Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem - Pápák
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Pápák - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Kelemen, Klementina napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Szent Miklós
Fentről lefelé
Pápák

117. számú pápa
900 - 903
IV. Benedek
IV. Benedeket a korabeli források gyakran magasztalták nagylelkűsége miatt, ami főként a szegényekkel szembeni jóságában mutatkozott meg. Pontifikátusáról hiányosak ismereteink. Első cselekedetei közé tartozik, hogy megerősítette a hullazsinat eltörlését és Formosus döntéseit. Foglalkozott a nápolyi püspök, István legitimitásának ügyével, és egyik zsinatán kiátkozta II. Flamand Baldvint, a reimsi érsek, Fulk gyilkosát. Legjelentősebb történelmi vonatkozású tette az volt, hogy 901 februárjában császárrá koronázta Provence királyát, III. Vak Lajost. Azonban a Német-római Birodalom gyengesége miatt az új spoletoi herceg, I. Berengár az egész félszigetet elfoglalhatta. Ezzel tulajdonképpen még jobban elszigetelte Rómát a külvilágtól és felélesztette a város különböző pártjait. Benedek uralkodása alatt több kolostornak is megerősítette kiváltságait. 903 nyarán halt meg.
118. számú pápa
903 - 903
V. Leó
V. Leó a 10. század hajnalán uralkodott mindössze 30 napon keresztül. A pápaság történelmének sötét korszakában került a keresztény egyház élére. Nemcsak a dokumentumok hiánya miatt nevezik sötétnek, hanem azért is mert a kor pápáinak gyakran tragikus véget szánt a sors. Ez alól Leó sem volt kivétel. Rövid pontifikátusáról mindössze annyi maradt fenn, hogy kiadott egy bullát, amelyben a bolognai kanonokat felmentette az egyházi adók fizetése alól. De még alig rendezkedhetett be a Lateránba, elűzték a pápai trónról. Ezt valószínűleg Kristóf, a Szent Damasus székesegyház bíborosa tette meg, és saját magát szentelte fel az egyház vezetőjének. Leót börtönbe záratta, ahol később valószínűleg kínjában hamarosan meghalt. Bár az a feltételezés is él, hogy magát Kristófot is elmozdították trónjáról, és a regnáló III. Sergius "megsajnálta" a raboskodó pápákat, és meggyilkoltatta őket.
119. számú pápa
904 - 911
III. Sergius
III. Sergius pontifikátusa több éve az első volt, amely tovább tartott pár hónapnál vagy évnél. Sergiusnak sikerült a római nemesség segítségével szilárdan megszerezni a pápai trónt. Történetéről Cremonai Liutprand írt hosszú tekercseket, azonban a krónikást az ellenséges római párt fogadta fel a feladatra, ezért nem teljesen bizonyos, hogy minden megfelel a valóságnak. Ezek alapján Sergiust a kegyetlensége miatt elűzött VII. István pápa hívének lehet tekinteni. Sergius uralma alatt az egyházat főként a nemesi pártok és érdekek irányították. Mindenben követte VI. István politikáját, így első dolga volt, hogy ismét semmisnek minősítette Formosus pápa döntéseit, és azokat a klerikusokat, akiket Formosus szentelt fel, megfosztotta rangjuktól. Pontifikátusát a források gyakran úgy emlegetik, mint a szajhák uralmát. Az erkölcsi hanyatlásnak azonban nem volt vége. Sergius elhatározta, hogy megerősíti a hullazsinat minden határozatát, és ezért újra kiásatta nyughelyéről Formosus holttestét. Azt a pápai zsinat elé állította, ahol ismét elítélték, és Sergius utasítására lefejezték a néhai egyházfőt. István sírjára pedig dicsőséget szimbolizáló jelképet faragtatott. A korabeli krónikák az ő nevéhez kötik azt is, hogy a két bebörtönzött egyházfőt V. Leót és Kristófot is az ő parancsára fojtották meg. De a Sergiusról szóló történet nem feltétlen igaz, és nem is feltétlen csak rosszakat ír az egyházfőről. Így például megvédte a ravennai érseket, Jánost az isztriai grófok befolyásától, és Angliában több egyházmegyét is alapított. Ellentétbe került a konstantinápolyi egyházzal, amikor az ottani viszályokat akarta elsimítani, ezért a pátriárka kihúzatta nevét a misék végén felolvasandók listájáról. Ez a szakadás fennmaradt annak ellenére, hogy Sergius érvényesnek ismerte el a bizánci császár, VI. Leó negyedik házasságát. A hagyomány szerint ő viselt először háromrészes pápai tiarát. Nevéhez kapcsolódik a Laterán teljes felújítása, amelyet a 896-os földrengés tett tönkre.
120. számú pápa
911 - 913
III. Anasztáz
III. Anasztáz rövid pontifikátusáról alig maradt fenn értékelhető forrás az utókorra. Nem volt erős kezű, és a nemesi pártok uralta Rómában szinte teljesen háttérbe szorult. A várost, és tulajdonképpen az egész egyházat Theophülaktosz és Theodora tartotta a kezében. A két befolyásos nemes mellett Anasztáz alig tudott érvényesülni. Valójában egész regnálását a Lateránban töltötte. Innen aktívan részt vett a német egyházmegyék újraszervezésében. Ezen felül a konstantinápolyi pátriárka, Misztikus Miklós megkérte, hogy ítélje el VI. Bölcs Leó bizánci császár negyedik esküvőjét, amit a házasság szentségének tiszteletben tartása miatt meg is tett. Valamivel több mint két évvel megválasztása után, meghalt.
121. számú pápa
913 - 914
Lando
Landot is, mint a kor többi pápáit is, szinte kivétel nélkül a római nemesség segítette trónra. Mivel a 10. század elején a szentatyák jöttek-mentek, és igazán nem volt hatalmuk, ezért a krónikák alig tesznek említést Lando pontifikátusáról, aki amúgyis hozzávetőlegesen egy fél évet ült a pápai trónon. Rövid regnálásáról mindössze egy hivatalos cselekedete maradt fenn. Az egyik utolsó olyan pápa volt, aki saját nevét használta uralkodói neveként. Sőt egészen I. János Pál pápáig az utolsó, aki olyan néven uralkodott, amilyenen előtte még senki.
122. számú pápa
914 - 928
X. János
X. János korában ritkán került olyan energikus és ügyes ember, mint ő. Ezt az is mutatja, hogy a 10. század kezdete környékén uralkodott pápák közül 14 éves pontifikátusával sokáig sikerült megtartania hivatalát. Személyében végre olyan klerikus ült a trónon, aki ki akart lépni a római nemesség ördögi köréből, noha megválasztásához nagyban hozzájárultak ezek az erők. János trónra lépése után igyekezett megszilárdítani jó kapcsolatait Theophülaktosz szenátorral és családjával. Legfőbb célkitűzésének tartotta a pogány szaracénok kiűzését a félszigetről, és hogy tervét megvalósítsa hamarosan felkereste Itália uralkodóit. Emellett a pápa felkereste a félsziget szinte minden tehetősebb urát, és így 916-ban egy egyesített itáliai sereg élén a muzulmán betolakodók ellen vonult. A szaracénok a Garigliano folyó partjára építették fel erődjeiket. 916 augusztusában János serege egészen a torkolatig szorította vissza a szaracénokat, hatalmas veszteségeket okozva nekik. A diadalmas pápa hatalmas népszerűségnek örvendett Rómában, mind a köznép mind a nemesek körében. A tisztelet és a győzelem íze elindította Jánost azon az úton, amely függetlenítené az egyházat a világi befolyástól. Az egyetemes egyház híveként lépett fel, hangos ovációkkal kísért miséket tartott. Igyekezett minél több európai uralkodóval felvenni a kapcsolatot. János mindenképpen igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni Bizánccal is, így azonnal a pátriárka segítségére sietett, amikor Miklóst megfosztották méltóságától. Meghalt a császár, I. Berengár, és ugyanebben az évben érte utol a végzet Theophülaktoszt is, a befolyásos római nemesi család fejét. János ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy kitörjön a világi nyomás alól. Testvérét, Pétert Róma prefektusának nevezte ki, majd Burgundiai Hugónak akarta adni a császári koronát. A burgundi és az egyházfő szövetségét egyenesen támadásként fogták fel, így elűzték trónjáról Jánost. Pétert meggyilkolták, majd elfogták Jánost, azzal a koholt váddal, hogy ő szabadította Itáliára a magyarokat és börtönbe vetették, ahol hamarosan halálát lelte.

123. számú pápa
928 - 928
VI. Leó
VI. Leó a rövid kihagyás után ismét feléledő római nemesség, főként a spoletoi párt nagy befolyású szenátornője, Marózia bábja volt. Pontifikátusa mindössze hét hónapon és öt napon át tartott, de sok cselekedete nem maradt fenn az utókor számára. Elődje politikájával természetesen szakítania kellett, és minden döntését Marózia ellenőrizte. Leginkább a dalmáciai egyházzal kapcsolatban hozott döntéseket. Fennmaradt egyik bullája, amelyben Leó a spalatoi egyházmegyének érseki palliumot küldött, és arra intette Dalmácia minden püspökét, hogy engedelmeskedjenek az érseknek. Egyéb tettéről nincs adatunk.
124. számú pápa
928 - 931
VII. István
VII. István kétségbe vonható a legitimitása, hiszen akkor lépett trónra, amikor egyik elődje, X. János pápa még életben volt börtönében, és nem mondott le. István gyenge kezű egyházfőnek bizonyult, aki a nagy befolyású nemesek árnyékában maradt. Pontifikátusáról semmi sem maradt fenn az utókornak. Mindössze annyit tudunk róla, hogy egyes itáliai és franciaországi kolostoroknak kiváltságokat adományozott.
125. számú pápa
931 - 935
XI. János
XI. János pontifikátusában és személyében mutatkozott meg leginkább a kor sajátos pápaválasztási szokása és a római nemesség mérhetetlen befolyása. Bő négy éves uralkodása szinte kizárólag névlegesnek tekinthető. Nemcsak Róma városa, hanem immár a pápa is Marózia teljes befolyása és irányítása alatt állt. A nemeseknek sikerült megdönteni Marózia rémuralmát. Alberik börtönbe vetette anyját, és Jánost a lateráni palotában haláláig házi őrizet alá vetette. Alberik uralkodott a városban, és az egyházon is. Jánosnak mindössze a saját lelki üdvösségét hagyta meg egyházi feladatnak.
126. számú pápa
936 - 939
VII. Leó
VII. Leó pontifikátusa alatt is tomboltak a 10. század viharai, bár a kérlelhetetlen világi befolyás ellen lassú reformok indultak. Leó óvatosan próbált lavírozni nagylelkű segítője, II. Alberik és a politikai önállóság közötti kényes utakon. Pontifikátusa során igyekezett leküzdeni Alberik befolyását, de ez csak kis részben sikerült, és a magát a rómaiak hercegének és szenátorának nevező Alberik továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy nemcsak a világi, hanem az egyházi kérdésekben is döntsön. Leó bullái leginkább különböző monostoroknak biztosítottak kiváltságokat, de akadt köztük egy, amely a mainzi érseknek, Fredericknek szólt. A pápa ebben a bullájában az érseket ruházta fel Németország vikáriusává, vagyis az egyházfő legfőbb képviselőjévé, aki az egész német egyház felett pásztorkodik. Ez tetőzte be I. Virág Henrik uralkodó egyházrendezését. Emellett megtiltotta a zsidók erőszakos térítését is.
127. számú pápa
939 - 942
VIII. István
VIII. István is, mint az már megszokottá vált, Róma hercegének kényétől függött. II. Alberik tette meg pápának és később egy végzetes hiba miatt ő űzte el a trónról. István pontifikátusa alatt igazán nem beszélhetünk pápai döntésekről, hiszen helyette Alberik uralkodott az egyházban is. István minden erejével támogatta a cluny reformokat és a monostorizmust.
Azonban a napjait a Lateránban tengető egyházfő egy idő múlva megunta a tétlenkedést, és megkísérelt elszakadni Alberik elnyomó uralmától. A herceg távollétében kihirdette, hogy a Római Birodalom császárának a Szentszék a Karoling-dinasztia sarját, IV. Tengerentúli Lajost ismeri el. Azt aki nem a francia uralkodót támogatja kiátkozással fenyegette meg. A hazatérő Alberik dühöngött István hűtlenségén, és katonáival azonnal elfogatta a pápát, majd büntetésül úgy megcsonkította István testét, hogy az sebeibe pár napon belül belehalt.
128. számú pápa
942 - 946
II. Márton
II. Mártonról a történelem úgy emlékezik, mint egy olyan egyházfőről, akit a világi politika változásai segítettek trónra, és ezért valós hatalma alig volt. II. Alberik, Róma hercege az elűzött VIII. István pápa után Mártont jelölte ki Szent Péter trónjának örökösévé. Pontifikátusáról a korabeli krónikák egybehangzóan azt írták, hogy minden komoly politikai döntést került, mert Alberik nem akarta, hogy az egyházfő beleavatkozzon az európai nagyhatalmak ügyeibe. A jelentősebb spirituális tennivalókat is "levette" Alberik Márton válláról, így a pápának igazán alig maradt tennivalója. Márton aktívan támogatta a szerzetesrendeket, főként a Cluny-i kongregációt, amelynek fő célja volt, hogy megreformálják az egész kontinens erkölcsét, társadalmi rendjét. Ennek megvalósítását az egyház alapvető megújításában látták. Követei által a pápai hivatal minden keresztény udvarral jó kapcsolatokat tartott fenn, és ha Alberik engedélyezte, akkor Márton bizonyos politikai lépésekre is kész volt. Ez azonban ritkán esett meg. Azt mégsem lehet elmondani, hogy nem hagyott semmi jelentőset az utókorra. Egyrészt támogatta az egyházi reformokat, amivel egy később kiteljesedő folyamatot tett elfogadottá magas körökben. Itáliaszerte templomépítésekbe fogott, és sok szent hely újult meg regnálása idején. A városi szegénység is hálásan emlékezett meg Mártonról, hiszen sok adományt és egyéb segítséget adott nekik.

129. számú pápa
946 - 955
II. Agapét
II. Agapét 10 éves pontifikátusa nem sok nyomot hagyott a történelem lapjain, mégis fontos pontifexként értékelik az utókor történészei. Minden bizonnyal Agapét volt az az egyházfő, akinek az uralma végre megrogyasztotta a független Római Köztársaság tébolyult zsarnokát, II. Alberiket, az örök város herceg-szenátorát. Ez hatalmas jelentősséggel bírt, hiszen a pápák immár 904 óta, III. Sergius pápa óta nem politizálhattak önállóan. Sőt, később az egyház fejét is az uralmon lévő türanniszok választották meg.Alberik azonnal éreztette a hatalmi viszonyokat, és ezúttal is igyekezett háttérbe szorítani az egyházfőt. Azonban Agapét nem akarta elfogadni másodlagos szerepét, de tartott a nyílt ellenszegüléstől is. Nem titkolta, hogy az egyház dicsőségét csak szentéletű és eltökélt pápák vezetésével lehet helyre állítani. Minden igyekezetével támogatta a cluny reformok terjedését, és a templomokban, kolostorokban felborult egyházi fegyelem szigorításán fáradozott. Pontifikátusa során sikerült elsimítani a reimsi egyházszakadást, és követeivel jó kapcsolatokat épített ki Nagy Ottó császár udvarával. Agapét segítette az északi császár ambícióit az északi népek térítésében, de mindennek ellenére 952-ben megtagadta tőle a római császári koronát. Uralkodásának alkonyán egyre nyíltabban merte felvenni a harcot Alberikkel. Róma nemességével szövetkezve levelet írt Ottónak. A levélben az állt, hogy a rómaiak nem látnak más megoldást az anarchiából való menekülésre, csak azt, hogy az északi császár seregével Itália földjére lép, és ott rendet teremt. De a szövetség nem járt eredménnyel, legalábbis nem Agapét pontifikátusa alatt! Mindenesetre jelentős lépésnek bizonyult a jövőben. Alberik rájött a pápa árulására, de a széles körben tisztelt Agapétot nem merte bántani. A herceg ezért úgy döntött, hogy a római zsinattal elfogadtatja, hogy Agapét halála után fiát, Octavianust fogják megválasztani az egyház élére.
130. számú pápa
955 - 964
XII. János
XII. János a pápaság történelmének egyik fontos választópontján uralkodott. Az egyházfők ebben az időben kerültek szorosabb viszonyba a megalakuló Német-római Birodalom uralkodóival, amely az elkövetkezendő évszázadok meghatározójává vált. János uralma valóságos erkölcsi fertőként jelenik meg minden krónikában. Megválasztása, hatalma és hatalomvágya hatalmas értékcsökkenést idézett elő az egész nyugati egyházban.
János már korábban egy évig Róma uralkodója volt, így személyében ismét egyesült a politikai és vallási hatalom. Kortársai rossz szemmel nézték, hogy az új egyházfő egyáltalán nem tisztelte a keresztény hagyományokat, és a legkevésbé sem érdekelte őt a lelki tisztaság, a szegénység, jótékonyság kérdése. Valóságos bordélyházzá változtatta a Lateránt. Hajnalig tartó dőzsölések, buja éjszakák sötét kora volt János pontifikátusa. Egyetlenegy dolog érdekelte: a pápai patrimóniumok növelése. Ezért aztán a római sereg hamarosan szinte ész és koncepció nélkül megtámadta II. Berengár, Észak-Itália királya seregét. A pápai csapatok vereséget szenvedtek, de attól sokkal égetőbb probléma volt, hogy Berengár vissza akart vágni Jánosnak. A lombard hadak gyorsan haladtak, és a pápai állam nagy részét elfoglalták. A kétségbe esett Jánosnak nem maradt más választása: segítségül Nagy Ottó, német császárt hívta Itáliába. Ottó hatalmas sereggel lépett Itália földjére. Berengár el akarta kerülni a megütközést, így visszavonult megerősített váraiba. János hatalmas pompával fogadta a „hit védelmezőjét”, és hamarosan megállapodást kötöttek szövetségükről. A pápa szövetséget esküdött Ottónak, és azt is megígérte, hogy nem egyezkedik Berengárral és gyermekével, Adalberttel a császár ellen. Az egyezség megpecsételésére János 962. február 2-án római császárrá koronázta Ottót. Ezzel a történelmi ténnyel jött létre az 1806-ig fennálló Német-római Birodalom. János azonban nem érezte elégedettnek magát. Ezért amint Ottó kitette a lábát Rómából, a pápa azonnal szövetségeket hozott létre ellene. De a római nemesség azon szárnya, akik a császárt támogatták felkeltek a pápa ellen. A lázongások hírére Ottó ismét Rómába érkezett, de János ekkorra már elmenekült a városból a campaniai Tivoliba. Jánost szentségtöréssel, szimóniával, hamis esküvel, gyilkossággal, fajtalankodással és vérfertőzéssel vádolták meg. Maga a császár vádolta meg a pápát hitszegéssel, árulással és azzal, hogy Adalbertet Rómába hívta. Majd megfosztotték hivatalától Jánost. Helyére a pápaválasztás minden törvényének ellenére egy világi személyt, a kincstári kamarást, Leót választották meg. Ezek után a császári seregek újra elhagyták Rómát. János csak erre várt, és felbújtva római támogatóit, felkelést szervezett a császár és hívei ellen. vérbe fojtották János lázadását, azonban a letett pápa nem adta fel, és újabb lázadást szervezett, amely már győzedelmeskedett. VIII. Leó elmenekült a városból, és a pápai trónt újra János foglalhatta el. Véres bosszút állt a császár támogatóin. Több bíborost is megcsonkíttatott vagy halálra kínzott. Ottó elfoglalta Berengár utolsó menedékét is, és a királyt tömlöcbe vetette, serege élén Rómába vonult rendet teremteni, de erre már nem volt szükség, hiszen János meghalt.
131. számú pápa
963 - 965
VIII. Leó
VIII. Leó pápaságát sok forrás kétségbe vonja, és ellenpápának nevezi, hiszen a pápaválasztásról szóló kánonjogok mellőzésével foglalhatta el hivatalát. Egy sötét, hedonista kor végeztével került hatalomra, azonban a régi római zsarnokok helyett most a Német-római Császárság uralkodói diktáltak az örök városban. A klérus és a római nép között sem volt túl népszerű, hiszen mindenki tudta, hogy törvénytelenül bitorolja Szent Péter trónját, de mellette állt a kor legerősebb uralkodója, Ottó. De a császár hamarosan kivonult a városból, és fel-fellángoltak az érzelmek Leó pontifikátusa ellen. A császári párt még vérbe tudta fojtani a lázadást, de hamarosan még nagyobb erejű felkelés robbant ki, így Leónak menekülnie kellett a városból. A pápai trónt ismét XII. János foglalhatta el.
132. számú pápa
964 - 966
V. Benedek
Benedek pár hetes uralkodása a megújuló pápaság egy rövid próbálkozása volt. A római nép és főként klérus szabad választásaként foglalhatta el a trónt, azonban egy olyan helyzetben, amikor ezt a körülmények nem engedhették meg. Benedek alig foglalhatta el hivatalát a Lateránban, Ottó és az ellenlábas Leó hatalmas sereggel érkezett meg Róma falai elé. A művelt pápa azonnal belátta, hogy nem tudja felvenni a versenyt a császár hatalmával, így önként lemondott trónjáról. Ottó emberei elfogták Benedeket, és Németországba vitték. Ottó Hamburgba száműzte az egyházfőt, ahol Adaldag érsek viselte gondját. Diakónusi rangot kapott, de több német egyházmegye vezetője őt tartotta továbbra is pápának. Benedek nyugodt vallási elmélkedésben töltötte fennmaradt idejét. Száműzetése után nem sokkal halt meg.
133. számú pápa
965 - 972
XIII. János
XIII. János trónra emelésében is hathatós szerepet vállalt Nagy Ottó császár. De az arrogáns természetű egyházfőt csak nehezen tudta elfogadni a római nemesség. Az új pápa pontosan tudta, hogy hivatalát Ottónak köszönheti, ezért pontifikátusa alatt végig szívélyes kapcsolatot tartott fenn vele. De gyakran megfeledkezett arról, hogy a császári érdekek mellett néha érdemes közvetlen környezetének érdekeit is figyelembe venni. A nemesség kezdeti támogatása hamar az ellenkezőjébe csapott át, amikor János kemény kézzel megtorolta a kiváltságosok túlkapásait, és azokat saját maga használta ki. A feldühödött rómaiak decemberben fellázadtak a pápa ellen, és hamar elfogták Jánost és az Angyalvárba zárták. Kis idő múlva Rómából is eltűntették, és egy campanai erődbe zárták a pápát. Kapcsolatai és vagyona miatt hamarosan sikerült megszöknie börtönéből, de Rómába nem térhetett vissza. Végül Capua hercege, Pandulf fogadta be az egyházfőt. A római ellenállás egészen addig fennmaradt, amíg Ottó seregével újra Itália földjére nem lépett. Amikor a nemesek megneszelték a bajt, visszaengedték Jánost a szent városba. A császár decemberben Rómába érkezett, ahol könyörtelenül megtorolta a lázadást. A császári segítség után János még szorosabb viszonyba került a világi hatalommal. Ottó rendeletének hatására a ravennai egyházmegye ismét a pápai állam része lett. A császárság és pápaság szövetségét megpecsételendő, 967 karácsonyán II. Ottó, Nagy Ottó gyermeke érkezett Rómába, ahol János apja társcsászárává koronázta meg a 12 éves örököst. Az egyházfő támogatta Ottó tervét, amely a keleti és nyugati egyházak megbékélését célozta meg. Ennek keretében II. Ottó feleségének választották a bizánci császár unokahúgát, Theophano hercegnőt. A házasságot Rómában tartották meg, és maga XIII. János vezette le a ceremóniát. Ezen kívül palliumot adományozott még több dél-itáliai egyházmegyének is. Metropolita rangra emelte Capuát, meghálálva a hercegnek a védelmet. János gyakran szólt bele az angol és francia egyházi hierarchia kérdéseibe is. II. Boleszláv, cseh herceg nyomására beleegyezett a prágai központú egyház megalapításába, de ennek megvalósítása még éveken keresztül váratott magára.
134. számú pápa
973 - 974
VI. Benedek
VI. Benedek megválasztásában nagy szerepet játszott a felerősödött új európai hatalom, a Német-római Császárság befolyása. Rövid pontifikátusa tulajdonképpen szinte nyom nélkül tűnt el a vallástörténelem süllyesztőjében. Ebben nagy szerepe volt annak a ténynek, hogy épp Benedek uralkodása alatt tört meg ez a hatalom. Rómában már jó ideje ferde szemmel nézték a német császár bábjait Szent Péter trónján. Nem volt ez alól kivétel Benedek sem. Az új pápa arrogánsan viselkedett a római nemesekkel, de mindent megadott a német főuraknak, és kiváltképp a császárnak. Több templomnak és kolostornak kiváltságokat és jogokat adományozott, és támogatta a cluny-i apátság munkáját. Egyéb nem is maradt fenn pontifikátusáról.
135. számú pápa
974 - 983
VII. Benedek
VII. Benedeket, mint II. Ottó jelöltjét fogadtál el a Rómában fellázadt németellenes nemesség. Önálló kormányzásának kezdetén Benedek megerősítette Ottó császári jogait, majd megkezdődött kilenc éves, nem túl eseménydús pontifikátusa. Bonifác elűzése után Rómában fennmaradt a Benedek- és német-ellenes párt, akik többször igen keményen megszorongatták a pápai hatalmat. Uralkodása alatt támogatta a kolostorokat, kiváltképp a Cluny apátságot és annak reformjait. Az egyházi reformokról gyakran beszélt Ottóval is, de az még váratott magára. Nagy odaadással támogatta a pogány szlávok térítését. Ezen felül a korabeli források még egy említésre méltó eseményt jegyeztek fel Benedek uralkodásából. Az elnyomott afrikai egyházak kétségbeesett levelet írtak az egyházfőnek, hogy támogassa lelküket a nehéz időkben. Az iszlám gyűrűbe zárt afrikai keresztények élére Benedek Karthágóba küldött egy papot, hogy vezesse az ottani nyájat.
136. számú pápa
983 - 984
XIV. János
XIV. János rövid pontifikátusa az egyik legtragikusabb egyházfői történetek egyike. Röviddel felszentelése után ismét megremegett a pápai trón fő támogatója, a Német-római Birodalom. Alig foglalta el a pápai trónt, Rómában már érezni lehetett a nemesek ellenállását, hiszen újra egy császárpárti egyházfő foglalta el az apostoli széket. Azonban december 7-én váratlanul meghalt a pápa legfőbb támogatója, II. Ottó. A császár igen fiatalon hunyt el. Haldoklásának idején Rómába utazott, hogy maga János készítse fel a halálra. János ellenfeleinek szemében tiszta célponttá vált. Hamarosan Rómába érkezett a Bizáncba száműzött VII. Bonifác ellenpápa. A nemesség támogatásával sikerült elfogni az egyházfőt. Bonifác az Angyalvár tömlöceibe vetette Jánost, ahol négy hónap múlva az éhség miatt, mások szerint Bonifác mérgei miatt halálát lelte.
137. számú pápa
985 - 996
XV. János
XV. János majdnem tizenegy éven keresztül uralkodott. Azonban a szent hivatalt a római polgárok gyakran illeték negatív jelzőkkel pontifikátusának ideje alatt. János nem volt népszerű, ugyanis könnyen megvesztegethető volt és a német udvar kívánságait támogatta. János független uralkodásba kezdett. Pontifikátusának központi kérdése volt a reimsi egyházmegye vezetőjének törvényes kinevezése. Franciaország királya a reimsi érsekség élére állította Arnulfot, aki egyik legnagyobb riválisának, Lotaringiai Károlynak volt unokafivére. Károly hamarosan Reims ellen vonult, és seregei elfoglalták a várost, Arnulfot pedig börtönbe vetették. Hugó úgy vélte, hogy Arnulf elárulta őt, és ezért sikerült Károlynak bevennie a várat, ezért azt kérte a pápától, hogy fossza meg hatalmától Arnulfot. János válasza még meg sem érkezett a francia udvarba, amikor a király már döntött, visszafoglalta a várost. Károlyt és Arnulfot is börtönbe vetette, és júniusban zsinatot hívott össze a városban. Ezen a gyűlésen a francia klérus megfosztotta méltóságától Arnulfot, és helyére Gerbert apátot, a későbbi II. Szilvesztert nevezték ki. Noha később egy másik zsinat is elfogadta a reimsi döntéseket, János törvénytelennek tekintette Gerbert érsek kinevezését. János nagy figyelmet szentelt a keleti népek térítésére, hiszen ez hatalmának növelését jelentette. Pontifikátusa alatt Lengyelország felvette a kereszténységet, és a pogány Magyarország is nagy lépéseket tett az új vallás felvétele felé. Pápai bullában megerősítve változtatta meg a szentté avatás folyamatát. János gyakorlata szerint ezentúl nem a nép és a papság döntött, hanem pápai jóváhagyással emelkedhetett valaki a szentek közé. János hatalmát újra háttérbe szorította a Crescenti család. Amikor II. Giovanni Crescenti meghalt, és Nomentanus zsarnoksága nyert teret, a pápa úgy döntött, hogy magát III. Ottó királyt hívja segítségül. Cserébe János a császári koronát ajánlotta fel számára. Azonban mire Ottó Rómába ért, János már majdnem egy hónapja halott volt.
138. számú pápa
996 - 999
V. Gergely
V. Gergely a világtörténelem első német származású pápája. Erős német befolyásra léphetett fel a trónra, ezért aztán uralkodása során folyamatosan szembe kellett néznie a városi nemesekkel. Ez az ellentét pontifikátusa alatt harcokhoz vezetett, amely végül elrendezte Róma hatalmi viszonyait. Egész pontifikátusára jellemző volt, hogy Gergely szoros kapcsolatban állt koronás rokonával. A római nemesség olyan hevességgel támadt az egyházfőre, hogy Gergely kénytelen volt északra menekülni. Numentanus nem elégedett meg a pápa elűzésével, új egyházfőt nevezett ki, méghozzá a görög származású Philagathosz János, rossanoi püspök személyében, aki XVI. János néven ellenpápaként foglalta el a szent széket. Gergely Spoletoban talált menedéket, ahonnan kétszer is megkísérelt visszatérni a városba, de mindig visszaverték csapatait a római nemesek. Elkeseredettségében levelet írt Ottónak, aki Paviában fogadta unokaöccsét. Itt zsinatot hívtak össze, amelyen a pápa kiátkozta Numentanust és az ellenpápát a keresztény egyházból. A zsinaton Gergely megerősítette a pápaválasztásról szóló szabályokat, és határozottan fellépett a szimónia ellen. Ezek után Ottó sereget gyűjtött maga mellé, és Róma felé vonult, hogy megtorolja a becsületén esett sérelmeit. Amikor a császári sereg jövetelének híre elterjedt az örök városban, János azonnal elmenekült Rómából. Numentanus nemesi seregével az Angyalvárba zárkózott. Ottó emberei üldözni kezdték az ellenpápát, akit hamar el is kaptak, majd a császár színe elé vittek. Ezúttal nem volt kegyelem Gergely és az egyház ellenségeinek, és Ottó parancsára XVI. Jánosnak levágták az orrát és a füleit, kivágták a nyelvét és megvakították. Ezután nyilvánosan megfosztották bitorolt hivatalától, és a németországi Fulda kolostorába száműzték. Ezután a császáriak megostromolták az Angyalvárat, majd annak bevétele után az erőd falain felkötötték Numentanust. Miután Gergely hatalma ismét helyre állt, az idegen seregek élén Ottó távozott Rómából. A pápa politikáját sosem befolyásolta a császár, noha mindig együttműködött vele. A római rendteremtés után Gergely fogadta Aelfric Canterbury érseket, akinek saját palliumát ajándékozta oda, hogy az érsek ezzel is tudja igazolni hazájában a szentatya támogatását. Több német kolostornak és egyháznak biztosított privilégiumokat, és akik az egyházi jogokat tiporták, azokat nem félt kiközösíteni. Az értelmes és tisztalelkű pápa 27 éves korában 999. február 18-án váratlanul meghalt. Igen valószínű, hogy halálában közrejátszott a Crescenti család bosszúja.

139. számú pápa
999 - 1003
II. Szilveszter
II. Szilveszter már felszentelése előtt is igen nagy befolyása és tisztelete volt az egyházon belül. Rendkívül tanult, értelmes ember volt, akiben az ész találkozott a buzgó hittel. Népszerű és nagyhatású egyházfő volt, de ő sem tudta elkerülni a római nemesség ellenszenvét, hiszen a történelem első francia pápájaként őt is a német császár választása miatt iktatták be hivatalába. Felszentelése után I. Szilveszter pápa emléke előtt tisztelegve felvette a II. Szilveszter nevet. Megalapította Lengyelország és Magyarország első érsekségét. A korabeli források szerint Gniezno központtal hozott létre metropolita hivatalt a lengyel egyház vezetésére, és Esztergom központtal jött létre a magyar metropolita tisztség. Róma független keresztény királyságnak ismerte el Magyarországot. Nagy energiát fektetett a szimónia elleni harcba, mindenek felett kiállt a cölibátus szentsége mellett, ami nem meglepő, hiszen abban korban nem volt szokatlan, hogy egyes magas rangú egyházi méltóságok ágyasokat tartanak. A pápa III. Ottó császárral igen baráti viszonyban volt, és Szilveszter gyakran döntött úgy, ahogyan azt patrónusának érdekei megkívánták. Ottó nyolc itáliai grófságot ajándékozott a pápaságnak, amelyek egyébként korábban a Pápai Állam részét alkották. Azonban az uralkodó egy Gandersheimban tartott birodalmi gyűlésen hamisítványnak minősítette Constantinus császár adományát, amely az egyházfő fennhatóságát elismerte bizonyos közép-itáliai területek felett. Ezt Szilveszter nem akarta elfogadni. A gyűlésnek nem született eredménye, ugyanis a római nemesek fellázadtak a német császár ellen, és így Szilveszter ellen is. A pápa Ottó halála után úgy döntött, hogy visszatér Rómába, ahol a hatalmat még mindig nemesi pártok bitorolták. Visszatérte után hamarosan meghalt.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép