Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Hortenzia, Gergő napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Makkosmária templom belső
Pest vármegyei nemes felkelők lovasságának zászlaja XVIII.sz.
Szentek és Boldogok

LELLISI SZENT KAMILL
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Július 14.


Nap szentje. LELLISI SZENT KAMILL

Bucchianico, 1550. május 25. +Róma, 1614. július 14.

Kamilló egy abruzzói katonatisztnek és a nála öt esztendővel idősebb feleségének volt a későn született fia. ,,Nehéz'' gyermeknek számított. Édesapja ritkán volt otthon, édesanyját pedig korán, tizenkét éves korában elvesztette. Édesapja iskolába küldte, de Kamillónak nem fűlött a foga a tanuláshoz. Inkább csavargott, kockázott és kártyázott. Ezért az édesapja arra gondolt, hogy katonának adja. Ebben az időben szinte csak zsoldos csapatok voltak, amelyek különféle kalandos vállalkozások céljára verbuválódtak; ha nem kellett harcolniok, valahol elszállásolták őket, s játékkal, verekedéssel üthették el az idejüket.

Az apa is, a fiú is ahhoz a sereghez állt be, amelyiknek a törökkel való hadakozás volt a feladata. Ancona felé tartva, ahol hajóra kellett volna szállniuk, Lellisi hadnagy meghalt. Kamilló is megbetegedett, lázas volt. A jobb bokáját is felhorzsolta, és a seb, mivel nem vetett rá ügyet, begyulladt és kezdett gennyedni. Egy szál magában a világon, pénz nélkül, betegen Kamilló megfogadta, hogy ferences lesz. De amikor állapota jobbra fordult, elfelejtette az egészet.

Mielőbb vissza akart kerülni a sereghez, amely Lepantónál ragyogó győzelmet aratott. De a seb a lábán ezt nem tette lehetővé. Így Rómába ment, hogy a Szent Jakab-kórházban kezeltesse magát. Ez nem a mai értelemben vett kórház volt. A betegápolók az öregek otthonaiban, az árvaházakban és a hajléktalanok menhelyein is dolgoztak, és teljesen képzetlenek voltak; a legtöbbjük maga is beteg volt, csak éppen nem fekvő, és így akartak némi hasznot hajtani; vagy olyan emberek voltak, akik semmi más munkára nem voltak alkalmasak, sőt nemegyszer betörők, akik itt húzták meg magukat. A kezelés idejére Kamilló is beállt betegápolónak, de mert összeférhetetlennek, fegyelmezetlennek bizonyult, és szenvedélye volt a szerencsejáték, hamarosan elbocsátották.

A velencei sereghez szegődött, és Cattaro előtt harcolt a törökök ellen. Utána a spanyolokhoz állt be, akik Afrika ellen indítottak hadat. Az átkeléskor nagy vihar támadt. Kamillónak eszébe jutott a fogadalma, és megismételte, de megint nem tartotta meg, ehelyett egész zsoldját, sőt még a kabátját és az ingét is elkockázta.

Azt remélte, hogy Manfredoniában újra a velenceiek szolgálatába állhat, de csalódott, így koldulásra kényszerült. Végül egy ember, látva, hogy erős, jól megtermett fiatalember, szerzett neki munkát: a kapucinus kolostor építésében kellett segítenie. Eleinte nem ízlett neki a munka, de lassan kezdte magát jól érezni ebben a környezetben. Majd egy szomszédos kolostor meglátogatásakor igazi megtérést élt át. Annyira feltűnő volt a megváltozása, hogy a kapucinusok fölvették posztulánsnak. A bűnbánat jegyében és az alázat szellemében folytatta az építést. De mégis el kellett küldeni, mert a lábán kiújult a seb.

Ismét Rómába ment, a Szent Jakab-kórházba. Több mint három esztendőbe telt, míg lábán a seb végre összeforrt. Kamilló úgy élte végig ezt a három évet, mintha novícius lett volna a kapucinusoknál. Ám amikor végre visszatérhetett a kolostorba, a seb ismét felnyílt, így nem engedték meg neki, hogy belépjen. Visszatért a Szent Jakab- kórházba, de most már végérvényesen. Örömmel fogadták, majdnem megválasztották a ház vezetőjévé. Nagy szeretettel ápolta a betegeket és fájt neki, hogy a többi ápoló szeretetlenül bánt velük.

Embereket kellene találni jutott újra meg újra eszébe, akik készek volnának embertársaikban Krisztust látni és szolgálni. S valóban, nem sokkal később talált öt embert, négy világit és egy papot, akik hasonlóképpen gondolkodtak és szívesen lettek volna tagjai egy közösségnek. Csakhogy a kórházban nem nézték a dolgot jó szemmel. Ellenkezőleg, Kamillónak szemére vetették, hogy széthúzást szít, és hatalomra törekszik. Gyóntatója, Néri Szent Fülöp gőgnek minősítette, hogy világi létére közösséget akar vezetni. Kamilló tehát harminckét évesen beült az iskolapadba, és elkezdett latint tanulni. Két év múlva pappá szentelték. A gyóntatója azonban továbbra is kitartott amellett, hogy Kamillónak nincs küldetése arra, hogy közösséget alapítson. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az Egyházban igenis szükség van ilyen társaságra (a női betegápoló közösségek ebben az időben még nem léteztek).

A Szent Jakab-kolostorban is mindent elkövettek, hogy akadályokat gördítsenek elé. Kamilló végül társaival elment onnan, így ,,a betegeket szolgálók társasága'', ahogy magukat nevezték, legalább szabaddá vált, és módja nyílt rá, hogy más kórházakban vagy magánházaknál a betegek és a haldoklók szolgálatára szentelje magát.

Eleinte a társaságnak csak két helyisége volt a Tiberis mellett, az is nedves; utána került egy több szobás lakás, végül a Mária Magdolna- templomnál otthonra találtak. Emellett ugyanis volt egy elhanyagolt épület, amely valamikor kórház volt. Ezt helyreállíthatták maguknak.

Hogy fel lehessen ismerni a betegeket szolgálók társaságát, Kamilló egy vörös keresztet tett a ruhájukra. (Amikor Henri Dunant 300 évvel később megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet, ezt a jelet vette át.) Rómában hamarosan felfigyeltek a közösség tagjaira és önzetlenségükre. Kivált Kamillóra, aki elöl járt a jó példával: semmilyen munka nem volt számára lealacsonyító vagy taszító, ha arról volt szó, hogy könnyíthet a betegek szenvedésein.

1591-ben XIV. Gergely pápa jóváhagyását adta a betegeket szolgáló kongregációhoz; Kamillót egyhangúlag megválasztották generálisnak. Csakhamar másutt is szívesen látott vendégek lettek a betegeket szolgáló közösségének tagjai Nápolyban, Genovában, Milánóban, aztán lassanként Itália minden nagyobb városában. Sok fiatal, aki látta munka közben Kamillót és társait, vonzódott hozzájuk, és a betegápolást választotta hivatásul. Különös adományuk volt a betegeket szolgálóknak a haldoklók előkészítéséhez. Innen érthető, hogy a nép a ,,jó halál testvérei''-nek nevezte őket.

Sokan szolgálatuk ellátásába haltak bele: Nolában öten elkapták az általuk ápolt betegektől a pestist, amikor pedig Nápolyban tífuszjárvány tört ki, negyvenheten lettek tífuszosok, s közülük tizenöten bele is haltak.

Még súlyosabb próbatételt jelentett, hogy Campagnában éhínség támadt, és a teljesen lesoványodott, összeaszott emberek, akikben már alig-alig volt élet, ezrével tódultak Rómába. A túlnépesedett városban kiütéses tífusz (flekk-tífusz) tört ki, s a megbetegedettek ápolása közben a betegápoló testvéreknek mintegy a fele életét vesztette.

1598 telén Rómában nagy árvíz volt, s Kamilló hat társával kétszáz betegnek mentette az életét: ahogy a víz egyre magasabbra emelkedett, ők hordták őket a meredek csigalépcsőn egy emelettel mindig följebb.

A sok új alapítvány miatt Kamillónak egyre többet kellett utaznia. Az utakat többnyire gyalog vagy lóháton tette meg ez emberfelettien nagy megerőltetést jelentett a beteg embernek: a lábán a seb még mindig gennyedt, és nagy fájdalmakat okozott neki, ehhez járult egy súlyos csonttörés, továbbá vese és gyomorbántalmai.

A sok külső és belső gond élete vége felé még tetéződött. Kamillónak az volt az álláspontja, hogy közössége tagjainak mindenféle munkára készen kell állniuk a betegek körül. Ezzel a kórházak eléggé visszaéltek, így előfordult, hogy papok súrolták a padlót és mosták a szennyest. Ez ellenkezést váltott ki a közösségen belül. De elégedetlenkedés támadt amiatt is, hogy Kamilló egyre újabb kórházak átvételével tetemes adósságot csinált.

1607-ben lemondott a generálisi tisztségről, az utazásokkal és a betegápolással azonban nem hagyott fel. Még ha teljesen kimerült volt is, odavonszolta magát az általa annyira szeretett betegekhez. S ha a társai arra kérték, mondjon nekik valamit, akkor újra meg újra ezt mondta: ,,Szeretet, szeretet! A legszívesebben meghalnék, amikor mindig csak azt mondom nektek: Szeretet, szeretet! De nem tehetek róla, nem tudok mást mondani.''

1614. július 14-én Kamilló meghalt. A virágzó közösségeket, amelyeket hátrahagyott, a következő századokban újra meg újra megtizedelték a járványok. Tizenhárom tartományban még ma is mintegy kétezer tagja van ennek a kongregációnak.

Lellisi Kamillót 1746-ban avatták szentté, s 1886-ban lett a kórházak, a betegek és a haldoklók védőszentje; neve ott szerepel azokban az imákban, melyeket az Egyház a haldoklókért mond; 1929-ben XI. Pius az ő oltalma alá helyezte a betegápolói hivatást.

Ünnepét 1762-ben vették fel a római naptárba, július 18-i dátummal. 1969-ben áthelyezték július 14-re.

Állítólag mielőtt Kamilló megszületett volna, az édesanyjának álma volt. Látott egy nagy csapat fiú élén valakit, aki messze kiemelkedett a többi közül, s az összes fiúnak piros kereszt volt a mellén. Így azt remélte, hogy fia fog születni, akiből egyszer majd híres keresztes vitéz vagy szerzetes, sőt szent lesz. Jóllehet eleinte nem sok remény volt rá, az álom mégis valóra vált: 1595-ben lehetett először vörös keresztet látni a törökök elleni hadjárat alkalmával az egyik csatatéren, mégpedig nem a harcra buzdítás, hanem az életmentés szolgálatában. Kamilló nyolc társa is hadba vonult, és mindkét tábor sebesültjeit ápolták.

Egy alkalommal a pápa meglátogatta a Szentlélek-kórházat, ahol Kamilló a legszívesebben dolgozott. Amikor megérkezett, szemrehányást tettek Kamillónak, amiért abban a köpenyben fogadta, amelyben a betegeket is ápolta. Erre ő így válaszolt: ,,Hogyan? Amikor magával Krisztussal vagyok elfoglalva (a betegeire gondolt!), akkor miért öltöznék át a helytartója tiszteletére?''

Kamilló szeretete és áldozatkészsége nem ismert határokat: egyaránt gondja volt a bűnözőkre, a csavargókra, a szegényekre és a társadalom legkülönfélébb kitagadottjaira. Buzgalmában tette ezt a számunkra furcsán hangzó kijelentést: ,,Ha nem volnának szegények, ki kellene ásni a közepéig a földet, hogy találjunk néhányat!'' Egy nap úgy déltájban megjelent a szakács, és közölte, hogy nem tud főzni, mert a házban nincs semmi ehető. ,,Azért csak csengess ebédre mondta Kamilló, majd segít az Isten.'' Alighogy kiejtette ezeket a szavakat, megállt a kapu előtt egy szekér, tele finom liszttel egy jótevőjük küldte. Gyorsan nekiálltak sütni, és ha kicsit késve is asztalhoz ülhettek.
Istenünk, ki Szent Kamill áldozópapodat a betegek rendkívüli szeretetének kegyelmével ékesítetted, kérünk, érdemeiért áraszd szívünkbe szereteted lelkét, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk, és halálunk óráján biztonsággal költözhessünk Hozzád!
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép