Benedek személyében az első domonkos rendi egyházfő foglalhatta el a legfőbb egyházi hivatalt. Benedek mindösszesen nyolc hónapot töltött a pápai trónon, amelynek rövidségét sokan mérgezés számlájára írják. A rövid uralom talán annál is kevesebb eredményt hozott. Benedek megpróbálta helyreállítani a Szentszék kapcsolatait IV. Fülöp, francia királlyal, azonban Szép Fülöp nem tudott túljutni Bonifác pontifikátusán, és azon a tényen, hogy nem szólhatott bele a pápaválasztásba.

Kelemen hosszú ideig ült Szent Péter trónján, majdnem tíz évig irányíthatta az egyházi szervezetet, amely ebben a korban vagy küzdelmes pontifikátust jelentett, vagy teljes együttműködést a francia udvarral. Kelemen ez utóbbit választotta, amely kitörölhetetlen nyomokat hagyott az egyház történetében. A francia származású egyházfő nem leplezte IV. Fülöp francia király teljes támogatását, és 1309-ben a pápai kúriát Avignonba helyezte át, amivel megkezdődött a pápaság úgynevezett avignoni fogsága. Az első avignoni egyházfőnek azonban emellett volt még egy kiemelkedő intézkedése pontifikátusa során. Ő mondta ki a Templomos Lovagrend feloszlatását, amely mind a mai napig legendás és rejtélyes történeteket éleszt fel.

XXII. János volt a második avignoni pápa, és mindenképpen a legjelentősebb is. Tizennyolc éves pontifikátusa során alapvető változtatásokat hajtott végre az egyházi szervezetben. Kiegészítette a kánonjogi gyűjteményt, a Corpus Juris Canonici-t, amit a 16. századig fennmaradt érintetlen formában. János legfőbb pápai szempontja a francia trón támogatása mellett az egyházi fegyelem erősítése és a belső tanok egységesítése volt. Az energikus pápa kitűnő szervezőnek és politikusnak bizonyult hosszú uralkodása során, amellyel el tudta érni, hogy a francia trón és az Anjou-ház között egyensúlyban tartotta hivatalát. Kemény eszközökkel lépett fel a Német-római Birodalom új császára, IV. Bajor Lajos ellen. Az ellene folytatott harc volt János pontifikátusának egyik legfőbb sarokpontja az egyház újraszervezése mellett.

XII. Benedek volt a harmadik avignoni egyházfő. Benedek avignoni elődjeitől több szempontból is elütött. Egyrészt őt már olyan konklávé válaszototta meg, ahol a francia bíborosok abszolút többségben voltak. Benedek tehát vitathatatlanul a francia király támogatója volt. Emellett az első cisztercita egyházfő jellemben és uralkodói képességekben is messze elmaradt a korábbi francia befolyásoltságú pápáktól. A krónikák nagyrészt jelentéktelen egyházfőként írnak róla, aki hiába próbált szembeszállni IV. Lajos, német-római császárral, és függetlenségét is hiába próbálta kiharcolni a francia udvarral szemben.

VI. Kelemen volt a negyedik avignoni egyházfő, a katolikus egyház történetének 198. pápája volt. A bencés szerzetesként kiemelkedő karriert befutott Kelemen karakteres uralkodónak bizonyult, aki nem félt használni hatalmát. Tíz éves pontifikátusa a francia befolyás megnövekedésének jegyében telt, miközben több jelentős nemzetközi eseményben is igyekezett véleményt nyilvánítani. Az 1339-ben kitörő száz éves háború, a Magyarország trónjára lépő ambiciózus uralkodó, Nagy Lajos és a Nápolyban gyilkossággal megszerzett trón miatt fenyegető háború, az új német király megválasztása valamint a nagy pestisjárvány mind próbára tették Kelemen politikai képességeit.

VI. Ince volt az ötödik avignoni egyházfő, aki tíz éves uralkodása alatt fontos változásokat hozott az egyházi szervezetben. Ez elkerülhetetlen volt, hiszen elődje, VI. Kelemen pápa teljesen kiürítette a pápai kincstárat, így a pénzügyeket és az egyházi szervezetet újra erős kézzel kellett megragadnia Krisztus földi helytartójának. Ince felismerte a rendteremtés súlyát, és kiválóan sikerült visszarendeznie a XXII. János pápa által megalkotott kissé kapzsinak is nevezett egyházi szervezetet. A kincstár rémes állapota miatt Ince pontifikátusa szinte teljes egészében a rendrakás jegyében telt. De volt egy másik nagyon fontos törekvése is a pápának. Róma és az Egyházi Állam teljes visszaállítását és anarchiájának felszámolását is küldetésének tartotta. Ezzel megindította a pápák visszaköltözésének folyamatát.

V. Orbán volt a hatodik avignoni egyházfő, akinek nyolc éves pontifikátusát a krónikák egyöntetűen a legszentebbnek nevezték az avignoni pápák közül. Orbán bencés szerzetesként lépett az egyház élére, és aszketikus életmódja vele együtt költözködött be a még mindig pénzügyi gondokkal küszködő pápai kúriába. Orbán uralkodásának legnagyobb vívmánya vitathatatlanul a római székhely választása volt, noha ez egyelőre csak rövid próbálkozás volt az ősi székhely feltámasztására.

XI. Gergely volt a hetedik és egyben utolsó avignoni egyházfő. Éppen ezért pontifikátusa igen jelentős mérföldkő az egyházi történelemben. Gergely uralma alatt a száz éves háborúval foglalatoskodó francia udvar nem ért rá a pápai tervek felülvizsgálatára és annak befolyásolására, így Gergely elődje nyomdokain igyekezett megteremteni az alapjait a Rómába való visszatérésnek. A francia klérus aktív ellenállása Gergelyt sokáig megakadályozta terve megvalósításában, de végül mégis Rómába helyezte át a székhelyét. Ezzel azonban előidézte a nagy nyugati egyházszakadást is, amely negyven éven át megosztotta a pápai hatalmat.

VI. Orbán a katolikus egyház történetének 202. pápája. A hosszú évtizedek óta Avignonban székelő egyházfői udvar elődje, XI. Gergely pápa jóvoltából visszakerült Rómába, amely ezúttal tartósabbnak bizonyult a korábbi próbálkozásoknál. Miután Gergely az örök városban halt meg a konklávét is az itáliai városban tartották, így nem volt meglepő, hogy a francia befolyás csökkenésével egy itáliai bíboros foglalhatta el a trónt. VI. Orbán pedig nem rejtegette terveit, minden diplomatikusságot nélkülözve kijelentette, hogy uralkodásának célja a pápaság római székhelyének megerősítése, és a francia bíborosok befolyásának visszaszorítása. A francia klérus azonban már azt is nehezen tudta megemészteni, hogy itáliai pápa ülhet újra az egyház kormányrúdjához, és annak kijelentései végképp felborították az egyház békéjét. Kirobbant a katolikus egyház hatalmi lecsúszásához vezető nyugati egyházszakadás.

IX. Bonifác pontifikátusának hosszú, közel tizenöt éve során mindvégig fennállt az elődje, VI. Orbán pápa alatt végbement nyugati egyházszakadás. A Rómában székelő egyházfő a korábbi belső harcok eredményeként igen fiatalon került a pápai trónra. A krónikák feljegyzései alapján Bonifác inkább világi uralkodóként igyekezett érdekeinek védelmében fellépni az avignoni ellenpápákkal szemben. Bonifác nevéhez köthető a nyugati egyházszakadás megerősödése, és ebben a korban adósodott el a pápai kúria.