Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem - Pápák
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Pápák - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Cecília napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Szent Miklós
Jó gyereknek ez való
Pápák

162. számú pápa
1119 - 1124
II. Callixtus
Az invesztitúra-harcok egyik legjelentősebb figurájaként vonult be a történelembe. A VII. Gergely pontifikátusa óta húzódó hatalmi harcok Róma és a császárság között Callixtus uralma alatt végre megoldódni látszottak. Az elsőrangú kapcsolatokkal és kifinomult diplomáciai érzékkel rendelkező egyházfő 1122-ben megállapodott V. Henrik császárral a wormsi konkordátumban, és ezzel véget vetett a két hatalom küzdelmének. A történelem az ő nevét egybekötötte az egyház győzelmével, a béke iránti politikával és diplomáciával. De a wormsi konkordátum után a pápa nem feledkezett meg azokról, akiknek nagy részük volt sikerében. Callixtus az invesztitúra-harcok elülte után békét és rendet garantált Itáliának. Több templomot építtetett, adományokat gyűjtött a nincsteleneknek. Megtörte a Campagna vidékén zsarnokoskodó hercegek hatalmát, és nem feledkezett meg Rómáról sem. A várost újjáépíttette, különös figyelemmel a Szent Péter-bazilikára.
163. számú pápa
1124 - 1130
II. Honorius
Az eredetileg szegény családból származó II. Honorius korának egyik legkiválóbb politikusa és diplomatája volt, akinek tisztelete nem volt kérdéses az egyházon belül. Nagy diplomáciai sikere volt abban, hogy a Német-római Birodalom élére pontifikátusa alatt olyan uralkodót válasszanak, aki nem rúgja fel a wormsi konkordátumot, és tiszteletben tartja az egyház jogait.
164. számú pápa
1130 - 1144
II. Ince
II. Ince szokatlanul hosszú pontifikátusának jelentős része telt az ellene fellépő II. Anaklét visszaszorításával. A magukat császárpártinak valló római nemesek többször próbálták megtörni a pápák uralmát, hogy átvegyék Róma irányítását. Ince uralkodásának egyik legkiemelkedőbb eseménye a tizedik egyetemes zsinat (2. Lateráni zsinat) összehívása volt. Ezt II. Anaklét halála után hirdette meg, hogy tegyen az egyház megosztottsága ellen, és elérje a reformok stabilitását, és saját hatalmának egyetemes elfogadását. Határozott uralkodása és egész Európára kiterjedő látószöge miatt népszerű pápa volt.
165. számú pápa
1143 - 1144
II. Celesztin
Az energikus pápa első dolga volt, hogy feloldja az interdiktumot Franciaországról, amelyet többek vitattak, de elismerték, hogy a Lateránnak szüksége van Lajos szövetségére. Ugyanis a Pápai Állam déli határainál II. Roger, Szicília királya újra serege élére állt, és be akarta fejezni hódítását. A pápa maga állt a szövetséges seregek élére, azonban halálos sebet kapott az egyik csatában.
166. számú pápa
1144 - 1145
II. Lucius
II. Lucius pontifikátusa nem tartott egy éven át, azonban uralkodói döntései igen nagy jelentőséggel bírtak a pápaság történetében. A krónikák tanúsága szerint uralkodásának drámaiságára már régen nem volt példa az egyházfők sorában. A Palatinusra kivonuló ellenfelek között kitört harc végül újabb kudarcot hozott Lucius pontifikátusának, itt szerzett sérüléseibe belehalt.
167. számú pápa
1145 - 1153
Boldog III. Jenő
III. Jenő pontifikátusának nyolc éve alatt alig töltött pár hónapot Rómában, azonban a székhely lázadása mellett az egész keresztény világot hatása alá vonta. Azon ritka egyházfők egyike, akik nem a világi papság sorai közül kerültek az egyház élére. A cisztercita szerzetes igen következetes és szigorú egyházi intézkedéseket foganatosított a klérus fegyelmi kérdéseiben. Clairvaux-i Szent Bernát tanítványa és támogatottjaként sikerült történelmi sikereket elérnie a Laterán diplomáciájában. Ő indította el a második keresztes háborút, nevéhez kötődik Szicília és a pápaság békéje és a konstanzi szerződés aláírása is.
168. számú pápa
1153 - 1154
IV. Anasztáz
IV. Anasztáz alig több mint egy éves pontifikátusa a béketeremtés jegyében zajlott. A legtöbb hosszan húzódó vitára pontot tett, és a nemzetközi kapcsolatokat is igyekezett helyrebillenteni. A békés természetű egyházfő véget vetett az évtizedes ellenségeskedéseknek.
169. számú pápa
1154 - 1159
IV. Adorján
IV. Adorján az egyház történetének egyedüli angol származású vezetője igen következetes és szigorú uralkodóként lépett hatalomra. A pápaság jogait és érdekeit mindenkivel szemben védte, amely feszültséget okozott Barbarossa Frigyes birodalma és a Laterán között. Öt éves pontifikátusa alatt a pápaság politikai ereje jelentősen megnövekedett Itáliában, de ugyanez vonatkozik Európára is. IV, Adorján konzervatív szemléletű pápa volt, aki az egyház mindenhatóságát képviselte.
170. számú pápa
1159 - 1181
III. Sándor
III. Sándor vitathatatlanul a 12. század legkiemelkedőbb és az egyháztörténelem egyik legjelentősebb pápaegyénisége. III. Sándor azon tipikus középkori pápák egyike, kiknek pontifikátusát elsősorban politikai szerepvállalások jellemzik. Politikai diadalai után előtérbe vette az egyetemes egyház belső bajainak orvoslását. Célja az volt, hogy maga köré gyűjtvén a keresztény világot törvényeket bocsásson ki a közel húsz évig tartó szakadás idején keletkezett nehézségek, az egyházfegyelem hiányosságai és az eretnekségek ellen. Ezért hívta össze a 11. egyetemes - III. Lateráni - zsinatot.
171. számú pápa
1181 - 1185
III. Lucius
III. Lucius négy éves pontifikátusa jelentős eredményeket nem hozott a római rend helyreállítását illetően. Lucius uralkodása valójában logikus folytatása volt III. Sándor pápa politikájának, amely gyakran egész Európát lehengerelte, csak éppen Rómával nem tudott mit kezdeni.
172. számú pápa
1185 - 1187
III. Orbán
III. Orbán két éves uralkodása sem hozott változást a III. Sándor pápa óta tartó politikában, követte elődje, III. Lucius politikáját, amely szinte görcsösen ellent mondott I. Frigyes császár minden akaratának. Koronázása után egyértelművé tette a keresztény világnak, hogy pontifikátusában követni fogja elődje politikáját, azaz Frigyes befolyását igyekszik majd mérsékelni.
173. számú pápa
1187 - 1187
VIII. Gergely
VIII. Gergely mindösszesen egy hónap és huszonhét napos pontifikátusa mindössze annyira volt elegendő, hogy a Szentföldről érkező hírekre reagáljon, és arra felhívja Európa figyelmét is. Az új pápa azonnal felvette a kapcsolatot Barbarossa Frigyes udvarával, és méltányosabb tárgyalások fejében elérte, hogy a császár visszahívja gyermekét és seregét Itáliából. Gergely igyekezett megoldást találni a közelgő tárgyalásokra, de egy váratlan esemény végül megmutatta számára, hogy mit kell tennie. A Közel-Keletről érkező hírnökök rossz hírekkel szálltak partra Itáliában. Július 4-én Szaladdin szultán vezetésével elesett Hattin városa, Palesztina kulcsa. Nem sokkal később, október 3-án pedig Jeruzsálem is az iszlám hódítók kezére került. A pápa körlevélben értesítette a keresztény uralkodókat a történtekről. Az események egy emberként rázták meg a keresztény Európát. Gergely a levélben felhívta az uralkodókat egy harmadik keresztes háború indítására. Emellett a pápa kiadta Audita tremendi bulláját, amelyben keresztes háborúra hívta fel Európa minden lovagját. A harmadik keresztes hadjárat indulásához Gergely kibékítette a két ellenséges kikötővárost. Egyéb jelentős esemény azonban nem köthető rövid uralkodásához.
174. számú pápa
1187 - 1191
III. Kelemen
III. Kelement az utókor gyakran egy kategóriába sorolja a III. Sándor és III. Ince között uralkodó öt egyházfővel, akik mindannyian rövid ideig tölthették be hivatalukat, és éppen ezért jellemző volt rájuk, hogy nem tudták megoldani a pápaság akkori gondjait. Azonban Kelemen a többiektől kissé eltér, ugyanis elődeihez viszonyítva igen jelentős tettek fűződnek pontifikátusához. A legtöbb súlyos problémát sikerrel simította el. Ezért aztán sokan úgy vélik, hogy Kelemennek nem a pápai feladatai voltak figyelemreméltók, hanem sokkal inkább politikai szerepvállalása. Kelemen igyekezett minél nagyobb erőket mozgósítani a VIII. Gergely által meghirdetett harmadik keresztes háborúhoz. A keresztesek harmadik hadjáratának valódi megindítója ő volt. Kelemen békét kötött Barbarossa Frigyes császárral, amely ugyan nem rendezte az 1177-es béke óta függőben lévő kérdéseket, de kikötötte a két hatalom együttműködését. A béke nagyrészt a keresztes háborúk miatt köttetett meg ilyen gyorsasággal. Kelemen buzdítására hatalmas keresztény sereg vette útját a Szentföld felé 1189-ben. Kelemen Skócia történetének egyik mérföldköveként kivonta a skót egyházat a yorki érsek hatalma alól. II. Vilmos, skót királynak sikerült feloldatnia az országán ülő egyházi büntetést, majd Kelemen St Andrews-ban engedélyezte az érsek megválasztását, aki egyedül Róma alá tartozott. Kelemen pontifikátusa során azonban nem minden politikai ügyet tudott békésen megoldani. Igen komoly fejtörést okozott a Lateránnak II. Vilmos, szicíliai király halála, ugyanis ő volt II. Roger ágának utolsó férfi tagja. A Német-római Birodalom trónörököse, és Frigyes távollétében annak uralkodója, Henrik herceg pedig Roger egyetlen élő leszármazottjának, Konstanciának a férje volt. Ezért Vilmos halála után Henrik bejelentette igényét a szicíliai trónra. Kelemen mindenképpen el akarta kerülni a két királyság egy korona alá vonását, ezért elismerte Tankrédot Szicília királyának, aki közben törvénytelenül elfoglalta az ország trónját. A helyzetet csak súlyosbította I. Frigyes halálának híre, ami Henriknek, mint német királynak még nagyobb hatalmat adott. A dühös uralkodó hatalmas serege élén a pápa ellen vonult, azonban Kelemen ezt már nem élte meg.
175. számú pápa
1191 - 1198
III. Celesztin
III. Celesztin közel nyolcvan évesen foglalta el a trónt, azonban korához mérten igen erélyesen lépett fel az egyház védelmében. Pontifikátusának jelentős része a Német-római Birodalom ifjú és energikus császárja, VI. Henrik elleni hadakozásból állt. Pontifikátusának kezdete igen visszás ceremóniával vette kezdetét, ugyanis felszentelése után egy nappal a Szent Péter-bazilika falai között császárrá koronázta a korábbi egyházfők ellen állást foglaló VI. Henriket és szicíliai feleségét, Konstanciát. Henrik és serege élén Tankréd ellen vonult. A császár Rómától is segítséget várt, azonban a város lakói kikötötték, hogy csak akkor segítenek Henriknek, ha ráveszi Celesztint, hogy engedélyezze Róma bosszúját Tusculum város felett. Ugyan a pápának nem sok beleszólást engedett a császár, mégis az ő tudtával rohanták meg Tusculum városát, amelyet porig rombolt a dühös római nép, mert a város segített elbújtatni Róma ellenségeit. Henrik a vérengzést követően Szicília ellen vonult, azonban Tankréd óriási vereséget mért az uralkodóra, és még Konstancia császárnőt is rabul ejtette. A Németországba menekülő császár kérte Celesztin befolyását felesége megmentéséért. A szicíliai uralkodó hallgatott a pápa szavára, és szabadon engedte a császárnőt. Azonban Henrik nem érzett hálát a pápa iránt, és birodalmában azonnal saját elképzelése szerint kezdte alakítani az egyházi méltóságokat, elnyomva az egyház hatalmát. Celesztin többször is kiközösítéssel fenyegette meg a császárt, főként miután 1192-ben Leopolddal, Ausztria hercegével elfogatta Oroszlánszívű Richárdot, Anglia királyát. A keresztes hadakozásaiból hazafelé tartó uralkodó szabadulásáért százezer fontot követelt. Celesztin 1193-ban végül kénytelen volt kiátkozni Leopold herceget és segítőit, majd megígérte, hogy ugyanez a sors vár a császárra is, ha nem engedi útjára Richárdot. Henrik végül engedett, de a pápa ellen bosszút fogadott. A pápa igyekezett diplomáciai eszközökkel megakadályozni, hogy Közép-Itália a császár két állama közé kerüljön, azonban ez nem sikerült. Sőt a császár elérte, hogy Celesztin elismerje őt Szicília urának. Henrik ezek után birodalmának központját Szicíliába helyezte át, és minden erejével azon volt, hogy a pápa fennhatósága alá tartozó területekből minél nagyobb részt hajtson uralma alá. Celesztin és Henrik hadakozásának végül a császár váratlan halála vetett véget.

176. számú pápa
1198 - 1216
III. Ince
III. Incét tekintették a középkor legnagyobb pápájának a történetírók egyöntetűen, akinek pontifikátusa a kétezer éves egyház aranykora volt. Az ő uralma alatt állt a katolikus egyház hatalmának tetőpontján. Incének sikerült elérnie, hogy Európa minden fejedelme és uralkodója elismerje a pápa elsőségét, és az egyetemes egyházon belül is sikerült ezt biztosítania. A fiatalon fellépő egyházfő tizennyolc éves uralkodása átrajzolta a Pápai Állam határait de a kontinens politikai térképét is. Korának minden fontosabb hatalmi vitájába belevetette magát, és kiváló diplomáciai érzékével ritkán maradt alul. Ezért több krónika is megemlíti, hogy Incét elsősorban nem szent élete tette naggyá, hanem politikai pályája.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép