Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Jenő napja
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég



Képek a galériából

Kellemes karácsonyi ünnepeket
Kolozsvári Szent Mihály templom  5.
Szentek és Boldogok

SZENT BONAVENTURA
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Július. 15.


Nap szentje: SZENT BONAVENTURA

Bagnoregio, 1217/18. +Lyon, 1274. július 15.

Szülővárosa, Civita akkoriban püspöki székhely volt, ma Bagnoregio egyik kerülete. Atyja, Giovanni di Fidanza híres orvos volt, édesanyját Maria di Ritellónak hívták. Születésének évét a források pontosan nem közlik, de olyan adatokat tudunk, hogy 53 éves korában halt meg, vagy és ez látszik a legpontosabbnak hogy harmincöt éves volt, amikor 1253-ban Párizsban teológiai doktor lett. Ez utóbbi adat alapján visszafelé számolva jutunk az 1217/18-as születési évhez. A keresztségben a János nevet kapta.

Saját visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy kisgyermek korában súlyos betegségbe esett. Édesanyja akkor fogadalmat tett: ha meggyógyul, a ferencesek kolostorába adja nevelésre. A hagyomány szerint Assisi Szent Ferenc a városban járt, ölébe vette a gyermeket, és ezt mondta róla: ,,Buona ventura!'', azaz ,,szép jövő'', és meggyógyította. A fogadalom értelmében a kis János valóban a ferencesek kolostorában nevelkedett. 1236/38 táján a párizsi egyetemre ment, ahol filozófiai tanulmányait 1242/43-ban fejezte be.

Huszonöt évesen, érett megfontolással lépett a ferences rendbe, ahol a Bonaventura nevet kapta. 1243-48 között végezte a teológiát a rend híres párizsi főiskoláján Halesi Alexander irányítása mellett, akit ,,tanárom és atyám''-nak nevezett. 1248-tól az akkori tanulmányi rendnek megfelelően tanítani kezdett, és 1253-ban nyerte el a doktori fokozatot, mely után négy évig a rendi főiskola tanára volt. Éppen ezekben az években folyt a vita Párizsban, hogy a kolduló rendek tagjai taníthatnak-e az egyetemen, vagy sem. Mire a vitának IV. Sándor pápa véget vetett (1257. augusztus 2.), Bonaventura már nem volt Párizsban: február 2-án Rómában a rendi káptalan megválasztotta a ferences rend általános főnökének, generális miniszternek.

Tizenhat éven át viselte ezt a tisztséget a rend történetének nehéz időszakában. A második ferences nemzedékben ugyanis nagyon élesen felmerült a kérdés: szó szerint kell-e venni Szent Ferenc reguláját, s egyáltalán megvalósítható-e a teljesen szegény, apostoli életforma? A renden belül és kívül sokan voltak, akik azt mondták, hogy akiben nincs meg Szent Ferenc karizmatikus lelkülete, márpedig a második nemzedékben már nincsen, az nem élhet úgy, mint a rendalapító, tehát a bencés vagy ágostonos kolostorok mintájára át kell szervezni a rendet. Mások ellenben eretnekségig menő szélsőséggel hirdették, hogy az igazi Egyház az eredeti szentferenci életformában él, s aki azt feladja, a kereszténységet árulja el.

Bonaventurának nem annyira szervező- és kormányzókészségével, mint bölcsességével és szelíd életszentségével sikerült úrrá lennie a széthúzó erők felett. Egységben tudta tartani az akkoriban mintegy harmincezer főt számláló hatalmas, túl hirtelen felduzzadt szerzetet. A legtöbbet nem szavával, hanem példájával érte el: szegénységben és tudásban, józanságban és tökéletes engedelmességben élte szerzetesi életét.

Rendfőnöki székhelye Párizsban volt, de szükség szerint sokat utazott. Bejárta Itáliát, Galliát, 1258-ban és 1265-ben Britanniában járt, 1259-ben Flandriát, 1264-ben a német birodalmat és Hispániát kereste föl. Ahol megfordult, mindenütt prédikált a népnek, de beszélt királyok és pápák előtt is. Ugyanakkor figyelemmel kísérte a párizsi egyetem életét. 1267 és 1268 nagyböjtjén maga is tanított. 1273 húsvétja után tartotta híres előadásait a teremtéstörténetről (Hexaëmeron).

1265-ben a pápa felkínálta neki a yorki püspökséget, de Bonaventura nem fogadta el. Más rendek főnökeivel együtt dolgozott a II. lyoni zsinat előkészítésén, miközben 1273. május 28-án a pápa kinevezte bíborossá és a Róma közelében lévő Albano püspökévé. A kinevezés hallatára Bonaventura a pápához indult, akivel Firenze közelében találkozott, majd vele együtt Lyonba ment. A zsinatot előkészítő bizottság elnöke volt. Az üléseket 1274. május 7-től július 17-ig tartották. Közben a pünkösd vigíliáján megtartott rendi káptalan fölmentette a rendfőnökség alól. A zsinaton két híres beszédet mondott, és sok fáradozása gyümölcseként július 6-án megszületett az unió a görögökkel.

Bonaventurára egyaránt jellemző a valóságérzék és a lélek mélyére látás, a teljesítőképesség és a szolgálatkészség, a szervezni tudás és a melegszívűség. Tanítója, Halesi Alexander mondta róla, hogy olyan, mintha benne Ádám nem vétkezett volna. Némelyek hiányolják nála a rendkívüli önsanyargatásokat. Bonaventura aszkézise ugyanis átlagos volt és emberi. Az általa olyannyira tisztelt rendalapítót nem igyekezett a szigorú vezeklésben követni. Neki nem az elemi erő kitörését kellett állandósítania; az ő történelmi feladata az volt, hogy a lelkekbe vigye át ezt az erőt.

Szíve minden rezdülését, a Világ Urának minden dicséretét, és az Örök Atya minden segítségül hívását rendszerint szüntelenül forgó agyának munkája kísérte. És ugyanígy vagy még inkább: nem volt olyan gondolata, amelyet át ne járt volna a szív melege; értelmi munkája az imádságban gyökerezett. Utak Istenhez című munkája élén a következőket olvashatjuk: ,,Azzal kezdem, hogy segítségül hívom az örök Atyát, az Őskezdetet, akitől a megvilágosítások alászállnak, a Világosság Atyját, akitől minden jó adomány és minden ajándék származik (Jak 1,17); a Fia, Urunk, Jézus Krisztus által hívom segítségül, hogy nyissa meg a szememet, és lábunkat igazítsa a béke útjára.''

Tudás és hit Bonaventuránál nem zárja ki, ellenkezőleg: kölcsönösen föltételezi egymást: a hit adja értelmünknek azt a tisztaságot és azt az irányt, amely képessé tesz minket arra, hogy Istenről és az emberekről helyesen gondolkodjunk. Nézete szerint veszélyes dolog a filozófiai gondolkodást a hitigazságoktól és a teológiától elszakítani, mert nem az értelmünk, hanem a hitünk ad választ lelkünk legmélyebb kérdéseire, a létünket, utunkat és célunkat illető kérdésekre. Ha a hitnek ezekre nem volna válasza, vagy mondhatjuk: ha Krisztus nem adna választ, akkor az ember nagyon könnyen eltévelyedne, és a végén kételyei támadnának afelől is, hogy egyáltalán birtokába kerülhet-e valaha az igazságnak. Értelmünket az ősbűn elhomályosította, így Istent, valamint a lét és az élet értelmét csak mintegy törött tükörben látjuk. A hitből erőt merítve és a hit világosságánál azonban meglátjuk Istent a bennünket körülvevő világban, a saját lelkünkben, és mindenben, ami fölöttünk van.

Bonaventura előtt a világ kinyílik, mint egy könyv, és úgy tud benne olvasni, hogy mindenütt Isten nyomait fedezi fel.

,,Akiben a teremtett dolgok nem gyújtanak világosságot, az vak; aki hangos szavukra nem ébred fel, az süket, aki a teremtett dolgokért nem áldja az Istent, az néma; aki ezek tanúságát figyelmen kívül hagyja és nem ismeri el az Őskezdetet, az őrült. Nyisd hát ki a szemed, fülelj, ajkaid mozduljanak és legyen készséges a szíved, hogy minden teremtményben Istenedet láthasd és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad.'' (Itinerarum)

Az örök Atyának Jézus Krisztus, a megtestesült Ige a tiszta képmása. Ő a központja életünknek, tárgya szeretetünknek és megismerésünknek. Bonaventura kedvenc gondolata az őskeresztény igazság, hogy ti. Krisztus által és Krisztusban úton vagyunk az örök Atya felé: ,,Ezen a központon (Krisztuson!) át térünk vissza, és kapjuk az élet forrásánál az életet'' (Hexaëmeron).

Aki azonban Krisztust meg akarja ismerni, annak ahhoz a forráshoz kell nyúlnia, amelyet az Egyház évszázadokon át hűségesen megőrzött, a Szentíráshoz. A Biblia Bonaventura számára Isten megismerésének kimeríthetetlen forrása. A tiszta víz folyamának nevezi, amely átszeli a történelmet; máskor kertnek mondja, ahol életet tápláló eledel terem; vagy Isten szívének, szájának, nyelvének, palavesszőjének. Minden, amit Bonaventura ír vagy mond, azt nemcsak áthatja a Szentírás, hanem sokszor úgy is fogalmaz, ahogy a Szentírásban találja. A Szentírásban fölleli azt, amit a filozófiában nem talál: a tudást, amely nemcsak az értelmet gazdagítja, hanem egész létünket újjáalakítja és megeleveníti. Ezért Bonaventura nemcsak a filozófiai műveket nézi bizalmatlanul, hanem a teológiaiakat is: soha nem tartalmazzák a teljes és tiszta igazságot. A Szentírás tiszta borába nem volna szabad mondta egyszer túl sok filozófiai vizet keverni, nem volna szabad a benne foglalt életet az értelemmel túlságosan felvizezni: ,,Rossz csoda volna, ha a bor vízzé válna.''

Így Bonaventura a világból, a megtapasztaltakból és a Szentírásból létrát épít, amelyen felér az Istenhez. Az istenismeret legfelső lépcsőfoka azonban, amelyre földön az ember egyáltalán fölléphet, átvezet mindeneken túl a kifürkészhetetlenbe, Isten sötétségébe. Bonaventurát sem mint teológust, sem mint embert nem ismernénk, ha nem vennénk tekintetbe személyiségének ezt a misztikus magvát, szívének sajátos szenvedélyét, amely végül a gondolkodásnak és a tudománynak egész fegyverzetét elveti. ,,Ha azt kérdezed, hogyan lehet az istenismeretnek erre a legmagasabb fokára eljutni, akkor ne a tudományt kérdezd, hanem a kegyelemtől várj választ.'' És: ,,A léleknek sokféle képessége van arra, hogy valamit elsajátítson: az érzékelés, a képzelőerő, az ítéletalkotás és a megértés képessége. Ezekre mind kell támaszkodni. A csúcson azonban a szeretet teremt egységet, amely mindent felülmúl.''

Bonaventura nem szánt sok időt teológiai gondolatainak rendszerezésére és írásba foglalására. Ereje zömét lekötötték az egyházi teendők és a rend nagy felelősséggel járó vezetése. Ennek ellenére a modern latin kiadásban kilenc nagy kötetet tesznek ki művei.

Bonaventura, akit az utókor a Doctor Seraphicus, 'Szeráfi doktor' címmel tisztelt meg, a görögökkel létrejött megegyezés másnapján megbetegedett, és egy héttel később, 1274. július 15-én, vasárnap hajnalban meghalt. Temetésén a pápa az egész zsinattal együtt jelen volt. Sírja a lyoni Szent Ferenc-templomban van. 1482-ben avatták szentté, 1533-tól tiszteljük mint egyháztanítót. Ünnepét a szentté avatáskor felvették a római naptárba, július második vasárnapjára. 1568-ban áthelyezték július 14-re, 1969-ben pedig a halála napjára, július 15-re.

A rend második alapítójáról, a szeráfi doktorról mindenekelőtt saját írásai és a rendi hagyományok alapján alkothatunk képet.

A fiatal teológusról a párizsi egyetem híres kancellárja, Johannes Gerson így vélekedett: ,,A tanítása mélyenszántó, biztos, jámbor, igaz, áhítatos. Felgyújtja a szívet és az akaratot. Jobb volna, ha leírná műveit, mintsem hogy tovább folytassa őket. Mert ez a tanítás elég.''

Aquinói Szent Tamás, aki Bonaventurának professzortársa volt, egy alkalommal meglátogatta kollégáját. A szobájában nem látott mást, mint egy íróasztalt, rajta néhány felütött könyvet, mellette egy vastag fóliánsokkal tele könyvespolcot, amelynek tetején egy koponya állt, a könyvek mellett pedig egy függönyt. Ahogy a könyveket szemügyre vette, nem talált köztük semmi különöset. Azt gondolta, talán a függöny mögött őrzi barátja azokat a kincseit, amelyekből tanítását meríti, amelyek tanításának mélységet és izzást kölcsönöznek. Szent Tamás kérésére Bonaventura elhúzta a függönyt, és látogatója nem kis ámulatára nem látott ott egyebet, mint egy keresztet. Bonaventura mosolyogva mutatott rá: ,,Ez az én könyvtáram!''

Egy másik alkalommal tudományos vitája volt a két nagy teológusnak. Bonaventura a Megfeszítettre való hivatkozással oldotta meg a nehézségeket, aki minden rejtélynek a kulcsa. Tamás látta, hogy barátja feje fölött megjelenik a kereszt, sugarak törtek elő belőle és beragyogták Bonaventura száját. Ettől kezdve Tamás ,,Krisztus iránti tiszteletből'' nem szállt vitába Bonaventurával.

Tamástól származik az a szép mondás is, hogy ,,Hagyjuk, hadd dolgozzék a szent a szentért!'' Arról értesült ugyanis, hogy Bonaventura Assisi Szent Ferencről ír.

Bonaventura lényének legszembetűnőbb vonása a jóság volt. Egy szép példa: amikor mint rendfőnök Assisi felé tartott a káptalanra, betért a folignói kolostorba. Mindenki szeretett volna beszélni vele, tanácsot kérni, vigaszt kapni. Csak egy testvérre nem került sor túlságosan rövid volt az idő. Ez előresietett az úton, és egy olyan helyen várakozott, ahol Bonaventurának és kísérőinek el kellett haladniuk. Minden elfogódottság nélkül, bátran megszólította elöljáróját: ,,Atyám, lelkem vigasztalására beszélnem kell veled. Kérlek, ne utasítsd el alattvalódat!'' A szent azonnal kivált kísérői közül, leült az útszélre, és türelmesen hallgatta. A dolog sokáig tartott, mert a barátnak sok minden nyomta a szívét. A kísérői már türelmetlenek voltak, de Bonaventura hagyta, hadd beszéljen, aztán szeretettel vigasztalta, úgyhogy az boldogan tért vissza a kolostorba. Kísérői szemrehányást tettek neki, hogy úgy megvárakoztatta őket, s hogy egy egyszerű barát kedvéért leült az útszélre. Bonaventura ezt válaszolta: ,,Nem tehettem másképp. Én a szolga vagyok, ő az úr. Gyakran gondolok a szabályra: Az elöljáróknak jóságosan és szeretettel kell a testvéreket fogadniuk, és bizalmat kell bennük ébreszteniük, hogy úgy viselkedhessenek és úgy beszélhessenek vele, mint úr a szolgáival.''

Bonaventura egy alkalommal ellátogatott a perugiai kolostorba Szent Ferenc ismert kísérőjével, Egyed testvérrel. Az mindjárt rákezdte: ,,Ti sok kegyelmet kaptok Istentől, atyám! De mi szegény, műveletlen barátok ugyan mit tehetnénk lelkünk megmentésére?'' Bonaventura így válaszolt: ,,Ha Isten ad kegyelmet szeretni, akkor az elég.'' A barát: ,,De hát szerethet-e úgy egy műveletlen, mint egy művelt?'' Bonaventura: ,,Egy öreg anyóka jobban szeretheti Istent mint a teológia professzora.'' Erre Egyed Isten szeretetétől lángra gyúlva a városba rohant, és az emberek nem kis meglepődésére túláradó örömmel egyre csak azt kiabálta: ,,Te szegény, együgyű anyóka örülj, mert még Bonaventura testvért is felülmúlhatod!''

Bonaventura alázatos testvér maradt akkor is, amikor tekintélye elérte tetőfokát. Amikor kinevezték kardinálisnak és úton volt Róma felé, Bosco a Fratiban pihenőt tartott, s szokása szerint segített mosogatni. Épp ekkor érkeztek meg a pápai követek, akik a bíborosi kalapot hozták. Bonaventura egy fára akasztotta a kalapot és befejezte a mosogatást. Azután fogta a kalapot, s elinduláskor így szólt: ,,Az egy testvérnek volt a munkája, most a kardinálisé következik. Az üdvös volt, és örömet szerzett, ez a mostani terhes és veszélyes.''

Bonaventura az írásaiban használt képekkel, stílusával nem mindennapos költőiségről tett tanúságot. A hagyomány szerint Itinerariuma Dantét is megihlette, az Isteni színjáték ugyanis hasonló gondolatokat tartalmaz, csak versben.

Az Istenhez vezető útról minden időre érvényesen így foglalta össze tapasztalatait: ,,Titokzatos és mélyen elrejtett, és senki nem ismeri, aki nem élte át, aki nem vágyik rá, és senki nem vágyik rá, akit a Szentlélek tüze egészen föl nem gyújt. A kereséstől kevés függ, a fölkenéstől sok; a nyelvünk szerepe kicsi, a belső örömé nagyon nagy.''
Istenünk, ki Szent Bonaventura hitvallódat és püspöködet csodálatra méltó tanítóként adtad Egyházadnak, engedd kegyesen, hogy bölcsessége gazdagítson, irántad való szeretete pedig gyújtson lángra minket!
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép