Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem - Pápák
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - Pápák - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Kelemen, Klementina napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

Carl Bloch festménye
A három gyermek
Pápák

85. számú pápa
701 - 705
VI. János
VI. János kicsivel több mint három éves pontifikátusa alatt Itália békéje ismét veszélybe került. A pápa először a bizánci trónviszályokba keveredett bele, majd a lombard seregek is újabb területeket hódítottak meg. Ebben az időben Jánosnak minden diplomáciai érzékére szüksége volt. Pontifikátusa alatt az angol egyház ügyeivel is többször foglalkozott. János a törvényes uralkodó mellé állt, és a megbuktatott II. Justinianust támogatta. Ezért az exarcha seregei Szicíliából Róma felé vették az irányt, hogy így jobb belátásra bírják a pápát. Azonban a város környéki alakulatok és a római nép a város falai előtt gyülekezve megvédte Jánost Theophilaktosztól. A forrongó hangulatot a pápa csitította le, mert félt a felesleges vérontástól, majd fogadta az exarchát. A régen áhított területek városait nem védte senki, így a langobárdok hamarosan a Via Appia ötödik mérföldkövéig nyomultak előre. Mivel a világi hatalom ereje a trónharcokban volt lekötve, János követeket küldött Gisulf táborába, ahol némi váltságdíjért cserébe a lombardok visszavonultak régi határaik mögé. Árvák, szegények, nincstelenek, betegek maradtak utánuk, akiket az egyházfő igyekezett minél jobban ellátni. Miután a Róma köré gyűlt seregek megegyeztek Theophilaktosszal, az exarcha eredmény nélkül elhagyta Rómát.

86. számú pápa
705 - 707
VII. János
Kortársai az ékes szólás, a tudományok és a kegyesség nagy emberének tartották Jánost. Azonban mindezen erények mellett, ha cselekedni kellett igen félénknek mutatkozott, olyannak, aki szereti a békét, és kerüli a vitát. Ez bő két éves pontifikátusa alatt jó viszonyhoz vezetett a langobárdokkal, de félreértéseket szült a konstantinápolyi udvarban. Hivatalba iktatása után régi szenvedélyének, az építészetnek hódolt. Apjától sokat tanult és látott gyermekként. Uralkodása alatt rengeteg oltár, templom és egyéb egyházi épület készült el vagy legalább a restaurálást végezték el rajtuk. Uralma alatt azonban más dolga is akadt szépérzékének kielégítésén kívül. Ismét megkoronázott II. Justinianus császár levélben kérte meg Jánost, hogy fogadja el a 692-ben tartott Trulloi zsinat döntéseit. Az egyházi gyűlésen több olyan rendeletet is hoztak, amely a római pápák hatalmát korlátozza, ráadásul a zsinaton nem képviselték a nyugati egyház érdekeit. János nem mert nyíltan ellen mondani a császárnak, így aláírása nélkül küldte vissza Konstantinápolyba a dokumentumot, amit nem igazán tudtak értelmezni. Jó kapcsolatokat létesített a lombard uralkodóval, II. Ariperttel, aki egyes egyházi birtokokat ismét átengedett a pápai hivatalnokok irányítása alá. A krónikák szerint Jánosnak sikerült elérnie, hogy az angol klérus megváltoztassa öltözetét. Angliában ugyanis az egyháziak világi ruhát viseltek.
87. számú pápa
708 - 708
Sisinnius
Sisinnius idős pápa, valószínűleg kora és tapasztalata miatt kerülhetett az egyház legfőbb hivatalába. Már megválasztásakor betegség kínozta, így az egyik legrövidebb pontifikátus kötődik nevéhez. Mindemellett kortársai szerint erős akaratával sikerült elérnie Róma és egyháza fejlődését. Nagy tapasztalata miatt választotta meg a római zsinat az egyház vezetőjének. Ekkor már a köszvény annyira elhatalmasodott Sisinniuson, hogy már nem tudott magától enni sem. Ennek ellenére a krónikák három hetes uralma alatt több határozott intézkedéséről is hírt adnak. Így ő rendelte el nagy mennyiségű mész gyártását, amellyel a város falait később megerősítették. Adományokat osztott a rászorulók között. Egyetlen hivatalos tettét örökítették meg korabeli források. Korzika szigetének püspökét ő szentelte fel.
88. számú pápa
708 - 715
Konstantin pápa
Bő hét éves pontifikátusa alatt Konstantinápolyban három császár is trónra került. Sikerült megegyezni II. Justinianusszal a Trulloi zsinatról, de hamarosan még a hatodik egyetemes zsinatot sem fogadta el az új uralkodó. A trónviszályok gyakran fenyegették Rómát és benne Konstantint is. Az itáliai egyház hatásköreibe is bele kellett szólnia. Pontifikátusának kezdetén kiújultak a ravennai egyházmegye önállósodási törekvései. A császári központ érseke, Félix a világi hatalomra támaszkodva megpróbálta önállósítani magát az Apostoli Szentszék uralma alól. Konstantin pontifikátusának legfontosabb eseményei nem a nyugati egyházhoz kötődnek, hanem a konstantinápolyi udvarhoz. A 704-ben trónjára visszaemelt II. Justinianus már majdnem 20 esztendeje hiába próbálkozott a római pápákkal elfogadtatni a 692-es Trulloi vagy Quinisext zsinat döntéseit. A zsinat több ponton ellent mondott Róma katolikus hitének. A császár térdre borult a pápa előtt és megcsókolta annak lábait. Hitesküben biztosította Konstantint igaz hitéről, majd megkérte a pápát, hogy rendezzék kapcsolataikat, amely a Trulloi zsinat óta megromlott. Az egyházfő elismerte a zsinat 102 kánonának azon részeit, amelyek nem sértették Róma érdekeit és a katolikus hitet. Némi vita után a császár megelégedett ennyivel. Sikerét alig tudta elkönyveltetni írnokaival, II. Justinianust megölték. Az új császár monotheletista nézeteket vallott, és ezért levélben közölte a pápával, hogy nem fogadja el a hatodik egyetemes zsinat egyetlen döntését sem, mert az eretneknek nevezi a monotheletizmus tanait. Levelében azt is követelte Konstantintól, hogy ő is ítélje el a konstantinápolyi zsinatot, és lépjen unióra a monotheletistákkal. A pápa elutasította a császár akaratát, sőt, a Szent Péter Bazilika porticóját a hatodik egyetemes zsinat képeivel díszítették fel. Ezen felül a rómaiak nem vertek az új császár képmásával pénzt, és a hagyományok szerint nem állították fel szobrát a Palatinus dombon álló Sanct Caesarius kápolnában sem. A szent város engedetlensége annyira felbőszítette Philippikoszt, hogy azonnal új exarchát küldött Ravennába, aki seregei élén Rómába vonult. A városban harcok kezdődtek, és a pápa hiába próbálta megfékezni az erőszakot. Philippikosz egyik titkára meggyilkolta a monotheletista uralkodót, és a trónra ült II. Anastasius néven. Az új császár orthodox hitet vallott, és sietve viszahívta az exarcha csapatait Rómából, és levélben küldte el hitesküjét Konstantinnak. A hatodik egyetemes zsinat rendeleteit újra életbe léptette, és helyreállította elődje pusztításait. Az egyházfő hamarosan megkapta János pátriárka levelét is, amelyben a főpap szintén hitesküt tett, és saját felelősségét próbálta enyhíteni a 712-es monotheletista zsinat döntéseivel kapcsolatban. A római nép jólétéért sokat dolgozott Konstantin, hiszen trónra lépésének évében és pontifikátusának első felében éhínség pusztította a város lakóit. Ezzel szemben uralkodásának második szakaszában bőség köszöntött az örök városra. Konstantin több hivatalos irattal támasztotta alá a pápák hatáskörének kiterjesztését Pavia városára.


89. számú pápa
715 - 731
Szent II. Gergely
II. Gergely névválasztása többek szerint nem véletlen, hiszen elődjéhez hasonlóan nagy dolgokat vitt véghez aránylag hosszú, majdnem 16 éves pontifikátusa alatt. A nyugatiak I. Nagy Gergely pápa emléke miatt gyakran Ifjabb Gergelynek nevezték, míg keleten Dialogus Gergelynek hívták, utalva elődjének híres művére. Amennyiben hihetünk a történelmi forrásoknak, Gergely volt az első egyházfő, aki függetlenül uralkodott Itália egyes részei felett. Pontifikátusa alatt megroppant a bizánci uralom a félszigeten, az új császár ikonrombolást hirdetett, és az arabok is egyre nagyobb területeket hódítottak meg. Nyugaton viszont a kereszténység terjedt el egyre nagyobb területeken.Az új egyházfő örömmel fogadta János, konstantinápolyi pátriárka levelét, amelyben a keleti főpap ismét bocsánatot kért a Szentszéktől, amiért Philippikosz császár uralma alatt nem szállt szembe a monotheletista tanok hirdetésével. Több nagyhatalmú zarándokot is fogadott a Lateránban. Talán az egyik legfontosabb vendég I. Theodor, Bajorország hercege volt, aki azért járult a szentatya színe elé, hogy hittérítőket kérjen pogány népe számára. Gergely 719-ben Szent Bonifácot és társát, Szent Corbibianust bízta meg a germán területek megtérítésével. Ezek alapján tehát ők voltak a mai Németország első térítői. Jó kapcsolatokat tartott fenn a lombard udvarral. Liutprand király törvényalkotásában együttműködött a pápával. Viszont az uralkodóval fennálló jó kapcsolat nem volt elegendő Itália békéjéhez. Bizánc központjában 717-ben egy újabb katonatiszt vette át a hatalmat. III. Leó császár pedig nem tétlenkedett, és hatalmas adókkal sújtotta a rómaiakat és a pápát. De ez nem volt elég a császárnak, és elrendelte az ikonrombolást. Ennek alapjait a tíz parancsolat szolgáltatta, amely szerint tilos bálványt imádni. Márpedig a különböző szentekről készült képek, szobrok, mozaikok vagy bármilyen más művészeti tárgy bálvány. Ezért III. Leó feldúlta a templomokat, és mindent felégettetett. Ugyanezt követelte Rómától is. Gergely válaszában elítélte a császár rendeletét, mert az egyházi dolgokba szól bele és azt jogtalanul teszi. Nemcsak a képrombolásra, hanem a magas adókra is nemet mondott. A császár utasítására el akarták fogni Gergelyt, akinek Liutprand a védelmére kelt. Ráadásul emellett Itália minden bizánci provinciája fellázadt a császár ellen. A császári hivatalnok felajánlotta Liutprandnak, hogy Róma elfoglalásáért cserébe ő segít a király közvetlen uralma alá helyezni a függetlenedő beneventoi és spoletoi hercegséget. A király beleegyezett Eutükhiosz ajánlatába, de amikor a hercegségeket sikerült megtörni a király cserbenhagyta a bizánciakat. Végül a császár itáliai székhelye, Ravenna is elesett és egy vagy két évig a langobárdok uralma alá került. Csak a pápa közbenjárására hagyták el a várost, azonban ez már nem II. Gergely uralkodásához tartozik.
90. számú pápa
731 - 741
Szent III. Gergely
Szent III. Gergely pontifikátusa alatt igyekezett elődje politikájának megfelelően cselekedni. Zsinaton ítélte el a bizánci császár képrombolását, ezzel méginkább eltávolítva Róma és Konstantinápoly politikáját egymástól. Ő volt az utolsó pápa, aki megválasztását a ravennai exarchával illetve a bizánci császárral megerősíttette. Jó kapcsolatokat épített ki a frankokkal, térítőket küldött a germánokhoz viszont a langobárdok királyával, Liutpranddal szembekerült. Gergely nem tétlenkedett trónján, és azonnal levelet írt a császárnak, III. Leónak, amelyben arra kérte az uralkodót, hogy hagyjon fel a képrombolással. Miután nem érkezett válasz üzenetére, zsinatot hívott össze Rómában, ahol elítélték a képrombolást, és azt eretneknek minősítették. Amikor a zsinat döntései elértek Konstantinápolyba, Leó őrjöngött a dühtől, és ugyan letett arról a szándékáról, hogy rendeletét Rómában is végrehajtsák, de az összes itáliai provinciáját, Illíriát és Görögországot is kiszakította a római patriarchátusból, és ezeket a területeket a konstantinápolyi pátriárka hatáskörébe helyezte át. Gergely válaszul feladta Ravenna védelmét, így a székhely végleg lombard uralom alá került. Szent Bonifácot, a germánok hittérítőjét emelte érseki rangra, majd 737-ben teljhatalommal ruházta fel a germániai egyházszervezet felépítésével. Gergely uralmának utolsó szakaszában védekezésre kényszerült a támadó lombardokkal szemben. Sietve befejezte a város falainak megépítését, és pénzért visszavásárolta Galleset, egy Rómát védő erődöt Transamund spoletoi hercegtől. A túlerő elől Transamund az örök városba menekült. Gergely elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét felvegye a kapcsolatot a frankok udvarnagyával, Martell Károllyal. Azonban a frankok seregei továbbra is készenlétben álltak a Pireneusoknál. A frankok alkirálya Rómába érkezett követként, hogy hitesküt tegyen a pápánál, és hogy elmondja seregeik leterheltségét. Ezután a rómaiak magukra maradtak, és Liutprand seregei egyre közelebb nyomultak a régi fővároshoz. Ebben a felfordulásban érte el Gergelyt a halál.
91. számú pápa
741 - 752
Szent Zakariás
Zakariás tizenegy éves pontifikátusa alatt aktív diplomáciai kapcsolatokat szőtt. A középkori világ szinte minden általa ismert uralkodójával levelezett. Korának legnagyobb politikusaként kezelték. Konstantinápolyban uralkodása alatt három császár is ült a trónon. Sikerült elérnie a képrombolás megszüntetését. Itáliában békét teremtett a longobárdok és Róma között, visszaszerezte a pápai patrimóniumokat, nemcsak a lombardoktól, hanem a bizánciaktól is, és ezen kívül fontos szövetségre lépett a frankokkal. A ravennai érsek könyörögve ment Zakariáshoz, hogy állítsa helyre az egykori székhely függetlenségét. Az egyházfő egészen Pavia városáig, Luitprand fővárosáig ment, és addig kérlelte a királyt, amíg az végül kivonta seregét a városból. Ezután nem sokkal a lombard király meghalt, és elsőszülött fiára, Hildebrandra szállt a trón, azonban Ratchis, a királyi család tagja, elűzte őt a trónról, és maga lett az új király. Zakariás már korábbról ismerte Ratchist, és jó kapcsolatban volt vele. Az új uralkodó tehát megerősítette elődjének adományait és a békét is. Azonban nem akart bitorlóként uralkodni, ezért 749-ben lemondott a trónról, és feleségével valamint leányával együtt a Monte Cassinoi kolostorba vonultak. Zakariás sikereket ért el keleti politikájában is. 741-ben III. Leó meghalt. Ekkor elérkezett a pápa ideje, hogy a képrombolást megszüntesse. Követeket küldött Konstantinápolyba V. Konstantin császárhoz. De mire a legátus a fővárosba érkezett, a trónon már nem Konstantin ült, hanem Artabaszdosz, Leó egykori kamarása. A trónbitorlót Zakariás nem akarta elismerni, még akkor sem, ha az új uralkodó megszüntette a képrombolást. V. Konstantinnak sikerült visszaszereznie a trónt, aki mellesleg Leó gyermeke volt. Az új császár, hogy megerősítse pozícióit, szüksége volt az egyház támogatására, ezért ő is elítélte a képrombolást, és visszaadta Zakariásnak az elvett itáliai patrimóniumokat. Zakariás zsinatot hívott össze Lateránba, amelyen a germán egyház problémáit vitatták meg. Szent Bonifác lelkes és fanatikus munkájának köszönhetően ugyanis a mai Németország hatalmas területei tértek át Jézus hitére. Bonifác három püspökséget alapított Germánia területén, és kérte Zakariást, hogy adja rájuk áldását. Így született meg a würzburgi, buraburgi és erfurti egyházmegye. A pápa 741-ben frankföldi követévé nevezte ki Bonifácot, aki a frank uralkodókkal és udvarnagyokkal együttműködve építette az egykori Gallia egyházszervezetét. A frank udvarnagy, III. Kis Pippin elűzte trónjáról az utolsó Meroving uralkodót, III. Childerichet. Előtte, Pippin levélben kérte Zakariás támogatását a hatalomátvételhez. Az új uralkodó üzenete szerint felesleges volt királynak nevezni egy olyan embert, akinek nem volt hatalom a kezében. 752-ben tehát a pápa engedélyével Bonifác koronázta meg Frankföld új urát, Pippint. Ezzel a kialakuló pápai állam legnagyobb szövetségesét teremtette meg. Ravasz diplomáciai lépései mellett sok egyéb ügyet is támogatott. Ezek közül első helyen kell említeni Zakariás jótékonykodását, keresztény cselekedeteit. Napi rendszerességgel osztott alamizsnát a szegényeknek a pápai palota előtt, és amikor velencei kereskedők érkeztek a városba, hogy rabszolgákat vegyenek, és azokat újra eladják, akkor Zakariás mindig felvásárolta az összes keresztény rabszolgát, és szabaddá tette őket. Ezen kívül sokszor támogatta a szerzetesi életet, több kolostort is felújíttatott vagy építtetett. De nemcsak kolostorokat hozatott rendbe, hanem Róma több templomát is megújította, és a Lateráni palota is pontifikátusa alatt épült újjá.
92. számú pápa
752 - 752
II. István
II. István hivatalának jogosságáról vitázni lehetne, hiszen sosem volt felszentelve. Életéről és származásáról szinte semmit sem tudni. Zakariás pápa halála után, a zsinat egy egyszerű papot választott meg Szent Péter követőjének. Azonban három nappal megválasztása után, miközben a hercegség belügyeit intézte váratlanul szélütésben meghalt. Tehát máris temették azt a "pápát", akit tulajdonképpen fel sem szenteltek. Ennek köszönhetően az elkövetkezendő István nevű pápák számozása is eltérő.
93. számú pápa
757 - 767
Szent I. Pál
Szent I. Pál tíz éves pontifikátusát immáron három nagy uralkodóval fenntartott kapcsolatai határozták meg. Az ősi vonalak miatt V. Konstantin bizánci császár volt az egyik, aki Róma akarata ellenére ismét képrombolásba kezdett. III. Kis Pippin frank uralkodó vált a császárság helyett a pápák legnagyobb támogatójává. És persze a szomszédos királyság, a lombard területek uralkodójával, Desideriusszal is heves vitába bonyolódott. A későbbi III. István pápa testvére volt. Azonnal felvette a kapcsolatokat a frank királyi udvarral, és megerősítette a Szentszék és Frankföld szövetségét. Ezen kívül hamar levelet küldött Desideriusnak is, amelyben számon kérte az át nem adott patrimóniumokat és városokat. A lombardok Imola kivételével nem voltak hajlandók megválni területeiktől. Pippin levelében üdvözölte az új pápát, és biztosította őt hűségéről. A válaszban Pál a nagy uralkodó segítségét kérte a csökönyös lombard királlyal szemben. 758-ban Pippinnek lánya született, akit a pápa kegyeibe ajánlott, ezzel is erősítve támogatását. A visszavonuló lombard hadak élén Desiderius Rómában találkozott Pállal. Az egyházfő emlékeztette a királyt a visszaadandó területekről, de az csak Imolát volt hajlandó átadni, azt is csak akkor, ha a pápa megígéri, hogy meggyőzi Pippint arról, hogy a második lombard hadjárata idején elfoglalt területeket visszaadja neki.
Pál két levelet küldött a frank udvarba. Az egyiket a lombard területek ellenőreinek küldte, ebben valóban arra kéri Pippint, hogy adja vissza a lombardoknak az elfoglalt területeket. Azonban a frank uralkodó egy másik titkos levelet kapott kézhez, amelyben Pál leírja a lombard udvar szövetségét Konstantinápollyal, miszerint Ravenna újraelfoglalása a két hatalom célja. Emellett megírta Pippinnek, hogy Desiderius azóta sem hajlandó visszaszolgáltatni jogos területigényeit. 760-ban magas rangú frank követek érkeztek a lombard királyi udvarba, és elérték, hogy Desiderius ígéretet tegyen a pápai birtokok visszaszolgáltatására. De az uralkodó nem teljesítette kötelezettségét, sőt még a pápai állam ellen vonult seregével, és meg is kurtította annak területét. Miután 760-ban hatalmas bizánci flotta indult Itáliába, Pippin elnézte Desiderius hazugságait, és szövetséget kötött vele a bizánciak ellen. A szövetség ára néhány korábban elfoglalt terület volt, de Pippin kikötötte, hogy Desideriusnak előbb vagy utóbb meg kell egyeznie Pállal, hiszen Konstantin ellen csak az ő támogatásával lehetnek sikeresek. A keleti birodalom feladta hódítási kísérletét Itáliában. Pál nemcsak Európa nyugati uralkodóihoz küldött legátust, hiszen többször is indultak pápai követek a császári fővárosba. V. Konstantin uralkodása alatt ugyanis ismét kiújultak a képrombolások. A császár nem vonta vissza rendeleteit a követek hatására sem. Bizáncban több kolostort is bezáratott és földjeiket elkobozta. A zavaros birodalomból menekülő klérus jó részét Pál fogadta be. Szülői házát kolostorrá alakította, és itt nyújtott menedéket a keletről érkező szerzeteseknek.
94. számú pápa
768 - 772
III. István
III. Istvánt hivatalos egyházi dokumentumok II. Istvánként említik, ugyanis II. Istvánt nem szentelték fel. Pontifikátusa alatt a történelem folyamán először kapcsolódott össze a pápa egyházi és világi uralkodói szerepe. Itália békéjét a langobárdok borították fel, akik az egész félszigetet birtokba akarták venni. A közelgő veszélyt csak nehezen sikerült elhárítani, de Rómának a Frankok lett az új szövetségese. István a háborúk után nekilátott egyházi kötelességének, és segítette az elesetteket, szegényeket. Kórházat építtetett számukra, de Róma több ősi templomát is felújította. Kiépítette az új állam szervezetét, és megtörte a ravennai érsek lázadását is.
95. számú pápa
772 - 795
I. Adorján
I. Adorján 23 éven, 10 hónapon és 25 napon keresztül ő uralta a keresztény egyház ügyeit. Egyike a leghosszabb pontifikátust megélő egyházfőknek. Hosszú uralma alatt átrajzolódott Itália térképe, de az öreg kontinens is ekkor kezdte kialakítani mai arculatát. Uralkodásának évei alatt jelentős folyamatok mentek végbe, amelyek a későbbi korok egyházfőinek is meghatározták a mozgásteret. A pápaság történetének egyik legnehezebb szakaszához érkezett Adorján pontifikátusának kezdetén. Desiderius király mindössze csak a pillanatra várt, hogy elsöpörje Itália összes hatalmát, és az egész félszigetet uralma alá hajtsa. A nagy pápa első intézkedése volt felülbírálni kancellárja, Afiarta Pál minden döntését. A kancellár köztudottan Desiderius legfőbb szövetségese volt. Adorján úgy döntött, hogy letartóztattatja kancellárját. Pál éppen a lombard királyi udvarban vendégeskedett, és azzal a paranccsal tért vissza az örök városba, hogy ha kell láncra verve vigye az új pápát Desiderius színe elé. De amikor Pál a városba érkezett azonnal elfogták Adorján hívei. Ezzel az egyházfő még jobban feldühítette a lombard uralkodót, akinek a történelem során a legalkalmasabb pillanat érkezett el, hogy megtámadja Rómát. Adorján talpraesett uralkodónak bizonyult, hiszen felszentelése után azonnal nekilátott megerősíteni Róma erődjeit és falait, valamint szervezni kezdte a Római Hercegség és a környező vidékek katonaságát. Desiderius seregei élén az örök város felé nyomult. Rabolva, fosztogatva közeledett a pápai székhely felé, és Adorjánt igazán egy szerencsés béke mentette meg, amelyet Károly kötött a szászokkal. Adorján figyelmét ugyan főleg a nyugati események kötötték le, mégsem feledkezett meg a keleti egyházak ügyeiről. Folyamatos kapcsolatban volt a császárokkal. V. Konstantin meghalt, aki támogatta a képrombolást, és több egyházi birtokot is elkobzott, valamint száműzte birodalmából a szerzetesrendek nagy részét. A trónon fia, IV. Leó követte. Ragaszkodott apja rendeleteihez, és Adorján hiába próbálta győzködni azok eltörléséről. Mindössze öt évig uralkodhatott, halála után VI. Konstantin került a császári méltóságba, aki helyett édesanyja, Iréné császárnő uralkodott, akivel jó kapcsolatot épített ki az egyházfő. Ennek köszönhetően lassan a császár is megegyezett Adorjánnal a képrombolás elítélésében. Már 786-ban megegyeztek a pápai követek és az udvari hivatalnokok a hetedik egyetemes zsinat összehívásába. Először a konstantinápolyi Apostolok templomába gyűltek össze a zsinat részvevői 786-ban. De a császári fővárosban sokan nem akarták elfogadni a képrombolás eltörlését. Így katonák törtek be a templomba. A megzavart zsinatot 787. szeptember 24-én hívták össze ismét a távolabbi Nikaiában. Az összegyűlt 350 főpap és püspök elfogadta a zsinat 22 kánonját, amelyekben az egyház egységesen elítélte a szenteket, Szűz Máriát vagy Jézust ábrázoló képek elpusztítását. Elrendelte a megsemmisített vallásos jelképek helyreállítását. A zsinat elfogadtatása a nyugati egyházak körében Adorjánnak nagy energiáját emésztette fel.
96. számú pápa
795 - 816
Szent III. Leó
Szent III. Leó hosszú pontifikátusa egybeesett a középkor egyik legjelentősebb uralkodója, Nagy Károlynak az uralkodásával. Nem véletlen, hogy Leó leginkább a frank király udvarával tartotta fenn a kapcsolatot. Ő volt az a pápa, aki végleg szakított a bizánci világi hatalommal, és egyértelműen a nyugati birodalmakhoz kötötte a római egyház jövőjét.
Adorján halálának napján, a klérus azonnal megválasztotta pápának, és másnap fel is szentelték hivatalába. A nagy sietségnek valószínűleg az volt az oka, hogy a római papság félt a növekvő hatalmú Nagy Károlytól, aki a pápaválasztás függetlenségét felrúgva befolyásolhatta volna az eredményt.Ugyan Károly még arról sem értesülhetett, hogy Adorján meghalt, de Leó díszes levelet küldött a hatalmas frank uralkodónak, amelyben biztosította őt támogatásáról és elkötelezettségéről. Hogy ezt jobban alátámassza, elküldte Károlynak Szent Péter sírjának kulcsait és Róma zászlaját. A válasz is hasonlóan nagyvonalú volt. Károly mindenekelőtt gratulált az új egyházfőnek hivatalához, megerősítette Frankföld és a Szentszék szövetségét, és a levél mellett több tucat ajándékot is küldött, amelyeket az avarok elleni háborúkban zsákmányolt. Leó kincstára ezzel az adománnyal képessé vált arra, hogy a városi szegényeknek nagy juttatásokat adjon, de több templom is megújult Itália szerte. Azonban, nem mindenki örült Leo regnálásának. A római nemesség egy része nem akarta elfogadni, hogy a pápa a szent bizánci birodalomtól elfordul, és egy nemrég megtérített nyugati hatalomhoz kötődik. Ezen nemesek egy pártba tömörültek, és összeesküvést szőttek Leó ellen. Amikor az egyházfő egy misére igyekezett, fegyveresek támadtak rá és kíséretére. A véresre vert egyházfőt a Caelianus dombon álló Szent Erasmus kolostorba zárták, és megfosztották hivatalától. A szerzetesek meggyógyították a pápát, és segítettek neki megszökni a városból. Leó Paderbornba, Károly udvarába menekült. Károly kitartott régi szövetségese mellett, és pár hónap múltán erős fegyveres kíséretet adott mellé, hogy azzal térjen vissza az örök városba. A római nép kitörő örömmel üdvözölte a szentatyját, a nemesek azonan tovább ármánykodtak. A klérus és a királyi tisztviselők előtt szembesítették Leót és vádlóit. A nemesség hamis esküvel, hivatali visszaélésekkel és fajtalankodással vádolta az egyházfőt, aki a vita végén, eskü alatt fogadta, hogy nem vétkes az ellene felhozott vádakban. A főpapok testülete és az uralkodó kijelentette, hogy a pápai eskü megkérdőjelezhetetlen, így Leó győztesen került ki a csatából. Ellenfeleit börtönbe zárták vagy száműzték. Leó a Szent Római Birodalom császárává koronázta Nagy Károlyt. A klérus ünnepelte, hogy a nyugati birodalomnak ismét van római császára. Károly felesküdött a keresztény hit védelmére és támogatására, valamint a római egyházzal való szövetségére. Ettől kezdve Európa nyugati részén a sorban legelső uralkodó a Szent Római Birodalom, később Német-Római Birodalom császára volt, őt követte mindjárt a francia uralkodó, mint a „legkatolikusabb király”. Leó több alkalommal is szerepet vállalt a brit klérus ügyeiben. Ugyan az egyházfő figyelmét leginkább a nyugati világ ügyei kötötték le, igyekezett lépést tartani a keleti birodalom eseményeivel is. Az utolsó években Leó, Károly tanácsára, felszerelt egy pápai flottát, amely az arab kalózoktól védte meg egész Itáliát.


Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép