9 felhasználó online
0 tag, 9 vendég
|
Pápák
Szent Péter
| Szent Péter a tizenkét apostol egyike, Krisztus tanítványa, a katolikus hagyomány szerint Róma első püspöke. Eredeti nevén Simonnak (héberül: שמעון homok, figyelő, hallgató) nevezték. Jézus Krisztus adta neki a Péter nevet, amely a görög Petrosz vagyis kőszikla szóból ered. Szent Pál műveiben gyakran nevezi Szent Pétert Kéfásnak is, hiszen ez az arámi változata a kősziklának. Az apostolok között a legjelentősebb alak, nevét minden írás először említi a tizenkét tanítvány közül. A hagyomány szerint Jézus Krisztus neki adta a mennyország kapuinak kulcsait. Mint a legjelentősebb apostol, nem véletlen, hogy Krisztus halála után ő került a keresztény vallás, az új vallás élére. A katolikusok szerint Péter a pápák, a halászok és Róma védőszentje. |
Szent Linus
| A legtöbb forrás szerint Linus volt Péter után a második római püspök. A hagyomány szerint Linus 12 éven, 4 hónapon és 12 napon át birtokolta a római püspök címet, uralmának kezdetét azonban nehéz megállapítani. A legtöbb írásos emlék 68-at említi tisztségének kezdeteként, de a Katolikus Enciklopédia 64-et ír, Euszebiosz pedig 69-et említ. Ez a sokféle dátum a kutatók szerint azért lehetséges, mert Linus már Szent Péter életében segítette annak munkáját.
A legtöbb írásos emlékről, például egy Szent Péter és Szent Pál haláláról szóló munkáról, amelyet a tudomány Linusnak tulajdonított hosszú évszázadokon keresztül, kiderült, hogy vagy apokrifek, vagy nem bizonyítható Linus szerzősége. Így kétségessé válik az a feltevés is, hogy Linus volt az, aki elrendelte, hogy a nőknek csak fedett fővel szabad belépni a templomba. |
Szent I. Anaklét
| Szent I. Anaklét volt a harmadik római egyházvezető Szent Péter és Szent Linus után (nem a mai értelemben vett római pápa). Valószínűleg Cletus-szal azonos személy, Caesariai Euszebiosz, Szent Ireneus, Szent Ágoston és Optatus egyhangúlag azt állítják, hogy ez a két név egy embert takar. A Liber Pontificalis viszont cáfolja az azonosságot. |
Szent Kelemen
| Szent Anaklét utódaként a 4. római pápa, akit Római Kelemennek (latinosan Clemens Romanus) is neveztek. A patrisztika az apostoli atyák között tartja számon. A katolikusok között többek között a Krím-félsziget és több európai város, valamint a kőfaragók, kalaposok és tengerészek védőszentje. |
Szent Evarisztosz
| Életéről keveset tudunk. A Liber Pontificalis szerint egy görög eredetű családból származik. Domitianus császár uralkodásának idején választották Róma püspökévé, amikor éppen keresztényüldözések zajlottak. A hagyomány szerint Evarisztosz volt az a római püspök, aki megalapította a bíborosok testületét, amely később a pápaválasztás gyűlése lett. A hagyomány vértanúként tiszteli, bár erre nincs megfelelő bizonyíték. Ünnepét október 26-án tartják. |
|
Hirdetés
|