Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Jenő napja
1 felhasználó online
0 tag, 1 vendég



Képek a galériából

A gyermek imádsága
horgony
Szentek és Boldogok

LIGOURI SZENT ALFONZ
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Augusztus. 1.

Nap szentje: LIGOURI SZENT ALFONZ

Marianella (Nápoly mellett), 1696. szeptember 27. +Pagani (Nápoly mellett), 1787. augusztus 1.

Ligouri Alfonz Mária régi, nemes nápolyi családból származott, nyolc testvér között ő volt a legidősebb. Atyja ellentengernagyi rangban szolgált a királyi hajóhadnál, az ő kívánságára Alfonz jogot tanult. Még nem volt tizenhét éves, amikor tanulmányait kiváló eredménnyel bevégezve a polgári és egyházi jog doktora lett. Kétéves gyakornokság után önálló ügyvédként kezdett működni és egymás után nyerte meg a rá bízott pereket.
Huszonhét évesen vállalta el a gravinai herceg milliós értékre menő perét a toszkánai nagyherceggel szemben és ezt a pert elvesztette. Ettől úgy megrendült, hogy elhagyta a jogászi pályát, és elhatározta, hogy pap lesz. Először az oratoriánusok közé akart lépni, de ezt atyja konokul megakadályozta. Ezért világi pap lett. Teológiai tanulmányai végeztével felszentelték, és Nápolyban kezdett lelkipásztorkodni, nagyon modern módon. Belépett egy világi papokból álló missziós társulatba. E társulat szellemének megfelelően szorgalmazta a lelkipásztorok mellett segítő hívek kiképzését. A hagyományos kereteken kívül is hitoktatásokat tartott a tudatlan népnek, és megszervezte a szegények és betegek gondozását. Prédikációiban nagyon világosan, tárgyilagosan és egyszerűen beszélt, annyira, hogy a kor barokk cirádáihoz szokott füleknek elviselhetetlennek tűnt a stílusa. Ám épp komoly, egyszerű és tárgyilagos tanításával vonzotta maga köré a férfiakat.

Ez a sokoldalú tevékenység azonban annyira igénybe vette a szervezetét, hogy súlyos beteg lett, és hosszabb időre fel kellett hagynia a munkával. Alfonz ekkor harminchat éves volt, és most következett élete második nagy fordulata. Lábadozásának idejét egy Scala nevű kis hegyi városban töltötte, az Amalfi-öböl felett. Észrevette a hegyi pásztorok és parasztok mérhetetlen elhagyatottságát, akiket soha nem kerestek fel papok, noha a püspöki székhely mindössze két óra járásnyira volt a vidéktől. Elhatározta, hogy segíteni fog ezen a nyomorúságon. Hosszas gondolkodás és imádság után ő, aki korábban a nagyváros lelkipásztora volt, úgy határozott, hogy szerzetet alapít, amelynek rendeltetése a vidék elhagyatott népének lelki gondozása lesz. Így alakult meg 1732-ben a Redemptoristák, a Megváltóról nevezett missziós papok társulata. Csakhogy ez a korszak, amelyben a racionalizmus és az államegyháziság szelleme uralkodott, mindennek kedvezett, csak egy új rend születésének nem. Alfonz azonban állhatatosan küzdött terve megvalósulásáért. Mint jogász megtalálta a formát, mellyel a Nápolyi királyság területén megindíthatta az új társulatot. S akkor is, amikor a helyzet teljesen kilátástalan volt, mert két első társa cserbenhagyta, sőt a szószékről nyilvánosan gyalázták mint a gőg példaképét és annak mintáját, hogyan alázza meg Isten a felfuvalkodottakat, ő hűséges maradt felismert küldetéséhez.

A Redemptoristák kongregációja 1749-ben nyerte el a pápai jóváhagyást, és hamarosan különösen amikor Hofbauer Szent Kelemen az Alpoktól északra fekvő országokba is elvitte a rendet az Egyház legnagyobb újkori férfi szerzetévé fejlődött, amely mind a mai napig tevékenykedik, főleg népmissziókban és lelkipásztorkodásban.

A nők számára Alfonz szemlélődő rendet alapított. Ezek az apácák, akik a Redemptorisszák nevet viselik, számbelileg jóval kevesebben vannak, mint a redemptoristák, de a rendjük ma is széles körben elterjedt.

A Redemptoristák alapításának lebonyolítása általánosan jellemző Alfonz cselekvésmódjára: soha nem teljesen kidolgozott tervekkel lépett elő, hanem nyitott szemmel figyelte a konkrét igényeket, és azoknak megfelelően cselekedett. A megoldásokat mindig az apróságokkal kezdte. Így például amikor kiderült, hogy a kongregációba lépő laikus testvérek gyakran teljesen műveletlenek, azonnal összeállított számukra egy számtankönyvet és egy kis olasz nyelvtant, hogy a nyelvi alapismereteket is megszerezhessék.

A mezőkön és a szőlőhegyeken gyakran hallotta a dolgozó emberek énekét. Felfigyelt rá, hogy a nép mennyire szeret énekelni, s milyen szép dallamaik vannak, de mennyire silányak, olykor erkölcstelenek szövegeik. Ezért szövegeket írt a népi dallamokhoz, sőt, maga is komponált dallamokat, melyeket a nép átvett! Így anélkül, hogy különösebb irodalmi törekvései lettek volna, helyet kapott az itáliai irodalomtörténetben mint népdalköltő, és dalai ma is élnek a nép ajkán. Az egyik dala, a Tu scendi dalle stelle, (A csillagok közül szállsz le) mint karácsonyi ének él a hegyi dudások között, de felhangzik nagyzenekari feldolgozásban is.

A szükség tette Alfonzot moralistává is. Úgy akarta ugyanis, hogy a kongregáció tagjai mint igazi misszionáriusok ne csupán népszerű szónokok legyenek, hanem az egyes emberek lelkipásztori gondozásában, főleg a gyóntatószékben, alapos felkészültséggel tudjanak dolgozni. Ezért nagy gondot fordított munkatársai teológiai, különösképpen pedig erkölcstani képzésére. Igen ám, de a meglévő kézikönyvek hosszadalmasak voltak és Alfonz úgy ítélte, hogy nem is elég alaposak. Ezért hozzáfogott egy erkölcstani tankönyv megírásához. Többéves munkával átdolgozta az egész erkölcstant. Munkájához nagy segítséget nyújtott jogi műveltsége, pontos fogalmazási készsége, továbbá az a sok tapasztalat, amelyre mint nagyvárosi lelkipásztor, népmisszionárius és lelkigyakorlat-vezető tett szert. Ezt a saját növendékei ,,házi használatára'' szánt munkát az egyszerűség kedvéért nem kézzel másoltatta a hallgatókkal, hanem Velencében, Reimondininél kinyomatta. Ezzel megint csak eredeti szándékától függetlenül megalkotta az újkori erkölcsteológia klasszikus művét, amely magában foglalta az előző századok lelkipásztori ismereteit. Józan középutat tartott a rideg janzenizmus és a gátlástalan lazaság között, s így irányadó lett a következő századok moralistái és lelkipásztorai számára. Kétségtelen, erkölcstana kazuisztikus, azaz sok konkrét esetet tárgyal, de ez mindannyiszor elengedhetetlen, ha egy szerző az élet közelében akar maradni.

Hasonló jellegű számos kisebb lélegzetű munkája is, amelyekkel nagy hatással volt a népi jámborság alakulására. Ezekben is kora szükségleteit elégítette ki. Már ügyvéd korában tagja volt a Mária- kongregációnak, és kedves volt számára az oratoriánus, illetve jezsuita lelkiség. A kor igényeinek megfelelően válogatta ki a lelki élet fontos elemeit, és népszerű formába öltöztette azokat. Így írta egymás után sokáig keresett műveit, mint pl. Az imádság erős fegyvere, A megélt Krisztus-szerelem, Az örökkévalóság fényében való élet, Mária dicsősége, és mindenekelőtt: Látogatás a szentségi Jézusnál és Máriánál.

Alfonz központi gondolata az Isten megváltó szeretete iránti csodálattal telt hála. Nem véletlen, hogy alapítását is a Megváltóról nevezte el. Egyébként a ferencesekre jellemző áhítatos tisztelet a kisded Jézus jászolánál, a Krisztus megváltó halála feletti elmélkedések, az eucharisztikus jelenlétért kifejezett hála, a Megváltó édesanyjának, Máriának szüntelen tisztelete éppen úgy ebből az alapgondolatból fakadtak, mint az a fáradhatatlan tevékenység, amellyel Alfonz amellett, hogy kiadásra készítette elő tudományos és népszerűsítő munkáit, és irányította az egyre nagyobb méreteket öltő szerzetet arra is talált időt, hogy népmissziókat és lelkigyakorlatokat tartson. De tett egy fogadalmat, mely szerint soha, egyetlen órát sem enged üresen elfutni, hanem minden idejét Krisztus megváltói művének szolgálatába állítja.

Végezetül még a püspökség terhe is a vállára nehezedett. Jóllehet a mi fogalmaink szerint a Santa Agata dei Goti egyházmegye, amelyet Alfonz hatvanhat éves korában vett át, nem volt nagy, mégis utolsó erejét is kiszívta belőle, mert egyik kortársa szerint ez az egyházmegye olyan, mint ,,egy mindenféle vadállattal teli lepedő'', amit Szent Péter látott. Ezt kellett Alfonznak rendbe hoznia. Püspökségét tizenhárom évig viselte, de közben sokat betegeskedett. Hetvenkét éves volt, amikor a köszvény is gyötörni kezdte. Ennek következtében lett olyan, ahogy általában a művészek ábrázolják: vékony, kicsit meggörbült öregember. Betegágyát könyvekkel bástyázta körül, és az ágy végébe egy órát állíttatott, hogy az figyelmeztesse: életének minden percét Isten országa javára kell szentelnie. Többször kérte a püspökség alóli felmentését, de a pápa ezt válaszolta: ,,Boldog vagyok, ha Ligouri püspök a betegágyból kormányozza egyházmegyéjét.'' Csak hetvenkilenc évesen kapta meg az engedélyt, hogy elbúcsúzzon az egyházmegyétől, és visszatérjen redemptorista testvérei közé.

És ekkor még tizenkét év állt előtte! Ezeket az éveket Nápolytól délre, a Pagani melletti kolostorban töltötte, s az idő múlásával gyarapodó szenvedések egyre inkább megérlelték. Súlyos lelkiismereti kételyek gyötörték olykor. Ilyen perceiben a környezet riadtan hallgatta az öregember nyöszörgő imádságát: ,,Istenem, ne taszíts el magadtól, hiszen a pokolban nem szerethetlek téged!''

Mások számára azonban mindvégig megmaradt a világosan látó, határozott, jó tanácsadónak. És hű maradt hozzá humora is, amely rá mindig jellemző volt. Akkor is, amikor a kolostori közösség lustálkodó hétalvói bírálták amiatt, hogy a munkától kimerült testvéreinek nyugalmat, böjtöt és gyógyteákat rendelt. Vagy amikor öreg, a plébánia ellátására már képtelen papokat, akik lemondani nem akartak, finoman úgy mozdított ki a helyükből, hogy kinevezte őket székesegyházi kanonoknak.

1787. augusztus 1-én halt meg, kilencvenegy éves korában, rendtestvérei körében, Paganiban. XVI. Gergely pápa 1839-ben szentté, IX. Pius pápa pedig 1871-ben egyházdoktorrá avatta. Ünnepét még 1839- ben bevették a római naptárba, augusztus 2-re. 1969-től augusztus 1-én ünnepeljük.

Azon a napon, amelyen Ligouri kapitány elsőszülött fiát hét másik neve mellett! Alfonz Máriának megkeresztelték, látogatóba jött a házhoz Jeromosról nevezett Ferenc, egy szent jezsuita. A boldog szülők azonnal hozták az újszülöttet, hogy áldja meg. Ferenc karjába vette a gyermeket, megáldotta, és ezt mondta az ámuló szülőknek: ,,Ez a gyermek magas kort ér meg, igen öreg, több mint kilencvenesztendős lesz. Püspök lesz belőle, és nagy dolgokat visz majd végbe az Üdvözítőért!'' Ez a prófécia egy csöppet sem nyerte meg az apa tetszését.

Alfonz édesanyjától a jámborságot, atyjától a heves-vérűséget örökölte. Mindkettőről tanúskodik gyermekkorának egyik jelenete: a Boccia-kertben több gyermek játszott, és hívták maguk közé Alfonzot is. Ő szabadkozott, mert nem ismerte a játékot, de aztán engedett az unszolásnak, és kockajátékról lévén szó, amelyet a gyermekek pénzben játszottak dobásról dobásra nyert. Az egyik, akitől elnyerte a pénzét, bosszúsan a szemére vetette, hogy becsapta őket, mert lám csak, mennyire érti a játékot, nyilván azért tagadta, hogy annál jobban kifoszthassa őket. Alfonz erre fölkiáltott: ,,Micsoda? Hogy egy pár nyomorult fillérért Istent bántsam?'' azzal a többiek lábához csapta a pénzt, és elfutott. Este pedig a játszótársak látták, hogy egy bokor előtt, melynek ágára egy Mária-képet függesztett, térden állva imádkozott.

Miután a fiatal ügyvéd hétéves pályafutása alatt egyetlen pert sem vesztett el, elvállalt egy birtokpert két herceg között, amelyben új tapasztalatra kellett szert tennie. Heteken át készült, és nagy önbizalommal indult a tárgyalásra. A jelenlévők mind ünnepelve fogadták, csak az ellenfél ügyvédje volt fagyos és néma. Arcán a kétség és a csodálkozás váltakozott. Amikor pedig a tárgyalás elkezdődött, a nagyherceg ügyvédje így szólt: ,,Uram, a dolog egész másként áll, mint ahogy ön azt véli. Az akták között van egy bizonylat, amely az ön állításának ellenkezőjét bizonyítja. Erről egy pillantással meggyőződhet.'' ,,Mutassa nekem azt a papírt!'' -- mondta Alfonz még mindig magabiztosan. A másik ügyvéd átnyújtotta neki, és valóban a papíron ott állt egy mondat, mely szerint a vitatott birtok nem az új nápolyi, hanem alongobárd alkotmány hatáskörébe tartozik. Ezt bizony Ligouri doktor elnézte! Később elmondta: ,,Százszor is átvizsgáltam minden iratot, de erre az egyetlen mondatra nem figyeltem.'' Mikor tévedésére rájött, elfehéredett. Néhány pillanatig némán állt, majd elfogódottan, kissé reszkető hangon mondta: ,,Uram, igaza van, tévedtem.'' Azzal megsemmisülten elhagyta a bírósági termet, és soha többé nem tette be oda a lábát.

Ezután a kétségek időszaka következett. Hogyan folytassa tovább az életét? Gyakran imádkozott a tabernákulum előtt, és szinte naponta áldozott, de nem jött világosság. Ekkor belső indítást kapott arra, hogy keressen fel egy gyógyíthatatlan beteget és legyen a szolgálatára. Alighogy belépett a házba, titokzatos fény ragyogta körül. Úgy tűnt neki, hogy a ház forogni kezd körülötte, és a szívében megszólalt egy hang: ,,Hagyd el a világot, és add nekem magad!'' Először azt hitte, képzelődés az egész, de mikor elhagyta a házat, ugyanez megismétlődött. Ekkor a templomba sietett, és a Szűzanya képe előtt ígéretet tett arra, hogy követni fogja ezt a hangot. S mint annak idején Loyolai Szent Ignác, leoldotta oldaláról a kardját és ott hagyta Mária képe előtt az oltáron, annak jeléül, hogy búcsút mond a világnak.

Azzal a szándékkal, hogy pap akar lenni, atyja kíséretében felkereste az érseket. ,,Micsoda? Az ön fia akar pap lenni?'' kérdezte az érsek. Az apa így felelt: ,,Bárcsak ne így volna, de ha már egyszer a fejébe vette!'' De atyja sokáig nem akarta tudomásul venni fia áldozatát. Ismételten megesett, hogy amikor Alfonz már pap volt és Nápolyban működött, ha apja távolról meglátta, sírva fakadt és elfordította tőle a fejét. Egy este azonban apja éppen hazafelé ment a királyi udvarból. A templomból, amelyben éppen Alfonz prédikált, kihallatszott fiának hangja. Belépett a templomba és megrendült. Fia szavai, melyek oly egyszerűen és mégis oly meggyőző erővel hangzottak, szíven találták. És amikor Alfonz este hazament, atyja elébe sietve ezzel fogadta: ,,Fiam, nagy hálával tartozom neked. Ma este megismertettél Istennel. Megáldalak, ezerszer megáldalak azért, hogy ezt a szent hivatást elfogadtad!''

A buzgó lelkipásztornak egy napon egy apáca elmondta, hogy látomást látott: az Üdvözítő jelent meg előtte, jobbján Assisi Szent Ferenccel, a balján pedig Alfonzzal. És az Üdvözítő azt akarja, hogy Alfonz vegye át a Legszentebb Üdvözítőről nevezett társulat vezetését. Alfonz püspöke isteni jelet látott a dologban, mások azonban heves szemrehányásokat tettek Alfonznak, amiatt, hogy engedi, hogy egy oktalan ,,látnoknő'' befolyásolja. Azzal vádolták, hogy bizonyára a mindenfelől tapasztalt megbecsülés a fejébe szállt. Egyik testvére azt mondta neki: ,,Téged nem Isten vezet, hanem egy apáca vezet félre!''

Egyszer népmisszióba ment néhány paptársával együtt, akiket sikerült megnyernie, hogy gyóntatóként kísérjék el. Úgy utaztak, hogy Alfonz öszvéren lovagolt, a többiek pedig kocsiban ültek. Mikor a faluhoz közeledtek és az emberek látták őket, úgy vélték, hogy az öszvéren a többiek szolgája ül. Amidőn a szabad ég alatt ez a ,,szolga'' prédikálni kezdett, ámulva súgtak össze a hallgatók: ,,Ha már a szakácsuk így tud prédikálni, hogyan fog beszélni a többi!'' Prédikációi elérték, hogy az Istennel történt kiengesztelődés, a gyónás után az emberek egymással is nyilvánosan kibékültek.

Közismertté vált egy amalfi özvegy esete: Valaki megölte a fiát, és az asszony sokáig őrizte fiának véres ruháját, hogy ezzel is táplálja bosszúvágyát. Miután meghallgatta Alfonz prédikációját a kiengesztelődésről, zokogva tette le a ruhát a Megfeszített lábához, és kijelentette, hogy szívében nem őriz többé gyűlöletet.

Alfonz hatvanöt éves volt, amikor egy napon Paganiban a redemptorista kolostor kapuján a pápai nuncius küldötte zörgetett, és a kolostor elöljáróját kereste. Amikor bevezették Alfonz szobájába, ezekkel a szavakkal hajolt meg előtte a küldött: ,,Püspöki méltóságod legengedelmesebb szolgája!'' Alfonz megdöbbenve kérdezte: ,,Mit mond??!'' Erre a küldött: ,,A pápa kinevezte önt Agata dei Goti püspökévé'' és átadta a kinevező okmányt. Alfonz azonnal tollat ragadott, és minden ellenérvét összefoglalta levelébe, melyet ezzel az intelemmel adott át a küldöttnek: ,,Soha többé a szemem elé ne kerüljön ilyen szerencsétlen hírrel! A halálomat okozná!'' De a pápa változatlanul kitartott szándéka mellett, s ettől Alfonz úgy megbetegedett, hogy az utolsó kenetet is feladták neki.

Mint püspök egy percig sem kímélte magát, de sokat követelt munkatársaitól is. Titkára ezt írta egyik levelében: ,,Hallani akart valamit Atyánkról. Tudja meg, tőlünk, házbeliektől erényesebb életet kíván, mint amilyet ő maga él. Az embernek nincs ideje sem enni, sem aludni. Egy pillanatnyi nyugalmunk nincsen. A kezünk tele van munkával, és nem tudjuk, hogyan járhatnánk a kedvében.'' Egy másik munkatársa megállapította: ,,Ugyancsak megalapozott erényekre van szüksége annak, aki örömét akarja lelni a püspökkel való huzamos együttlétben!'' Az egyik esperes pedig így panaszkodott: ,,Buzgó püspökért imádkoztunk, de ez a mostani megöli magát.''

A szent egyházdoktornak sok baja volt a királyi cenzorokkal, akik műveit a kinyomtatás előtt átvizsgálták. Amikor az egyik cenzor állandóan azzal a kifogással állt elő, hogy tudós és jámbor ember létére miért idéz olyan kritikátlanul forrásokból, ezt válaszolta neki: ,,Sebaj, ha valamit az ember ki akar nyomatni, csak arra vigyázzon, hogy a dühtől meg ne pukkadjon. Ha azt a könyvet, amelyből idéztem, én írtam volna, akkor volna miben kételkednie!''

Amikor már nagyon öreg volt, s a munka, a szenvedés és a betegség már meggörbítette, fájdalmas baleset érte a kocsijával. Akkor eltökélte, hogy püspöki udvartartásának ezt az utolsó maradványát is felszámolja, és eladja a lovakat. A testvért azonban, akinek vásárra kellett mennie a lovakkal, így intette, mielőtt elindult: ,,A lovak miatt, amelyeket áruba bocsátok, egy fikarcnyi aggályom sincs. Arra azonban hívd föl a figyelmet, hogy az egyiknek fáj a foga, és sem zabot, sem szénát nem tud rágni. A másik, az öregebb holdkóros, és időről időre földhöz veri magát. Ilyenkor, ha fel akarják állítani, a fülénél kell megragadni.'' Ha a testvér mindezt valóban elmondta a vevőknek, aligha adott túl a lovakon.
Istenünk, ki újra meg újra megajándékozod Egyházadat a szentekkel, akik példát mutatnak az erényes életre, kérünk, add, hogy Ligouri Szent Alfonz példáját követve mi is buzgón munkálkodjunk a lelkek üdvösségéért, és a mennyben elnyerhessük jutalmadat!
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép