Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Hortenzia, Gergő napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Jézus Szíve templom főoltára Pécs
Topor Márta:  A kupola
Szentek és Boldogok

COPERTINÓI SZENT JÓZSEF minorita, pap
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2016. Szeptember 18.

Nap szentje: COPERTINÓI SZENT JÓZSEF minorita, pap

Copertino, 1603. június 17. +Osimo, 1663. szeptember 18.

1663 októberének elején a minoriták rendfőnöke azt a megbízást adta ki, hogy írják meg a rövid idővel azelőtt meghalt József atya életét: ,,Stílusa legyen egyszerű, világos és szerény, hasonló József atya boldog lelkéhez. Nem akarom, hogy frázisok legyenek beleszőve, vagy hogy a kifejezés előkelőségét keressék benne. Azt sem akarom, hogy Isten szolgáját, akiről szó van, dicsőítsék.''
Amikor József meghalt, egész Európában ismerték a nevét, pedig nem alapított új rendet, nem írt egyetlen könyvet sem, nem kezdett új lelkipásztori módszereket. Nemcsak képtelen volt arra, hogy politikai és tudományos okossággal belekapcsolódjon az Egyháznak a kezdődő felvilágosodással és az állami abszolutizmussal folytatott vitájába, hanem hiányzott belőle az a gyakorlatiasság is, amelyet egy kolostori tisztség viselése megkíván. Úgy tűnik, hogy József ezen a téren az apjára ütött, aki jó ember volt ugyan, de nem értett sem a pénz, sem a birtok kezeléséhez. Amikor várandós felesége látta, hogy megint jön a végrehajtó, az istállóba menekült; ott hozta a világra Józsefet. Az anyát komoly, kemény nőnek mutatják be. József elsősorban hevességét illetően hasonlított hozzá: egyszer késsel támadt valakire, azért anyja egész éjszakára kizárta a házból, miután összetört rajta egy botot.

Az iskolában alig ért el eredményt. Sokkal jobban vonzotta a templom és az istentisztelet; egyre jobban megnyilvánult egy sajátsága és adottsága, amely egész életét meghatározta: gyakran mintha nem is volna jelen teljesen magába merült és érzéketlenné vált minden iránt, ami körülötte játszódott le. Ez aztán csakhamar valódi eksztázissá fokozódott. Meglehetős bizonyossággal tanúsították, hogy hetedik vagy nyolcadik életévében ,,önkívületbe'' esett, s teljesen megragadták belső élményei, mégpedig zenével kapcsolatban. Ezért kapta társaitól a ,,tátott szájú'' gúnynevet.

Hozzájárult mindezekhez, hogy nyolcadik és tizennegyedik életéve között betegségek választották el a külvilágtól és pajtásaitól. Kelevényeinek látványa és bűze még anyja számára is nehézzé tette az ápolást. Amikor József végül meggyógyult, nem tudta megtanulni, hogy kapcsolatot teremtsen a mindennapi élet dolgaival; belső élményeinek elhatalmasodása és szemlélődő befeléfordulása nem is engedte meg a normális foglalatosságot és életmódot. Arra gondolt, hogy kolostorba lép; tizenhét évesen fel is vették a kapucinusok laikus testvérnek. Gyenge egészsége és a kolostori munkákban való használhatatlansága miatt azonban nyolc hónap múlva elbocsátották. Ahogy maga elbeszélte, úgy tűnt neki, mintha akkor a szerzetesruhával együtt az eleven bőrét is lehúzták volna róla.

Örömére azonban némi nehézségek után szolgaként felvette egy minorita kolostor. Itt megtanult olvasni és írni, s végül becsületessége és jámborsága miatt felvették a rendbe is. 1628-ban pappá szentelték.

Copertino közelében a Santa Maria de Grottella kolostorba osztották be. Külső élete és szolgálata éppen olyan egyszerű volt, mint azelőtt; belső világossága, egy teljesen egyszerű és erős lélek fénye azonban nem maradhatott elrejtve. A bűnösök kedvet nyertek a jóra, a zaklatottak békét, az elnyomottak örömet, a szenvedők vigasztalást és segítséget kaptak tőle. Belső élete azonban különösen eksztázisokban nyilvánult meg, s ezek olyan gyakoriak voltak, hogy életrajzírója elmondhatta róla: ,,Eksztatikus életet élt.'' Lelkét egyszerűen lenyűgözte Isten nagysága és szeretete.

József esetében az eksztázis nemcsak abban állt, hogy szellemi képességeit magához ragadta Isten és kikapcsolódtak érzékszervei, hanem sokszor és hosszasan lebegett is. Levitációnak, lebegésnek azt a jelenséget nevezik, amikor valaki minden külső segítség nélkül a gravitációtól független állapotba kerül. Józsefet sokan látták a föld felett lebegni vagy repülni. Egyszer egy kolostorban egy festmény volt rá olyan hatással, hogy amikor elment mellette, felrepült a Megfeszített képéhez, és mintha szoborként odaerősítették volna, hosszú ideig ott maradt. Máskor mise közben emelkedett föl 30-50 cm magasságba és merült el teljesen a misztérium szemlélésében. Az is megtörtént, hogy társával belépett egy templomba, s az ének hallatára fölemelkedett, de magával ragadta társát is és előrerepült vele a tabernákulumhoz.

A fizikusok keresik a jelenség magyarázatát, és éppen József az, akire bizonyítékul hivatkozhatnak, mert annyi szemtanúja volt lebegéseinek. Magyarázatot mind a mai napig nem találtak.

Ha egy vallásos emberen valami rendkívüliség válik láthatóvá, a jámbor és kíváncsi embereket magához vonja. A nép és a nemesség Maria de Grottellába indult, hogy láthassák az atyát és beszéljenek vele, rendi elöljárója pedig misszionáriusként küldte az egész tartományba. Az általa keltett feltűnés az egyházi elöljárók előtt sem maradhatott elrejtve. Egy püspöki helynök kételkedve írta róla: ,,Egy harminchárom éves ember a Messiást játssza; egész néptömeget vonz maga után.'' Az ügy ebben az egyébként is felkavart időben nem tűnt jelentéktelennek. Józsefet az inkvizíció kivizsgálás végett Nápolyba idézte. Itt mint később Rómában sem semmiféle hamisságot nem sikerült azonban megállapítani, mégis át kellett települnie egy olyan kolostorba, ahol rejtetten élhetett. 1639-ben azután rendi atyjának, Assisi Szent Ferencnek a sírtemploma melletti konventbe került. Tizennégy évig maradt Assisiben.

Az inkvizíciónál történt feljelentés, kihallgatásai és áthelyezése mélyen érintették. Ellenszegülés és levertség kísértette; olyan magatartások, amelyeket saját tanúsága szerint azelőtt nem ismert. Két évig ,,olyan kevés fény jutott a lelkébe, mint a parányi ablakon át a cellájába.''

József azonban sohasem kereste a kényelmet. Magától értetődőnek tűnt számára, hogy az első arcvonalban álljon, és a gonosz támadásait saját magán tapasztalja meg. Megtörtént, hogy szerzetestársai reggel félholtan találták a templomban, ahol éjszakai imádságát végezte és a sátánnal viaskodott, akinek ijesztő alakját gyakran testileg is látta. A gonosz sötét szakadékát azért tapasztalta meg olyan erősen, mert a másik oldalon rendkívül erősen élte át Isten hatalmas világosságát.

A formát, ahogy József Isten közelségére válaszolt, az eksztázisra való egészen különleges képessége és adottsága jellemezte. Benne a testi földhöz kötöttség és a lelki szárnyalás, a normális érzékelhető élet és a vallási elragadtatás közti egyensúly olyan ingadozó volt, hogy csak egy kis indíték kellett, és máris ,,önkívület''-be esett. Elég volt számára, ha Jézusról vagy Máriáról, vagy a mennyországról hallott, és hatalmas sóhajtással máris eksztázisba esett. Ezután már nem érzett semmit. Ő maga mondta: ,,A lélek királynőhöz hasonlít, akinek a testi érzékek a szolgálói. Ha a lélek a király lakába lép, az érzékek kívül maradnak, és semmiféle inger sem mozgatja meg őket. Maga a lélek pedig teljesen Teremtője birtokába kerülve nyugszik.''

Legerősebb élménye volt mindennap a szentmise. Közben minduntalan eksztázisba esett, úgyhogy szentmiséje esetleg öt óra hosszáig is tartott. Jézus halála vagy más esemény, amelyről az olvasmányokban szó esett, annyira hatott rá, mintha akkor történt volna. Egy virágvasárnapon a passió e szavainál: ,,A keresztre vele. szinte halottként zuhant a földre, és ezalatt saját szavai szerint valóban közel járt a halálhoz. Hasonlóképpen összeesett egyszer Pál megtérésének ünnepén e szavaknál: ,,Saul, Saul, miért üldözöl engem?'' (ApCsel 9, 4); hátrahanyatlott és karját kereszt alakban széttárva hosszú időn át fekve maradt. Amikor ismét lábra állt, könnyezett, gyengeségében az oltárra kellett támaszkodnia, majd így szólt: ,,Nagy hatalom volt ez, nagy hatalom.''

József számára nem fantáziájának játékáról volt szó, hanem annak közelségéről, Akit szeretett. Ő maga tette fel magának a kérdést: Miért szomorkodom Jézus halála miatt, amely mégiscsak nagyon rég történt? Miért tölt el szorongással a gyermek Jézus szemlélése, hiszen sok ideje annak, hogy Jézus gyermek volt? Az Úr maga válaszolt neki lelkében: ,,Egykor keresztre feszítettek, és meghaltam az emberekért; készségem azonban, hogy meghaljak érted, örökre megmarad. Egykor gyermek voltam; a szeretetben pedig mindig is az vagyok. Ha valaki gyermekként akar látni, gyermekként talál meg; ha megfeszítettként, a megfeszítettként talál rám; vagy megostorozottként, vagy más alakban mutatom meg magam neki. Szeretetem ugyanis olyan formában jelenik meg, amelyben az emberek emlékeznek rám és szemlélnek engem.''

József igazi élete mint az összes szenté az istenszeretetben állt. A szeretet gyakran annyira megragadta, hogy énekelnie kellett. Belső telítettsége saját maga által kitalált dallamokban áradt ki. Életében általában nagy szerepet játszott a zene: amint már említettük, első gyermekkori eksztázisa zenével kapcsolatban történt; később pedig megtiltották neki, hogy részt vegyen ünnepélyes istentiszteleteken és körmeneteken; mert az énekek hallatára csaknem bizonyosan eksztázisba esett.

Lelke olyan dolgok iránt volt érzékeny, amelyeket az átlagember észre sem vesz. Távolból megérezte a veszélyt, amelybe egy rendtársa utazása során került, tudott a pápa haláláról is, még mielőtt bármiféle hír érkezett volna róla. Aki találkozott vele, annak készen kellett lennie arra, hogy belelát a lelkébe. Némely embereket, akiknek lelkét bűn csúfította el, József olyan torznak látott, hogy sem jelenlétüket, sem beszédjüket nem tudta elviselni.

Korának nyugtalansága és kuszáltsága közepette világosságot és erőt sugárzott. Nem csoda, hogy a híre egyre jobban elterjedt. Bíborosok, püspökök, fejedelmek keresték fel, vagy ajánlották magukat imájába. A protestáns Braunschweig-Lüneburgi János Frigyes herceg a katolikus hitre tért általa. Mindig szegények és segítséget keresők vették körül, boldogok voltak, ha ruházatának egy kis darabkájához jutottak, és ezt a betegekre helyezték. Emlékezésül vagy ereklyeként sokan magukkal vitték legalább a kolostor falának egy darabkáját.

Rendi elöljáróinak mindez bizonyos gondokat is jelentett. Az ilyenféle rendkívüli ember, mint József nemcsak áldás környezete számára, hanem teher is. Az inkvizíció még élesebben figyelte a különös jelenségeket és a nép növekvő odaáramlását, és teljesen meglepetésszerűen avatkozott be 1653 júliusában. Józsefet megfigyelés végett a pietrarubbiai kapucinus kolostorba vitték és a külvilággal minden kapcsolatát megszakították. Ott-tartózkodásának híre azonban gyorsan elterjedt, s miséje alatt csakhamar összegyűlt a nép a templom előtt. Átküldték hát Fossombrone nehezen hozzáférhető kapucinus kolostorába. Végül a minoriták VII. Sándor pápához (1655-1667) fordultak kérésükkel, hogy József visszatérhessen egyik kolostorukba. A pápa hozzájárult, átvitelének azonban titokban kellett végbemennie. Éjjel vitték az Ancona tartományban lévő Osimo minorita kolostorába. Ott élt elrejtve és a rendtársaitól elválasztva, gyakori eksztatikus egyesülésben Istennel.

Amikor 1663 elején beteg lett, cellájában felállítottak egy kis orgonát; az orgonista játszott neki, ő pedig énekelt hozzá, és a többieket is arra szólította fel, hogy énekeljenek vele együtt. ,,A szamár kezd a hegyre felkapaszkodni'' mondta tréfálkozva, amikor érezte, hogy közeledik a vég. A közelgő halál hatására ezeket mondta: ,,A kéreg nem akar leválni a fáról'' és: ,,Borzalmas ez az átmenet.'' Utolsó napjaiban eksztázisban feküdt, belső tűz emésztette és így énekelt: ,,Lelkem, szeress, szeress!'' 1663. szeptember 18-án halt meg rendtársai körében.

,,A szent atya meghalt'' mondogatta a nép, amint ismertté vált halála. 1753-ban boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták.
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép