Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Jolán napja
2 felhasználó online
0 tag, 2 vendég



Képek a galériából

Ketten a sziklákon
Márton Áron püspök.  TSGY
Szentek és Boldogok

POSTEL SZENT MÁRIA-MAGDOLNA rendalapító, apáca
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Július. 17.


Nap szentje: POSTEL SZENT MÁRIA-MAGDOLNA rendalapító, apáca

Barfleur, 1756. november 28. +Saint-Sauveur-le-Vicomte, 1846. július 16.

Marie-Madeleine Postel 1756. november 28-án született Barfleurben. Mivel születésekor csaknem meghalt, szükségkeresztségben részesült; a Julie-Françoise-Catherine nevet kapta. Már gyermekkorában feltűnt nagy jámborságával, felebaráti szeretetével és önsanyargatásaival. Megengedték neki, hogy már kilencévesen az első szentáldozásához járulhasson. Később a valognes-i bencés nővéreknél kapott rendkívül gondos nevelést. A szerzeteséletre nem érzett hivatást, így tizennyolc évesen visszatért családjához, és Barfleurban nevelőintézetet nyitott. Mint kiváló nevelő csakhamar nagyszerű eredményt ért el. Ebben az időben kezdett vezeklő életmódjához haláláig hű maradt. Teljes megtartóztatást és szigorú böjtölést vállalt; ostorozta magát, vezeklőövet és vasfűzőt hordott.

A forradalom zűrzavarai közepette határozott ellenállást tanúsított Barfleur új plébánosával szemben, aki letette az alkotmányos esküt. Julie Postel saját házában oratóriumot rendezett be, s megszerezte az engedélyt, hogy ott őrizhesse az Oltáriszentséget, sőt áldoztathasson is. Ismételten csak hajszálnyira kerülte el a letartóztatást. A vallásszabadság visszaállítása Barfleurben nem jelentette a béke idejét, mert a körülmények különleges találkozása folytán a plébánia két plébános viszálykodásának tárgya lett; Julie Postel befolyása nagymértékben hozzájárult az egység helyreállításához.

Julie Postel régóta olyan kongregáció alapítására gondolt, amely az oktatást és a betegápolást szolgálja. Amikor 1805-ben felajánlották, hogy Cherbourg-ban vegyen át egy iskolát, lelki-vezetőjéül és tanácsosául a szent életű Cabart abbét választotta, aki hajlandóságot mutatott terve iránt. Sikerült megnyernie három jelentkezőt, és a püspök is bátorította szándékában. A kis közösség, amely a ,,Pauvres Filles de la Miséricorde'' (Irgalmasság Szegény Nővérei) nevet kapta, 1807. szeptember 8-án tette le első fogadalmait. Julie Postelt Mária- Magdolna rendi nevén főnöknővé nevezték ki. A nővérek száma lassanként növekedett, és így végre átvehették Octeville iskoláját. Rövid idő múlva azonban a Gondviselés Nővérei Cherbourgban ismét megnyitották azt az iskolát, amely a forradalom előtt az övék volt. Postel anya erre visszavonult, és 1810 végén kis csoportjával együtt elhagyta a várost. 1811 szeptemberében Tamerville-ben berendezkedtek egy volt iskolában, s legelőször is maguk köré gyűjtöttek egy tucat árva gyermeket. A helybeli tanítónőnek, aki versenytársait vélte bennük, sikerült ellenük hangolnia a városi tanácsot. A nővérek ezért elhagyták Tamerville-t, és Valognes-ban alkalmi munkákból tengették életüket, meglehetős szűkösen. Ebben az időben a több haláleset által megtizedelt kis közösségnek már csak hat tagja volt, ezért Cabart abbé a feloszlatásukat javasolta. Rendíthetetlen bizalmában azonban Mária-Magdolna anya elutasította ezt a javaslatot.

Végül sikerült megvetniök a lábukat egy Tamerville közelében lévő faluban, ahol 1816 júliusában a polgármester rájuk bízott egy iskolát. A főnöknő megszervezett itt egy virágzó nevelőintézetet, és a törvény követelményei szerint hatvanhárom évesen még vizsgákat is tett, hogy megkapja a tanítási engedélyt. Utánpótlásuk növekedett, s így lehetővé vált néhány további alapítás létrehozása a közelben. Anyaház céljára sikerült megvásárolniok az egykori Saint-Sauveur le Vicomte apátság elhanyagolt épületeit. Idővel azután sikerült itt a közösséget némiképp megfelelő módon elhelyezni. 1837-ben a kongregáció elöljáróul kapta Delamare abbét, a későbbi luçoni püspököt, aki nagy segítséget jelentett a főnöknő anyának. A nővéreknek végleges alkotmányt adott, amely a keresztény iskolatestvérek szabályzatának mintájára készült. Ekkor a kongregáció minden tagja noviciátust végzett, majd 1838. szeptember 21-én új fogadalmakat tettek. Az új regula ellenére Delamare abbé megengedte az idős Postel anyának, hogy folytassa addigi vezekléseit. Postel anya ezután nemsokára olyan munkához fogott hozzá, amelyet nagyon a szívén viselt: a szép, de romokban heverő apátsági templom helyreállításához. Szegénységük ellenére határozottan kezdett munkához, és akkor sem hagyta abba, amikor 1842. november 24-én egy forgószél ledöntötte a nagy tornyot, és tönkretette az addigi eredményeket. A nővérek gyűjtögettek és koldultak, s az alapítónő halála után sikerült befejezni a művet.

Mária-Magdolna anya utolsó éveit egy fájdalmas összeütközés árnyékolta be. Saint-Sauveur plébánosa elismerte ugyan az anya kiváló erényeit, de különös módon irigykedett rá, és mindent megtett, hogy nehézségeket gördítsen eléje. Így a falu iskoláját először más nővéreknek, majd egy laikus tanítónőnek adatta át; gondja volt rá, hogy a helyi közigazgatás megtagadja az árva gyermekek részére alapított otthontól a szerény anyagi támogatást is. Mindezek a zaklatások sem voltak képesek megakadályozni a kongregáció további fejlődését.

1841-ben és 1842-ben is tizenhét új nővér tett fogadalmat. Halálakor Mária-Magdolna anya harminchét alapítására tekinthetett vissza, közülük egy Párizsban volt.

Az iránta megnyilvánult tisztelet egészen szokatlan volt. Alázatossága ellenére sem maradtak rejtve nővérei előtt természetfölötti adományai, s az életében előfordult rendkívüli jelenségek sem: csodák, jelenések, jövendölések, a szellemek megkülönböztetése, eksztázisok. Mindig egyszerű, barátságos, jóságos, tapintatos és figyelmes tudott lenni. 1846 elején észrevehetően lehanyatlott ereje és egészsége. Miután előre megmondta halála napját, 1846. július 16-án elhunyt. Sírja csakhamar sok zarándok célja lett. 1908. január 22-én boldoggá, 1925. május 24-én szentté avatták.
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép