Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem - Pápák
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Pápák - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Jolán napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

III. Pál
Varázslat
Pápák

177. számú pápa
1216 - 1227
III. Honorius
III. Honorius pontifikátusára több teher is nehezedett. Egyrészt meg kellett felelnie hatalmas elődje, III. Ince pápa energikus uralkodásának, amelynek eredményeit és lendületét tovább kellett vinnie az egyházban és a világi udvarokban is. Másrészt az európai politikai helyzetben beállt gyökeres változások az idős egyházfőtől igen óvatos politikát követeltek meg. Honorius tizenegy éves pontifikátusának legközpontibb eszméje az ötödik keresztes hadjárat megszervezése és elindítása volt, amelyet még elődjétől örökölt a lateráni zsinat határozata értelmében.
178. számú pápa
1227 - 1241
IX. Gergely
IX. Gergely uralkodása minden szempontból kiemelkedő állomása volt a pápaság történelmének. Az ő pontifikátusát tekintik a történészek a pápaság és a császárság utolsó nagy összecsapásának. II. Frigyes, német-római császár könnyen érvényesíteni tudta akaratát a keresztes háborúját már-már megszállottként szervező III. Honoriusszal szemben, azonban Gergely nem bizonyult könnyű ellenfélnek. A harcos egyházfő jelentős joganyagot készített az egyház számára, és más reformokban is kiemelkedő szerepe volt.
179. számú pápa
1241 - 1241
IV. Celesztin
IV. Celesztin ugyan a hivatalos vatikáni listák szerint legitim egyházfőként uralkodott, mégis vannak egyes korabeli források, amelyek úgy utalnak rá, mint olyan egyházfőre, aki meghalt azelőtt, hogy felszentelték volna. A betegeskedő pápa egyetlen fennmaradt cselekedete volt, hogy a konklávé lefolyása után azonnal egyházi átokkal sújtotta Matteo Rosso Orsini szenátort. Azonban gyenge egészsége és nagy kora miatt, alig két héttel megválasztása után elragadta a halál.
180. számú pápa
1243 - 1254
IV. Ince
Ince hosszas interregnum után foglalhatta el Szent Péter trónját, amely elődjének alig kéthetes pontifikátusa után nem is csoda. A konklávé igen nehéz helyzetben volt IV. Celesztin pápa halála után. II. Frigyes, német-római császár Tivolinál táborozó serege nagy nyomást gyakorolt a választókra. Végül olyan egyházfő uralhatta Rómát, akit a császár ugyan örömmel üdvözölt, de hamarosan kiderült, hogy nem véletlenül vette fel az Ince nevet. Pontifikátusa alatt összehívta a lyoni egyetemes zsinatot.
181. számú pápa
1254 - 1261
IV. Sándor
IV. Sándor pontifikátusát azóta történészek az egyház további fejlődése szempontjából fordulópontnak tekintik. A megválasztásakor is idős Sándor végleg eldöntötte a császárok és pápák közötti harcot. Azonban a Laterán győzelme visszafordíthatatlan politikai folyamatot indított el, amely később igazolta, hogy Sándor uralkodása és politikai irányvonala elrohasztotta a pápai trónus legfőbb világi támaszát is.
182. számú pápa
1261 - 1264
IV. Orbán
IV. Orbán pontifikátusa ugyan nem tartozik az egyház történetének leghosszabb periódusai közé, mégis a korabeli krónikák elismerően nyilatkoznak a pápa uralkodásáról. A IX. Gergely pápa utáni egyházfők keze közül nagyrészt kisiklottak a dolgok. Az egyre nagyobb rendezetlenség és fejetlenség nemcsak Itáliára és a Német-római Birodalomra kezdett rátelepedni, hanem az egyházra és a Pápai Államra is. Orbán ügyes politikája és diplomáciai lépései végül helyre zökkentették a klérust. Uralkodásáról a legtöbb feljegyzés úgy emlékezik meg, hogy korának egyetlen egyházfője volt, aki a pápaság üzleti ügyeinek elsőrangú intézése mellett megőrizte hitelességét a Szentszék élén.
183. számú pápa
1265 - 1268
IV. Kelemen
A francia származású egyházfő újabb fontos sarokköve volt a pápák feletti francia befolyás növekedésének. Kelemen uralkodása alatt vált nyilvánvalóvá, hogy IV. Orbán szerződése Anjou Károllyal nem feltétlen a pápaság védelmét fogja szolgálni. Az erős francia szomszéd igazán egyetlen dologra volt alkalmas, nevezetesen arra, hogy a darabjaira hullott Német-római Birodalom helyett egy sokkal ádázabb ellenséget, Franciaországot szabadítsa a pápák nyakába. Kelemen közel négy éven át tartó pontifikátusa valójában Károly trónfoglalásával és a Hohenstaufok hattyúdalával telt el.
184. számú pápa
1272 - 1276
Boldog X. Gergely
1268. novembere és 1271. szeptembere között a római egyháznak nem volt pápája, így X. Gergely pápa felszentelésekor végre lezárulhatott ez a három éves interregnum. Gergely a hosszas vitákat szülő konklávén végül úgy szerezhette meg a bíborosok kétharmadának támogatását, hogy még csak pappá sem volt felszentelve. A váratlan megtiszteltetés aztán olyan pontifikátust hozott, amely nem volt ugyan hosszú, mégis több dologban messze a jövőbe mutatott a Laterán számára. Pontifikátusának kivételes jósága és békeszeretete miatt XIV. Benedek pápa később boldoggá avatta.
185. számú pápa
1276 - 1276
Boldog V. Ince
A korábban igen jelentős egyházi pályát befutott Ince a béke valóságos hírnökeként jelent meg a pápai trónuson. Hitbuzgósága és békés természete miatt később boldoggá is avatták. Pontifikátusa egy nappal tartott tovább fél évnél, ezért igazán nagy hatású cselekedetekre nem volt ideje. Mindenesetre Ince jó példája volt annak, hogy a lyoni zsinat határozata után sem tudtak a bíborosok egyértelmű döntéseket hozni, és inkább idős vagy beteg klerikusokat választottak meg Szent Péter trónjára, mint "áthidaló megoldásokat".
186. számú pápa
1276 - 1276
V. Adorján
Alig több mint egy hónapos pontifikátusa a klérus felső részének megosztottságát tükrözi. Ráadásul a korabeli források alapján következtetni lehet rá, hogy Adorján nem biztos, hogy a legmegfelelőbb klerikus volt az egyház legfőbb hivatalának betöltésére. Mind jellemben, mind rangban elmaradt a köznép által elvárttól.
187. számú pápa
1276 - 1277
XXI. János
A kor egyháza éppen átalakulóban volt. A pápaság a Hohenstaufok kivégzése után magára maradt, és a Német-római Birodalom névleges létezése mellett a nagyonis eleven Francia Királyság bűvkörébe került. Annál is inkább, mert a Pápai Állam déli szomszédja, Szicília a szintén francia származású Anjou Károly kezébe került. Ezért nem meglepő, ha a megosztott klérus olyan egyházfőket választott meg, akik előreláthatólag nem fogják hosszú időn át betölteni hivatalukat, vagy nem hajtanak végre bátor tetteket az egyház érdekében a világi hatalommal szemben. Nagyrészt így lehet jellemezni János pontifikátusát, hiszen ő inkább tanár és professzor volt, mint egyházfő.
188. számú pápa
1277 - 1280
III. Miklós
III. Miklós rövid pontifikátusáról a források úgy emlékeznek meg, mint egy olyan ember uralkodásáról, aki politikusként nagyobb karriert futott be a Szentszék élén, mint egyházfőként. A Róma két legbefolyásosabb családjának frigyéből született Miklós nagy eredményeket ért el az egyház itáliai hatalmát illetően. Pontifikátusa alatt sikerült azt is elérnie, hogy II. Rudolf német-római császár Miklósra és utódaira hagyományozza a császári jogokat. Ezzel a Pápai Állam újra tekintélyes méreteket öltött.
189. számú pápa
1281 - 1285
IV. Márton
IV. Márton alig több mint négy évig foglalhatta el az egyház legfőbb méltóságának hivatalát, mégis pontifikátusa igen jelentős változásokat hozott az itáliai félsziget politikai viszonyaiban. Márton eredetileg a francia trón egyik legközvetlenebb barátjaként foglalhatta el trónját, és ennek alapján lépett fel Európa politikai színpadán. A krónikák emlékét messze nem úgy őrizték meg, mint elődjének, III. Miklósnak, aki a higgadt, hidegfejű politizálás nagymestere volt. Márton gyakran gyors és meggondolatlan, de annál erélyesebb döntéseket hozott, amelyek franciabarátságát sok klerikus nem nézte jó szemmel. Márton 1282-ben egyházi átokkal sújtotta VIII. Mihály bizánci császárt. Ezzel egy csapásra véget vetett a két keresztény egyház közeledésének, amely pedig több elődjének évtizedes munkája volt.
190. számú pápa
1285 - 1287
IV. Honorius
IV. Honorius egy olyan korban lépett Szent Péter örökébe, amikor a pápaság valójában a világi hatalmakhoz fűződő kapcsolataiban átmeneti időszakot élt át. A Német-római Birodalom gyengülése után a Pápai Állam függetlensége és a francia befolyás között ingadoztak a kor egyházfői. Honorius elődje, IV. Márton pápa volt az első olyan főpásztor, aki nyíltan a francia hatalmi törekvések oldalára állt. Ezt a politikát követte Honorius is, amely egész pontifikátusán át a legerősebb célként lebegett előtte.
191. számú pápa
1288 - 1292
IV. Miklós
IV. Miklós az első olyan egyházfő volt, aki a ferencesek közül került az egyház élére. A Rómában két pártra szakadó nemesség igen nagy befolyással avatkozott bele Miklós megválasztásába. A Colonna család hívei a bíborosi kollégiumon belüli erőfölénnyel választották meg Miklóst, aki a krónikák szerint a pápai trónon is ferences barát maradt. Kiváló erkölcse és irányítási képessége volt, amely azonban elhalt a kor politikai ármalataiban. Ez igaz a római törekvéseire éppúgy, mint a keresztes háborúk felélesztésére.
192. számú pápa
1294 - 1294
Szent V. Celesztin
A konklávé huszonhét hónapon át nem tudott dönteni Szent Péter trónjának betöltéséről, így az egyházfői trón több mint két éven át üresen állt. A Rómában és ezáltal a bíborosi kollégiumban is egymásnak feszülő politikai érdekek olyannyira nem bírtak egymással, hogy végül egy idős, bencés szerzetest választottak meg. Celesztinről bátran állítható, hogy egyike a legtisztább lelkű klerikusoknak, akik valaha elfoglalták a pápai trónt. Nem véletlen, hogy halála után szentté avatták. Azonban a bíborosok azért választották meg egyházfőnek, mert életének nagyrészét remeteként élte le, ezért nem értett a politikához, és nem tudta átlátni a pápasággal járó feladatokat. Ezért ő volt a történelemben az első olyan egyházfő, aki önként lemondott hivataláról.
193. számú pápa
1294 - 1303
VIII. Bonifác
VIII. Bonifác hétéves pontifikátusa visszahozta a pápaság és a világi hatalom küzdelmének évszázadait. A Német-római Birodalom hatalmi gyengülése után Európa hegemóniáját Franciaország vette át. Az egyre nagyobb befolyással rendelkező francia udvar pedig nemcsak az ország határain belül akart politikai egyeduralmat, hanem az egyházi ügyekben is. Az Orsini család támogatásával került a trónra, és legfőbb célja volt, hogy a pápa hatalmát megerősítse a világi uralkodók felett, konkrétan IV. Fülöp francia király fölött. A vita ugyanazon alapokon kezdett körvonalazódni, mint több száz évvel azelőtt IX. Gergely pápa idején. Bonifác az egyház felsőbbrendűségének leple alatt a francia befolyás csökkenését akarta elérni az egyházon belül. Bonifác nem riadt meg a harcoktól, de az állandó küzdelem a Colonnák és a franciák ellen végül felőrölte.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép