Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem - Pápák
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Pápák - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Erzsébet napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Angyal lépcsők előtt (A)
Afrikai karácsony
Pápák

215. számú pápa
1503 - 1503
III. Piusz
III. Piusz mindössze huszonhat napon keresztül regnálhatott a megerősített Pápai Állam és az egyház felett. A VI. Sándor pontifikátusa után összeült konklávé a rossz emlékektől átitatva nem tudott egyezségre jutni az újabb egyházfő személyét illetően. Ekkor újra előhúzták a pápaválasztások régi bevett módszerét, nevezetesen azt, hogy egy idős, beteg bíborost választanak meg a pápai trónra. Pius uralkodása annyira rövid volt, hogy igazi jelentőséget nem sikerült elérnie.
216. számú pápa
1503 - 1513
II. Gyula
II. Gyula a reneszánsz korában regnáló egyházfők közül az egyik legismertebb. Neve hallatán Róma több mesterműve is eszünkbe juthat, hiszen ekkoriban vált az örök város a reneszánsz építészet és festészet vitathatatlan fővárosává. Bramante, Michelangelo, Raffaello mind megfordultak Gyula udvarában. A mindmáig fennmaradt csodás freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Tíz éves pontifikátusa során egy olyan ember foglalhatta el az egyház legfőbb hivatalát, aki hűvös kimértséggel, mesteri politikával érte el céljait. Gyula a botrányos életű VI. Sándorhoz képest igazi szent volt. Erkölcsösségéről szinte már legendák szóltak, ebből a szempontból tehát ideális pápa lehetett volna. De ugyanakkor Gyula elsősorban hadvezér volt, azután államférfi és politikus és csak harmadsorban lehetett őt egyházi emberként említeni. Pontifikátusa tulajdonképpen ugyanazokra a célokra épült, mint amit a Borgiák akartak elérni. De Gyula sokkal kifinomultabb eszközökkel és nagyobb sikerrel tört utat maga előtt. Még a Cesare Borgiát például állító Machiavelli is elismerte a pápa sikereit. Pontifikátusa során érte el a Pápai Állam történetének legnagyobb kiterjedését, ami elsősorban a Velencei Köztársaság rovására ment illetve a francia befolyás visszaszorulására. Hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze az ötödik zsinatot a Lateránban, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra.
217. számú pápa
1513 - 1521
X. Leó
X. Leó pápa a firenzei Medici-család sarjaként, később annak fejeként hatalmas befolyással rendelkezett már jóval egyházfővé választása előtt is. Leó pontifikátusát a történelem mindenképpen sorsfordítónak jegyezte le, hiszen az ő idején érte el a reneszánsz pápaság hatalmának delelőjét. A hosszú évtizedek óta húzódó egyházi refomrok terve 1517-ben végleg megpecsételte a katolikus egyház egységét, és a dőzsölő, elvilágiasodott, világi hatalomra sóvárgó pápaság ellen Luther Márton vezetésével kezdetét vette a reformáció. X. Leóra jellemző volt, hogy a korszak legjelentősebb európai eseményének kezdetét átmeneti zavarként fogta fel, és nem is igazán tett többet, mint hogy néhány bullában rendelkezett az új mozgalom megszüntetéséről. De a reformáció kezdete mindössze a Leóra váró feladatok egyike volt. Amikor elfoglalta a pápai trónt, még sokkal égetőbb kérdést jelentett a VI. Sándor és II. Gyula által létrehozott Pápai Állam egységének megtartása, és Itália idegen befolyásoltságának mérséklése. Az idegen hatalmak közül Franciaország jelentette a legnagyobb gondot, ugyanis Milánó és Genova francia megszállása azonnali fellépést követelt az egyházfőtől, ráadásul Leónak meg kellett oldania a francia egyház önállósodási törekvéseit, és a pisai ellenzsinatot is fel kellett számolnia. A II. Gyula által összehívott V. lateráni egyetemes zsinat az egyház átfogó reformját várta a pápától, míg a Medici család tagjai némi hatalmi és pénzügyi támogatást. Mindezt megkoronázva a Szentszéket terhelte a Balkán-félszigeten hatalmat szerző Oszmán Birodalom elleni keresztes hadjárat megindítása is.
218. számú pápa
1522 - 1523
VI. Adorján
VI. Adorján a pápaság történetének egyik legsötétebb szakaszában foglalhatta el az egyház legmagasabb hivatalát. Adorján, aki egyházfői beiktatásakor járt életében először Itália földjén, teljesen üres kincstárat és hatalmas adósságokat illetve égető problémákat örökölt Szent Péter trónjával. A későbbi krónikák alig győzték lajstromba venni, hogy a repedező egyház szervezeti, erkölcsi és hatalmi válságait milyen területeken kellett volna alapvetően megreformálni. A Németországban dúló reformáció, a keresztény Európát egyre jobban fenyegető Oszmán Birodalom, az itáliai hercegek és a leghatalmasabb európai uralkodók állandó szemben állása és háborúzása és a korrupt egyház gondjainak megoldása egyenként is komoly megmérettetést jelentett volna. Ráadásul Adorjánnak meg kellett küzdenie az általa ismeretlen római környezettel, a kúria pénzügyi gondjaival és azzal is, hogy az egyház élére a Szent Kollégium 63 évesen választotta meg. Adorján művelt, tanult ember lévén kezdte felismerni az egyházi szervezet változtatásának szükségességét, de még mindig nem volt képes felmérni a Luther Márton által indított reformáció igazi súlyát. Rövid pontifikátusa ugyan előrelépést jelentett X. Leó pápa uralkodásához képest, de több jellemző miatt sem jelentett igazi áttörést a problémák kezelésében. Többek között ide tartozott a rövid regnálás is.
219. számú pápa
1523 - 1534
VII. Kelemen
VII. Kelemen a Medici-család egyik sarja volt, és így nem is olyan nehéz elképzelni, hogy a szintén Medici-pápa X. Leó pontifikátusa alatt az ifjú rokonnak milyen gyorsan felívelt a politikai és egyházi karrierje. VI. Adorján úgynevezett barbár pontifikátusa után Kelementől mindenki azt várta, hogy politikai jártasságával, éles eszével végre egyensúlyt teremt az egyházon belül. Az egyensúlyt többen többféleképpen is értelmezték akkoriban. Leginkább arra gondoltak a bíborosok, hogy az egyensúlyt a kifelé mutatott egyházi erkölcsök és a belül velejéig korrupt, kapzsi és dőzsölő főpapok között kell megteremteni. Másrészt az egyensúly a független Itáliára is vonatkozott, ami az I. Ferenc, francia király és V. Károly császár közötti politikai egyensúlyra is utal. Kelemen azonban több krónikás és modern történetíró szerint sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sőt, az ő pontifikátusához kapcsolható rémségek alapjaiban törték meg a pápaság és az egyház tekintélyét és hatalmát. Kelemen uralkodását leginkább a végzetes kudarcok jellemezték, amely egyben ráébresztette a kúriát arra, hogy a változtatások mennyire időszerűek lettek.
220. számú pápa
1534 - 1549
III. Pál
III. Pál az egész Itáliában jelentős vagyonnal és hatalommal rendelkező Farnese család sarja, az egyháztörténet különös korszakában foglalta el Szent Péter trónusát. Sokak szerint Pál pontifikátusa határvonalat képez a reneszánsz egyházfők és az igazi reformpápák között. Mindezt a feltevést alátámasztja Pál tizenöt éves uralkodása, amely tele van régről ismert olyan jegyekkel, amelyek a pápák világi hatalmát hivatottak megerősíteni, de ugyanakkor jelen vannak egy tisztább, erkölcsösebb jövőnek a magjai is. Ez utóbbiak azonban nem Pál személyiségében jelentek meg, inkább az egyházfő józan belátását tükrözték az átfogó reform szükségességében. Pál hihetetlen energiával látott neki, hogy a romjaiban heverő katolikus egyházat újra vezető hatalommá és hiteles egyházzá tegye. Már trónra lépésétől kezdve igyekezett összehívni egy egyetemes zsinatot, amelyet V. Károly német-római császár és I. Ferenc, francia király rivalizálása sokáig halogatott. Végül az ő nevéhez kötődik a nagy reformzsinat, a Tridenti zsinat összehívása, a protestáns hitelvek megvitatása, a Pápai Állam belügyeinek alapos átalakítása és a kifosztott Róma újjáépítése is.
221. számú pápa
1550 - 1555
III. Gyula
III. Gyula tíz hetes konklávé után került a pápai trónra, amely a kiújuló ellentétekre enged következtetni a bíborosi kollégiumon belül. Gyula mindösszesen öt éves pontifikátusa vegyes eredményeket hozott. Elődje, III. Pál pápa ugyan reneszánsz uralkodói jegyekkel, de mégis újjáépítette az egyházi fegyelmet, amivel mindenki úgy vélte, elindult a régen áhított reform folyamat az egyházon belül. Gyula személyisége bíborosként úgy tűnt megfelel ennek a vonalnak, de amikor az egyházfői trónust elfoglalta, leginkább a művészetpártolók örülhettek. A pápa lenyűgöző palotákat emelt, csodás szobrokkal és fényűzéssel. Az erkölcsök terén pedig újabb mélypontra jutott a pápaság Gyula pontifikátusa alatt. A kissé ledér egyházfő mindentől eltekintve fontosnak tartotta a megkezdett reformok folytatását, ezért újra megnyitotta a tridenti zsinatot. Külpolitikájában újra felerősödött a Franciaország és a Német-római Birodalom között egyensúlyozó hatalmi szerep, amely a Pármáért kirobbant háborúban teljesedett ki. Uralkodása alatt sikerült az anglikán egyházat is visszaterelni Róma elsőbbsége alá, legalábbis ideiglenesen.
222. számú pápa
1555 - 1555
II. Marcell
II. Marcell egyben az utolsó olyan egyházfő volt, aki trónra emelkedése után saját, születéskor kapott nevét vette fel uralkodói névként. A kiváló képzettségű, egyértelműen reformpárti Marcell minden kitűnő tehetsége és jelleme ellenére nem bizonyíthatott túl sokáig a szent hivatalban. Mindösszesen 22 napot tölthetett az egyház élén, és ezzel a hatodik legrövidebb ideig volt egyházfő a római pápák történetében. A jámborság, az erkölcsi tökéletesség, a szerénység, az egyszerűség, az állhatatosság, a tisztánlátás, a reform iránti buzgalom voltak azok az erények, amelyek miatt már bíborosként nagyra értékelték. Így nem is volt meglepő, hogy III. Gyula halála után a konklávé mindössze négy nap alatt Marcello személye mellett tette le a voksát, annak ellenére, hogy V. Károly nyíltan ellenezte megválasztását. Közismert reform-pártisága miatt és az egyháznak tett kiemelkedő szolgálataiért, különösen a tridenti zsinat elnökségéért, megválasztása Szent Péter trónjára mindenhol nagy lelkesedést váltott ki. 1555. április 10-én szentelték fel, és a rendhagyótól eltérően Marcello saját, kereszteléskor kapott nevét vette fel uralkodói névként. Saját bevallása szerint azért maradt meg korábbi nevénél, hogy ezzel is jelezze azt a folytonosságot, amely a tridenti zsinaton elkezdett reform folyamatokkal vette kezdetét. Marcell komoly reformszándékai már akkor megmutatkoztak, amikor a nagyhetet és a böjti időszakot felhozva elutasította a reneszánsz pápák szokásos pompás koronázási ünnepségét, így a tiarát egyszerű szertartás keretében helyezték fejére. A pápai udvar számára egyszerűséget és mértékletességet, fényűzés- és pompanélküliséget rendelt el, sőt megparancsolta az asztali arany- és ezüstedények használatának beszüntetését. Nem feketítette be magát a kor bűnével, a nepotizmussal, bár népes családja volt, akiket bőséges javakkal és kiváltságokkal láthatott volna el. Őszinte hangot ütött meg, amikor azon munkálkodott, hogy Rómától mindennemű bűnt eltávolítson, letörte a közbecstelenség leglátványosabb formáit. Támogatta a jezsuitákat, mert őket akarta felhasználni a reformprogram kiteljesítéséhez. Azonnal kinyilvánította távolmaradási szándékát a politikai kérdésektől, hogy mint a kereszténység atyja, elvezesse a keresztény fejedelmeket a békéhez. Sajnos mindez a kiváló elképzelés szertefoszlott három hét leforgása alatt. Ugyanis ennyi ideig tartott a pápasága. II. Marcell 1555. május 1-jén hunyt el, halálát egy váratlan szélhűdés okozta, amelyet nagy megdöbbenés követett.



223. számú pápa
1555 - 1559
IV. Pál
IV. Pál a tragikusan rövid pontifikátus után elhunyt II. Marcell pápa után került az egyház legfőbb hivatalába akkor, amikor a közvélemény és az egyház egésze egy rendkívül dinamikus és igazságos reformérzetű egyházfőt temetett el. A reményteljes várakozások időszaka volt ez a klérus számára, amelynek újjáélesztése Pál feladata lett volna. A kiváló előélettel büszkélkedő nápolyi származású egyházfő túlzott erőszakkal igyekezett visszaállítani az egyház egykori hatalmát és fegyelmét. Nem vett tudomást az eltelt évszázadokról, és az inkvizíció felújításával könyörtelen rémuralommal igyekezett reformokat és katolikus hitet verni Itáliába és egész Európába. A III. Pál pápa idején megkezdett reformok romba dőltek, ugyanis Pál ezeket olyan kegyetlen úton akarta folytatni, hogy azzal éppen az ellenkezőjét érte el. Háborút robbantott ki a Habsburgok ellen, dacos viselkedésével a katolikus egyház újra elveszítette Angliát. Népszerűtlensége olyan nagyra növekedett pontifikátusának végére, hogy halála után Rómában zavargások törtek ki, és titokban kellett örök nyugalomra helyezni.
224. számú pápa
1560 - 1565
IV. Piusz
IV. Piusz személyében egy olyan egyházfő foglalhatta el a súlyos gondokkal terhelt római kúria legfőbb hivatalát, aki minden igyekezetével vissza akarta kormányozni az apostoli egyházat a III. Pál pápa által megkezdett reformok felé. Piusnak nem volt egyszerű dolga, hiszen elődje, IV. Pál túl radikálisan és diktatórikusan próbálta meg helyreállítani az egyház megingott erkölcsi, hatalmi és hitbeli ügyeit. A keménykezű pápa halála után zavargások törtek ki Itáliaszerte. Pius hat éves uralkodása valójában ezen sebek gyógyításával telt, amelyhez roppant kemény eszközökkel fogott neki. Megszelídítette az inkvizíciót, átdolgoztatta az egyházhoz kötődő könyvek java részét és ő hívta össze a tridenti zsinat utolsó ülését, amelyet 1565-ben végleg lezártak. Ezen az ülésen adták ki a tridenti hitvallást, amely egészen a 20. századig határozta meg a katolikus egyház működését. A katolikus egyház teljes megelégedettséggel nyugtázta a zsinat eredményeit, és ezzel megteremtődtek egy új, hitelesebb katolikus egyház alapjai. Piusnak nem maradt más dolga, minthogy a tridenti zsinat összes kánoni döntését elküldje az egyes nemzetek országos zsinatainak, amelyek elfogadják, és megértik a pápai akaratot. Ennek az akaratnak az elfogadása persze néhol nehézségekbe ütközött, de valójában nagyobb probléma már ezzel sem merült fel. Franciaországban és Spanyolországban egyes kérdéseket át akartak dolgoztatni, de Pius diplomáciája végül ezekben az országokban is győzedelmeskedett. A zsinat eredményét tridenti hitvallásnak vagy katolikus hitvallásnak is nevezik, amely egészen az első vatikáni zsinatig meghatározták az egyház működési és hitbeli kereteit.

225. számú pápa
1566 - 1572
Szent V. Piusz
Szent V. Piusz domonkos rendből az egyház élére megválasztott V. Pius tekinthető annak az egyházfőnek, akit a reformpártiak már több évtizede vártak. Személyében kivételesen eltökélt, hitbuzgó és aszketikus pápa foglalhatta el Szent Péter trónusát. A tridenti zsinat reform szólamainak elültével tulajdonképpen ő ülteti át a gyakorlatba először az ellenreformáció eszméit. Szeplőtelen életvitele alaposan átgyúrta az addig nagyrészt csak elvekben létező egyházi fegyelmet. Hat éves pontifikátusa alatt kiemelt szerep jutott a reformeszmék gyakorlati átültetésére, amelynek néhol kegyetlen módszereit néhányan bírálták, de a végső siker Piust igazolta. A bullák és rendeletek tömege az egyház megtisztulásán kívül kíméletlenül célkeresztbe állította a nem katolikusokat. A reformfolyamatok mellett ez tekinthető Pius uralkodásában a második alappillérnek.
226. számú pápa
1572 - 1585
XIII. Gergely
XIII. Gergely minden bizonnyal az egyházfők sorában az egyik legfontosabb személyiségek egyike volt. Reformszemléletét már névválasztása is jelezte, ugyanis I. Nagy Gergely óta ez a keresztnév szinte egybeforrt az elkötelezett reformerpápákkal.Ez alól XIII. Gergely sem volt kivétel, a megindult ellenreformációt helyezte pontifikátusának középpontjába. A tridenti zsinat rendelkezéseinek további erősítése és az egyházi fegyelem továbbfejlesztése mellett a protestantizmus egyik ádáz ellensége volt. Ez leginkább két ország történelmén hagyott nyomot. Az egyik Anglia, amely ellen több háborút is kiprovokált, a másik pedig Franciaország, ahol Gergely uralma alatt zajlott a véres Szent Bertalan éjszakája. Rendkívül nagy szerepe volt Gergelynek a katolikus oktatás és papnevelés magasabb szintre emelésében. Noha ezek a tettek is kiemelkedően fontosak egy egyházfő uralkodása alatt, mégis Gergely nevét az általa elkészíttetett gregorián naptár tette világhírűvé.
227. számú pápa
1585 - 1590
V. Szixtusz
V. Szixtusz Uralkodása alatt a megújhodott pápaság hatalma és tekintélye csúcspontját érte el. Sixtus pápa kemény, de zseniális egyházfő volt. Öt és fél éves pontifikátusa alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Sixtus szigorúan és magabiztosan, saját értékrendjét követve reformálja meg az egyházat, és ezek alapján irányítja a Pápai Állam minden ügyét. A néha kissé makacs és önfejű gondolkodásmódot igazoló jelleme néhány esetben csak ellenségeket szerzett, vagy elvétett politikai illetve vallási lépéseket váltott ki. Mindemellett ez a kitartása és rendületlen hite tette őt az ellenreformáció egyik legnagyobb egyházfőjévé. Trónra lépése után hamar megmutatta, hogy elődje, XIII. Gergely minden gyenge pontjában sokkal erősebb és határozottabb. Sikerült úrrá lenni a dél-itáliai és a pénzügyi káoszon, kiváló szervezőképességét pedig a pápai kúria átszervezésénél bizonyíthatta be. A VII. Gergely pápa óta fönnálló hivatalokat, mint a kancelláriát, a kamarát, a datáriát, a penitenciáriát és a rotát meghagyta ugyan, de legtöbb feladatukat új bíborosi kongregációk ügykörébe utalta. 1590-ben kiadta a Vulgata revízióját is. Sixtus a belső reformok mellett hatalmas építkezésekbe fogott, amelyek mind a mai napig Róma barokk arcában főszerepet játszanak.
228. számú pápa
1590 - 1590
VII. Orbán
VII. Orbán szigorú, hűvös logikával megáldott és gyakran kegyetlenséggel is illetett V. Sixtus pápa halála után igazi felüdülést jelentett Obán trónralépése. A rómaiak mindenképpen örültek az új egyházfőnek, hiszen az a város szülöttje volt. Orbán rendkívüli kormányzati tapasztalatokkal rendelkezett, jelleme és erkölcse minden szempontból megfelelt a jóságos egyházfő képének. De az adakozó, törődő pápa képe gyorsan elillant Rómából, ugyanis megválasztása után alig tizenkét napon belül meghalt. Ezzel az övé a pápaság történetének legrövidebb avagy második legrövidebb pontifikátusa, attól függően, hogy II. István pápa uralkodását hivatalosnak tekintjük-e.
229. számú pápa
1590 - 1591
XIV. Gergely
XIV. Gergely az ellenreformáció idején került az egyház élére, amelyre vitathatatlanul erényei és addigi érdemei tették alkalmassá. Gergely megválasztásának hírére sírva fakadt, és nem akarta elfogadni a bíborosok döntését, ugyanis akkor már érezte, hogy egészségi állapota nem fog hosszas pontifikátust engedni. Ez a gyanúja be is igazolódott, és megválasztása után tíz hónappal már a temetésére gyűlhettek össze a kardinálisok. A rövid regnálás miatt Gergelyről igazán nagy horderejű cselekedeteket nem lehet megemlíteni. Reformeszméjű egyházfő volt, akinek uralkodását nagyrészt Navarrai Henrik francia trónkövetelő elleni küzdelmei tettek ki.
230. számú pápa
1591 - 1591
IX. Ince
IX. Ince néven lépett a katolikus egyház trónjára azt eredetileg Giovanni Antonio Facchinetti néven született pápa. Az ellenreformáció nagy pápáinak halálával egy rövid időre úgy látszott, hogy a katolikus egyház feje nem képes hosszú távú célokat véghezvinni, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy V. Sixtus pápa halála után három egyházfő is követte egymást tragikusan rövid uralkodási idővel. Ebben a sorban az utolsó volt IX. Ince, aki két hónapos uralkodásával szintén nem tudott sokat hozzátenni a reformálódó egyház ügyeihez. Legfőbb politikai irányvonala a Navarrai Henrik elleni harc folytatása és támogatása volt.
231. számú pápa
1592 - 1605
VIII. Kelemen
VIII. Kelemen 13 éves pontifikátusával az ellenreformáció három rövid fellépésű egyházfője után, végre politikailag megfontoltabb, és hosszabb távon gondolkodó Szentszék alakult ki. Noha nem volt mentes a nepotizmustól és rajongott a fényűző pápai udvartartásért is, mégis a köztudatba mélyen vallásos és az egyházi reform szószóló pápájaként vonult be. Uralkodásának ideje alatt kezdtek átrendeződni Európa politikai és hatalmi erőviszonyai. A spanyol armada 1588-as veresége óta Spanyolország korábbi ereje hanyatlásnak indult, amelynek első jelei éppen Kelemen trónralépésével mutatkoztak meg. A kialakult hatalmi űrt gyengesége miatt Anglia még nem tölthette be, így a korábban még bizonytalan lábakon álló francia tróné lett az európai hegemónia. A pápának sikerült katolikus hitre térítenie Navarrai Henriket, akit a spanyol uralkodó nagy bosszúságára így elismert francia királynak. Ezzel Franciaországot a Pápai Állam egyik legfontosabb szövetségesévé tette. Uralma idején Ferrarát is az egyházi birtokokhoz csatolta, és nagy energiát fektetett a törökök elleni küzdelmekbe Magyarországon. 1599. április 18-án ő bontotta fel Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna Habsburg főhercegnő házasságát.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép