Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Kelemen, Klementina napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Pinkakertes - Mária a Szőlőhegyen mellékoltár
Monarchia címer
Szentek és Boldogok

BAMBERGI SZENT OTTÓ érsek
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Július. 2.


Nap szentje: BAMBERGI SZENT OTTÓ érsek

Schwaben, 1060 körül +Bamberg, 1139. június 30.

Bamberg érsekségét, illetve püspöki székét még ma is szívesen nevezik Szent Ottóénak. Vele, a nyolcadik püspökkel kezdődik az 1007-ben alapított keleti frank püspökség történetének második korszaka. Máig is ő az, aki a leghosszabb ideig volt ezen a széken. Élete és tevékenysége kiemelte őt elődei és utódai közül. A püspökség császári alapítói, Szent II. Henrikés Szent Kunigunda mellett az egyházmegye harmadik védőszentje lett. Sírja a Bamberg melletti egykori bencés kolostor Szent Mihály templomában mindmáig nagyon látogatott kegyhely.

Nagy tekintélyét Ottó nem a szülői házának köszönheti (feltehetően egy kevésbé vagyonos sváb nemesi nemzetségből származott), hanem egyedül személyiségének. Fiatal éveiben összetalálkozott Regensburgban Judittal (1047-1102), IV. Henrik császár nővérével (akinek első férje Salamon magyar király volt), és vele együtt ment udvari káplánként Lengyelországba, amikor az Salamon halála után egybekelt Wratislaw herceggel. Eme összeköttetések révén kapcsolatba került a császári udvarral, sőt magával a császárral is. Henrik császár (1056-1106) személyes szolgálatára akarta megnyerni. Először a lassan haladó speyeri dómépítés felügyeletét bízta rá, s Ottó már ekkor bebizonyította szervezőképességét. Láthatóan meggondolás nélkül állt a kiátkozott császár rendelkezésére, aki 1097-ben királyi káplánná tette, kevéssel utóbb a birodalom kancellárjává, 1102-ben bambergi püspökké emelte.

Ottó ezzel a birodalom papi fejedelmeként és a császárokkal különleges kapcsolatban álló egyházmegye püspökeként belekerült kora nagy küzdelmeibe. Szent VII. Gergely pápa óta a császár és a pápa közt nyílt küzdelem tört ki a püspökségek betöltésével kapcsolatban; a császárnak a hagyományból és a birodalmi alkotmányból fakadó igényeivel a pápa szembeállította az egyházi választás előjogát. A viszálykodást amelyet a püspöki hivatal jelvényeinek az adományozásáról ,,invesztitúraharc''-nak neveztek mindkét oldalon teljes erővel, kölcsönös megalázással és lealacsonyítással, letétellel és átokkal folytatták. Ottó azon fáradozott, hogy ebben a villongásban mindkét féllel szemben igazságosan járjon el és közvetítő is legyen. Egyforma hűséget tanúsított az Egyház és a birodalom iránt. Már a püspöki méltóság átvétele azt mutatja, hogy Ottó nem szándékozott egyoldalúan a pártjára állni egyiknek sem; bár 1102 karácsonyán a császár kinevezte, s gyűrűvel és pásztorbottal is beiktatta, felszentelését addig halogatta, amíg 1106 pünkösdjén Anagniban II. Paszkál (1099-1118) fogadhatta. Ekként a kereszténység mindkét vetélkedő feje törvényesítette a bambergi püspököt. Hasonlóképpen igyekezett távol maradni a politikai zűrzavaroktól, amíg a jogi helyzet nem tűnt számára elég világosnak. Ottó ereje nem valamely párthoz csatlakozásban, hanem a közvetítésben rejlett. Így 1107-ben V. Henrik megbízásából Châlonban tárgyalt az invesztitúra kérdéseiről. Ott volt azon a nevezetes római úton is, amely a császárnak koronázást, a pápának pedig súlyos megaláztatást hozott; Ottó ezúttal is közvetíteni kívánt. Amikor azonban minden fáradozása reménytelennek tűnt, visszavonult a birodalom ügyeitől. Csak 1121-ben, amikor kilátás nyílt a sikerre, fogott hozzá ismét a közvetítéshez. Tekintélye és befolyása végül megérlelte a wormsi konkordátumot, a nagy békeművet, amely 1122-ben kompromisszumos formában véget vetett a küzdelmeknek.

Néhány évvel ezután teljesen személyes és egyházi feladatot bíztak rá. III. Boleszláv lengyel herceg, Judit fia, országába hívta, hogy az éppen meghódított Pomerániát megnyerje a keresztény hitnek. Ottó nagy pompával indult útnak 1124 májusában. Ezen az első missziós útján, amelyen nem hiányoztak a veszélyek és a bajok, prédikált és keresztelt, sok templomot alapított, és művének folytatására missziós papokat hagyott hátra. 1125 márciusában ismét Bambergbe érkezett. Három évvel később másodszor is Pomerániába kellett vonulnia, hogy a hitehagyottakat visszavezesse a hitre. Számos helyen miszszionálva meghozta az országnak a kereszténység végleges megerősítését. Pomerániai vállalkozásaira is jellemző diplomáciai ügyessége; úgy igyekezett eljárni, hogy senkinek a jogait meg ne sértse. Első útja Lengyelországon és érseki székhelyén, Gnieznón, a második a Kelet felé misszionáló német érsekségen, Magdeburgon át vezetett. Ottót joggal nevezik Pomeránia apostolának.

Egyházmegyéje határain messze túl ismert volt mint kolostoralapító és a szerzetesség ügyének előmozdítója. A kor irányzatait anélkül követte, hogy előnyben részesítette volna bármelyiket is az egymással vetélkedő reformirányzatok közül. Támogatta a hirsaui reformot, amely a clunyi mozgalom folytatójaként Németországban az egyházi fegyelem megújításáért küzdött, és teljesen a pápai párt felé fordult; ugyanígy támogatta a ciszterciek és premontreiek új rendjét is. Életrajzírói hét egyházmegyében huszonhét kolostort sorolnak fel, amelyeket Ottó alapított vagy megújított. Hozzá, mint tapasztalt szervezőhöz fordultak, ha valamely régi vagy új kolostor nehézségekkel küzdött. Így segített a bambergi egyházmegyében Michelfeld és Langheim, a würzburgiban Aura és Vessra, az eichstättiben Heilsbronn és a Regensburg melletti Prüfening, a passauiban Aldersbach, Karintiában Arnoldstein és a halberstadti egyházmegyében Reinsdorf megalapításában. Működésének legfőbb területe a bambergi püspökség volt.

Fontos helyeket szerzett meg a bambergi egyház számára: Kronachot, Pottensteint, Gössweinsteint és sok mást. A Rajnától Karintiáig terjedő birtokai meglehetősen független cselekvést tettek lehetővé számára. Mindennél azonban fontosabb az egyházi tevékenysége, a vallási élet megújítása a békétlenség évei után. Ezt a célt szolgálta az 1134-ben és 1137-ben tartott egyházmegyei zsinat mellett a plébániák alapítása és megerősítése vidéken. Bambergben befejezte a dóm építését és az 1117-es földrengés által ledöntött michelsbergi kolostor újjáépítését; az utóbbi egyébként különleges szeretetét és bőkezűségét élvezte. Karitatív gondoskodásának a tanúja volt Bambergben az általa alapított Szent Egyed és Szent Gertrúd kórház. Nagy buzgósággal támogatta az egész birodalomban híressé vált bambergi dómiskolát, és az ő korában virágzott a michelsbergi apátság íróiskolája, amelynek a tagjai közé tartoztak későbbi életrajzírói, Ebo és Herbord (+1168) is.

1139. június 30-án halt meg Bambergben, s a michelsbergi kolostorban helyezték örök nyugalomra. 1189-ben III. Kelemen pápa avatta szentté.
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép