|
Jelképek
galamb
|
"a Szentlélek "
A Szentlélek a kereszténység tanítása szerint a Szentháromság egy Isten három személyének az egyike.
A Szentháromságban hívő keresztények szerint a Szentlélek „valóságos személy”, a nyugati keresztények szerint az Atyától és a Fiútól (Jézus Krisztus), a keleti keresztények szerint pedig az Atyától származik („az Atyától, a Fiú által”). Ez vezetett el az ún. filioque-vitához, mely 1054-ben a keleti s nyugati keresztények közötti szakadás egyik okává vált.
Az Atya és a Fiú azért küldte el a Szentlelket a Földre, hogy az Egyházban Jézus Krisztus személyét felemelje (fölmagasztalja), és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, valóságos Isten ismeretre és imádatra.
A Biblia szerint a Szentlélek ellen elkövetett bűnökre nincs bűnbocsánat. A Szent Szellem tette képessé Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát. Ő alakítja ki az emberekben – az Isteni Igével egységben – a megtérést és az újjászületést és ő teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vígasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.
|
|
Hirdetés
|