Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Cecília napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Nagyiváni templom
Feltámadott
Szentek és Boldogok

BOLDOG DUFRESSE GÁBOR-TAURIN misszionárius, püspök, vértanú
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2016. November 24.

Nap szentje: BOLDOG DUFRESSE GÁBOR-TAURIN misszionárius, püspök, vértanú

Lezoux, 1750. december 8. +Csengtu,1815. szeptember 14.

A kínai misszió 18. századi történetét sokszor tekintik a hanyatlás és visszalépés évszázadának. Kanghszi császár 1722-ben bekövetkezett halála után Kínában burkolt keresztényüldözés folyt, mely tartományról tartományra terjedve ismételten véres egyedi üldözésekben tört ki. Ennek a keresztény hitvallás dicsőséges példái mellett nemcsak az egyének és a közösségek hittagadása lett a következménye, hanem a külföldiek egyre szigorúbbá váló szemmeltartása miatt a hithirdetők számának folytonos csökkenése is. Mindehhez járult még a jezsuita rend feloszlatása. Kívülről tekintve a 18. század valóban a visszalépés jegyében állt; és mégis a hősiesség századának kell nevezni. Egyszerű keresztények, akik hitoktatókként álltak a felszámolt közösségek élén, vagy a külföldi hittérítőket vezették útjaikon; maguk a kínai és külföldi hithirdetők, a sokféleképpen megfélemlített nyáj pásztorai hősies hitvallók voltak.
A csendes és szinte névtelen főpásztorok közé tartozott Dufresse Gábor is.
1750. december 8-án született Lezoux-ban (Puy-de-Dőme). Először szűkebb hazájának iskoláiba járt, később Párizsban a híres Collčge Louis-le-Grand-ban tanult, majd belépett a Saint-Sulpice szemináriumba. 1774-ben diakónusként került a Külföldi Missziók szemináriumába. Még ez év decemberében pappá szentelték, és egyéves további előkészület után elhagyhatta Franciaországot. Szecsuán kínai tartományba rendelték.
Miután az úton és Makaóban elmélyítette nyelvismereteit, François Pottier (1726--1792) apostoli vikárius, a szecsuáni misszió szervezője a tartomány északi részébe küldte, ahol a keresztények már évek óta nem láttak papot. Itt folytatta Gábor áldásos tevékenységét, amíg azt az 1784-es üldözés meg nem szakította. Augusztus 27-én letartóztatták a senszi misszióba rendelt négy ferencest.

Ebben az időben tört ki északon a mohamedánok felkelése, s az elfogottakat azzal gyanúsították, hogy titokban egyetértenek a mohamedánokkal, mivel a szokásos felfogás szerint az iszlámot és a kereszténységet egy vallásnak tekintették. A gyanú a Pekingben lefolytatott kivizsgálás során megalapozatlannak bizonyult, de kiderült a perből, hogy a betiltott keresztény vallás a kormányzat számára ismeretlen és ijesztő mértékben él tovább. A császár ezért megparancsolta, hogy a keresztények ellen szigorúan járjanak el. Már 1784 vége felé Szecsuánban elsőként elfogták Gábort, de hamarosan kiszabadult. Egy keresztény családban akarta kivárni az üldözés végét, de eljutott hozzá Jean-Didier de Saint-Martin püspök (+1801) felszólítása, hogy jelentkezzék önként, mert ezzel a keresztény közösségeket megkíméli a zaklatástól. Gábor azonnal követte a felszólítást, és 1785. február 27-én Csengtuban bebörtönözték. A püspökkel és két másik francia hittérítővel együtt, akik hasonlóképpen önként jelentkeztek, rövid szecsuáni fogság és a pekingi többszörös kihallgatás után a Középső birodalomból való száműzetésre ítélték és Kanton kikötővárosba vitték őket.
Gábor onnan Manilába ment, s ott várta az alkalmat, hogy visszatérhessen Makaóba nyájához. Bár a száműzött misszionáriusok tudták, hogy újabb felfedezésük a biztos halált jelenti számukra, a püspök és Gábor 1788. október 20-án a Makaóba való visszatérés veszélyes útjára lépett. Folyami úton jutottak el Hukuang tartományon át Csunkingba 1789. január 14-én. A hittérítő új munkateréül most Kelet- Szecsuánt és az egész Kveicsu tartományt jelölték ki. A püspök, aki 1792-ben Pottier vikárius utóda lett, útitársát már 1793-ban a misszió helyettes vikáriusává nevezte ki. Gábor 1800-ban Szecsuán püspöke lett, 1801-ben, J.-D. de Saint-Martin halála után, rábízták az egész misszió vezetését.
A hittérítők minden bizonytalanság közepette is termékeny építő munkát végeztek. Évről évre ezernél több felnőttet kereszteltek meg.
Gábor püspök apostoli vikáriusként először Pierre Trenchant-t (1766-- 1806) szentelte püspökké, később pedig Jean-Louis Florens-t (1756-- 1814), olyan pápai kiváltságok alapján, amelyeket Kína missziós püspökei kaptak az üldözések idejére. Ezután megkezdett egy munkát, amely nemcsak a szecsuáni misszió, hanem az egész kínai misszió számára nagy áldást jelentett. Papjaival megtartotta kínai területen az első zsinatot. Az óriási távolságok és a nagy veszély miatt a püspöknek lehetetlen volt látogatnia hatalmas egyházkörzetét. Ezért maga köré gyűjtötte papjait, hogy alapvető megegyezésekre jussanak a keresztények lelki gondozásával és a pogányok megtérítésével kapcsolatosan, és így egységes eljárást rögzítsenek az egész misszió számára. A zűrzavaros idők miatt ezt a zsinatot csak 1822-ben hagyták jóvá Rómában.
Egy olyan széles látókörű misszionáriusnak, mint Gábor, természetszerűen látnia kellett az üldözés idején igen szerény szemináriumi képzés hátrányait. Ő szorgalmazta elsőként és a leghatékonyabban az új központi szemináriumot a párizsi misszionáriusok Kelet-Ázsiában levő valamennyi missziója számára (1769-ig Sziámban állt fenn). Néhány kísérlet után Makaó protektorának, Letondalnak 1808-ban sikerült Malakka angol félszigeten, Puló-Penangban felállítania az új szemináriumot. Gábor évről évre odaküldte legjobb szeminaristáit.
A hittérítők nyomasztó hiánya, a tartós bizonytalanság és üldöztetés ellenére tovább fejlődött a szecsuáni egyház. A keresztények száma 1801- től 1815-ig 15.000-rel emelkedett, és Gábor halálakor már mintegy 60.000-et tett ki. Az Egyház növekedése amint a püspök kifejezetten hangsúlyozza a Hitterjesztési Kongregációnak írt tudósításában elsősorban a keresztények élénk apostolkodásából fakadt, mivel a hithirdetőknek még a kínaiaknak is óvatosnak kellett lenniök a pogányokkal való érintkezésben. Az eleven apostolság szellemét elárulja az egyház egész szervezete is. Egyetlen hithirdető, még a püspök sem maradhatott tartósan egy helyen. ,,A keresztények gondozása írta Gábor 1814-ben Rómába többnyire az olyan hívők házaiban történik, akik erre alkalmasak, és biztonságban is vannak. A keresztények nagy szétszórtsága miatt számos ilyen állomás van: Kelet-Szecsuánban 123, Nyugat-Szecsuánban 73, északon 73, délen 183, az egész tartományban 577; Kveicsu tartományban 10, Jünnanban 25.'' Az ,,állomások'' egyben a püspök és a hittérítők menedékhelyei is voltak.
Szecsuán új alkirálya határozott készséget tanúsított az iránt, hogy végrehajtsa a keresztények elleni császári dekrétumot, így az üldözés észrevehetően erősödött, különösen amikor 1814-ben új rendelkezést tettek közzé a keresztények ellen. Gábor püspök már évek óta vándoréletet élt, állandó hajsza és üldözés közepette. 1815. január 25- én a kínzások következtében már meghalt papjainak egyike, Csao Ágoston. 1815 áprilisában Dufresse kiadta utolsó rendelkezéseit a misszió vezetésére vonatkozóan. Az egyik Pulo-Penangból elbocsátott papjelölt, aki az alkirály pribékjeinek kezébe esett, a kínvallatás közben elárulta a püspök tartózkodási helyét. Így 1815. május 18-án őt is letartóztatták, majd Csengtuba vitték. Fogsága alatt jól bántak ugyan vele, de szeptember 13-án halálra ítélték, és szeptember 14-én kora reggel kivégezték. Azt a harminc keresztényt, akiket vele együtt vezettek a vesztőhelyre, és akiket mindvégig állhatatosságra bátorított, halála után nem ölték meg, hanem száműzték.
Már az 1816. szeptember 23-i konzisztóriumon magasztalta VII. Pius Krisztus e hitvallójának állhatatosságát és bátorságát. 1900-ban több sorstársával együtt boldoggá avatták.
Dufresse püspök nagy volt okos szervezőkészsége miatt, amely tovább él az 1803. évi zsinat aktáiban, és korát messze megelőzi a kínai papságra és világi apostolságra vonatkozó követelményeiben; de még nagyobb volt egyszerű alázatossága miatt, amellyel mint pap és mint püspök is megosztotta nyájának minden szenvedését és nélkülözését. Sem fogságáról, sem hazátlanságáról nem panaszkodik leveleiben, számára minden Isten akaratának egyszerű teljesítése volt.

forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép