Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Cecília napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Egyik a másik után.  Topor Márta
Gerard David: A kánai mennyegzőn
Szentek és Boldogok

SZENT BERTALANRÓL NEVEZETT SZENT ANNA kármelita apáca
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Június. 7.


Nap szentje: SZENT BERTALANRÓL NEVEZETT SZENT ANNA karmelita apáca

Almendral, 1549. október 1. +Antwerpen, 1626. június 7.

Az alapítások könyvében Avilai Szent Teréz ismételten említ egy laikus nővért, akit ,,munkatársának'' nevez, és igen nagyra becsült. Palenciába való utazásáról szóló tudósításában ez áll: ,,Öt nővér kísért és egy munkatársam, aki egy idő óta rendszeresen velem volt. Laikus nővér ugyan, de Isten nagy szolgálója, és olyan értelmes, hogy sokkal jobban a segítségemre tud lenni, mint némelyik kórusnővér.''Hűséges kísérője, akiről a nagy szent ilyen bizonyítványt állított ki, Szent Bertalanról nevezett Anna volt. Almendralból, egy Avila közelében levő faluból származott. 1549. október elsején született egy igen jámbor és tehetős parasztembernek, név szerint Garcia-Mançanasnak legfiatalabb gyermekeként, de már tízéves korában elvesztette szüleit. Így hát testvérei gondozása alatt nőtt fel, akik a mezőre küldték, hogy legeltesse a nyájat. Eleinte elég félénk volt, később azonban megszerette foglalatosságát, amely lehetővé tette számára, hogy Jézussal beszélgessen. Amikor felnőtt, testvérei férjhez akarták adni.
Ehhez azonban egyáltalán nem vonzódott. Az Isten Anyjához menekült, és egy nap meghallotta szavait: ,,Ne aggódj! Én magam vezetlek el olyan helyre, ahol rendi nővér lehetsz, és az én ruhámat hordod majd.'' Nem sokkal ezután álmában látott egy kicsi, szegényes házat, amelyben durva szövetet viselő szerzetesnővérek laktak. Szomjas volt és italt kért tőlük. Egy korsóban nagyon áttetsző, tiszta vizet adtak neki. Amikor elbeszélte ezt a helység plébánosának, az elküldte az új avilai Szent József kolostorba, amely az első karmelita kolostor volt Jézusról nevezett Teréz reformja óta. Amikor odaérkezett, azonnal megismerte az álmában látott házat. Minden pontosan egyezett, sőt még a korsó is ugyanaz volt. Felismerte már az útját. Még nagy küzdelmeket kellett ugyan kiállnia, mert testvérei visszariadtak attól, hogy olyan szigorú szerzetbe lépjen. De az 1570. év halottak napján beléphetett a megreformált karmelita nővérek első laikus testvéreként.

Jézusról nevezett Teréz, a kis kolostor alapítónője kezdettől fogva kedvelte a szokatlanul szerény, mélységesen jámbor leányt, kinek szeméből sugárzott tiszta lelke, ki oly fáradhatatlanul kész volt minden munkára, és láthatóan csak arra gondolt, hogyan szolgáljon Istennek és nővértársainak. De még jobban meg kellett ismernie Annát. Egy napon, amikor Anna bensőséges imába merült, megjelent neki Jézus, de már nem gyermekként, mint korábban, hanem mélységesen szomorúan, és azt mondta neki: ,,Nézd a lelkeket, akik szeretetem ellenére elvesznek! Segíts, nekem őket megmenteni!'' Eközben olyan világosan megmutatta neki Franciaországot, mintha ott lett volna, és a sok lelket is, akik mind elvesznek. Csak egy pillanatig tartott ez a látomás, de olyan égő szeretetet ébresztett Annában Isten és a lelkek iránt, és olyan csillapíthatatlan és állandó szomjúságot a lelkek megmentésére, hogy azonnal készen volt a legszigorúbb vezeklés elviselésére is, ha megengedték volna neki. Amikor gyóntató atyjában az a gyanú ébredt, hogy az ördög szedte rá, megnyitotta a szívét Teréznek.

Hogyan örvendezhetett Teréz bensőleg, amikor a fiatal nővérben a kegyelemnek ugyanazokat a hatásait fedezte fel, melyeket jól ismert saját tapasztalatából, és amelyek őt a Franciaországot fenyegető veszedelem láttán arra késztették, hogy reformját teljesen az imádság és az áldozat apostolságára irányítsa. Megnyugtatta Annát, hogy természetfölötti szomjúsága semmiképpen sem démoni eredetű, vezeklő buzgóságát azonban az engedelmesség gyeplőjével mérsékelte. Teréz tudta, hogy sokkal többet nyert benne, mint egy derék laikus nővért. Anna fogadalomtételének napja 1572. augusztus 15. volt. Mivel nem tudott írni, az okmányt kereszttel hitelesítette. Kolostori nevét (Szent Bertalanról nevezett) alig választhatta volna meg jobban, minthogy azét az apostolét választotta, akiről maga Jézus mondta, hogy ,,nincs benne álnokság''. Annában sem volt álnokság. Különösen betegápolónak vált be.

Teréz ugyanis ekkor már sokat betegeskedett. Ehhez járult még, hogy 1577 karácsony estéjén a sötétben lezuhant egy lépcsőről, és eltörte a jobb karját. Mivel a törést kezdetben nem szakszerűen kezelték, nemcsak nagy fájdalmat okozott neki, hanem erős akadályt is jelentett számára, úgyhogy állandóan segítségre szorult. Ezt a segítséget Szent Bertalanról nevezett Anna Teréz életének utolsó öt évében szeretettel teli, áldozatos módon nyújtotta neki. Kimosta ruháit, segítette az öltözködésben, éjszakánként gyakran virrasztott cellája ajtajában, hogy azonnal kéznél legyen, ha szükség lesz rá. Hála a hasonlíthatatlan bele-élőképesség adományának, Teréz kézírását utánozva sikerült neki az írást is megtanulnia, úgyhogy titkárnőjeként is szolgálatára állhatott. Mindenekelőtt azonban, amikor 1579 tavaszán a Teréz reformművét csaknem teljesen megsemmisítő üldözés nehéz vihara végre alábbhagyott, utolsó utazásainak elválaszthatatlan útitársa lett.

Önéletrajzában, amelyet évtizedek múlva írt elöljárója megbízásából, arról tudósít, hogy azok a nehézségek, amelyeket Teréz Az alapítások könyvében említ, csak egy töredékét képezték azoknak a nagy szenvedéseknek, amelyeket az akkori Spanyolország rossz útjain, s a nem kevésbé rossz járműveken és fogadókban, jeges télben és izzó nyári forróságban együtt viseltek el. Közben a maga számára az jelentette a legnagyobb szenvedést, hogy az annyira szeretett és tisztelt Teréz anyának mindezek közepette olyan kevés kényelmet tud csak nyújtani, sőt nemegyszer még az élethez szükségeseket is alig. De milyen hálát érzett Teréz mindazért, hogy éppen ilyen helyzetben volt mindig körülötte egy ennyire hűséges, szerető és ,,megértő'' ember, akiben teljesen megbízhatott, úgyhogy, mint kiemelten tanúskodik róla: ,,inkább az ő kedves tanácsát követte, mint sok kórusnővérét '. ,,A szent annyira hozzászokott az én szegényes és durva szolgálatomhoz, hogy nem akart meglenni nélkülem'' írja Anna szerényen.

A legmegragadóbban mégis Teréz életének utolsó napjaiban mutatkozott meg a kölcsönös szeretet. Burgosból jövet előre nem látott okokból ahelyett, hogy Avilába tért volna haza, az Alba de Torresbe vivő útra kellett rátérnie. Amikor 1582 szeptemberének végén az ottani kármelita kolostorba érkezett, Teréz már valósággal haldoklott. Anna megtett mindent, hogy a beteg szenvedéseit megkönnyítse, és egy kis örömet tudjon még neki szerezni. Mivel tudta, hogy Teréz milyen sokat adott mindig a tisztaságra, teljesen átöltöztette az örökkévalóságba vivő útra, s ezt a szent hálás mosollyal köszönte meg, mert beszélni már nem tudott. Végül Anna már el sem mozdult mellőle. Amikor jóakaratúan megkísérelték, hogy egy rövid időre elküldjék, Teréz nyugtalan lett, és értésükre adta azt a kívánságát, hogy hívják vissza. ,,Alig pillantott meg, rám mosolygott, s annyira kimutatta ragaszkodását, hogy kézen fogott, és fejét a karomra hajtotta. Így tartottam átkarolva, csaknem jobban halódva, mint ő, amíg ki nem lehelte lelkét.''

Jézusról nevezett Teréz halála mérhetetlen veszteséget jelentett Anna számára. Teréz nem sokkal a halála után egy éjjel megjelent neki dicsfénnyel övezve, és egész további élete folyamán oltalmazón maradt mellette. Jóllehet az ő életében is különösen későbbi éveiben volt mélyebb belső sötétség, útját többnyire megvilágították a látomások, hallomások, és jövendő események előre közlései, mindenekelőtt pedig a szemlélődésnek azok az egészen bensőséges kegyelmei, amelyekben a léleknek Istennel való tökéletes egyesülése következik be. Önéletrajzában ismételten említ egy ,,szemlélődést'', és azt mondja róla: ,,Ez Jézus Krisztusnak nem olyan szemlélése, amilyennek egyébként látom, nem is valamely más jelenés, hanem olyan, mintha az egész imádásra méltó Legszentebb Háromság volna bennem, és bár a lelkem nem lát semmit, ugyanazt a tiszteletet érzem, mintha jelenlevőként látnám.'' Vagy: ,,Az Úr azt a kegyelmet tanúsította irántam, hogy meglátogassa lelkemet, és nagy egyesülésben vonja magához.''

Anna valóban rászorult a nagy kegyelmekre, hogy betölthesse küldetését, amely azzal hárult rá, hogy olyan sokáig a legszorosabb bizalmasa volt a karmelita rend nagy reformátorának. Már a Teréz halála utáni első két évtizedben, amelyet Anna még Spanyolországban töltött, a terézi hagyomány mentsvárának tekintették. Öt más spanyol karmelita nővérrel együtt később arra hivatott, hogy a szent művét bevezesse Franciaországba és Németalföldre is. Jóllehet ezeken a helyeken szent életű papok és világiak köre már előkészített mindent, az alapítónő igazi szellemét személyes módon is közvetíteni kellett. Így hát a legkülönbözőbb komoly nehézségek leküzdése után a hat karmelita nővér francia hölgyek és urak kíséretében 1604. október 15-én Párizsba érkezett. Arra törekedtek, hogy eljussanak itt a vértanúságra. Bár nem várt rájuk erőszakos halál, a más jellegű alkalmak nem hiányoztak ahhoz, hogy önmaguknak meghalhassanak. A szerény Anna számára bizony nem csekély áldozatot jelentett, hogy azt kívánták tőle, fehér fátylát cserélje fel feketével: alighogy megérkezett Franciaországba, kórusnővérré emelték.

Az 1605. év kezdetén arra szemelték ki, hogy a Párizs utáni első új francia alapítás, Pontoise priorisszája legyen. Milyen lehetett az egyszerű, almendrali születésű parasztlánynak, hogy a többnyire igen jól képzett, s a legjobb körökből származó francia nőknek, akiknek a nyelvét nem is értette, s akik nem tudtak spanyolul, a tanítójuk és mesterük legyen! Isten és Szent Teréz anya azonban nem hagyta cserben. A francia novíciák kitűnően megértették, s ugyanúgy szerették és tisztelték, mint Pontoise népe. Hasonlóan történt a párizsi anyakolostorban, és később Tours-ban is, ahol 1608-ban alapította meg és három éven át vezette a kolostort. Még a hugenották rokonszenvét is sikerült megnyernie barátságos jóságával.

Szent Bertalanról nevezett Anna mégis elhagyta Franciaországot 1611 őszén, csupán hétéves ott-tartózkodása után. Amint előtte már sokan munkatársai közül, elfogadott egy meghívást a spanyol Németalföldre, a mai Belgium területén, ahol Izabella helytartónő és férje, Albert le akarta telepíteni az új rendet. Amikor Anna 1612-ben Antwerpenbe érkezett, szentségének híre már messze megelőzte. Várakozásaiban nem csalódott. Az itt alapított karmel, amint Isten előre jelezte neki, ,,világító fáklya'' lett és a karmelita szellemiség melegágya az egész környék számára. Az ország határain messze túlra terjedt Anna áldásos tevékenységének híre. Még Itáliából, Franciaországból, Lengyelországból is mentek hozzá emberek, közöttük kiemelkedő személyiségek is, mert nem maradhatott rejtve, hogy Isten nagy karizmák: a tanács, a csodatevés, a prófécia adományaival látta el. Művét azonban az akkor már jóval hetven fölött levő apáca imádkozásával koronázta meg: amikor nassaui Móric, Oránia kálvinista hercege jól felszerelt csapatai élén kétszer is (1622- ben, majd 1624-ben) megkísérelte, hogy éjszaka rajtaütéssel megtámadja a katolikus Antwerpent, senki sem sejtette a veszélyt. Anna azonban titokzatos módon, anélkül, hogy tudta volna, miért teszi, felszólítást kapott az imádságra. Felkelt, felébresztette nővéreit, és órákon át a kimerülésig imádkozott. Amikor a püspök minden körülményt alaposan megvizsgált, nem talált természetes magyarázatot az eseményre, Szent Bertalanról nevezett Anna pedig megkapta az ,,Antwerpen őrzője és megszabadítója'' címet. Amikor 1914-18 között Belgiumra is átcsaptak már az első világháború borzalmai, XV. Benedek pápa alkalmul használta ezt fel, hogy a már régóta előkészített boldoggá avatást 1917-ben elvégezze. 1982-ben II. János Pál pápa szentté avatta.
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép