Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Kelemen, Klementina napja
3 felhasználó online
0 tag, 3 vendég



Képek a galériából

XVI. Benedek
Neked
Szentek és Boldogok

Szent Szabina vértanú
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2016. Október 27.

Nap szentje: Szent Szabina vértanú

A régi Spanyolországban (Hispániában) élt és szenvedett vértanúságot keresztény hitéért 303-ban.

Amikor pedig felvirradt a keresztények számára az üldözés félelmetes napja, az egész földkerekségen sokan szenvedtek vértanúságot Krisztus nevéért. Élt ekkor egy antiochenumi polgárjoggal rendelkező szent életű szűz, Szerápia, Vendinensium városában, Szabina házában. Ez Valentinus felesége, Herodes Metallarius leánya volt, aki Vespasianus uralkodása alatt háromszor adott fényes játékokat a rómaiaknak. Minthogy pedig szolgálója, Szent Szerápia keresztény volt, sokat időzött vele, az pedig arra bíztatta őt, hogy ismerje meg Jézus Krisztust, az Urat. Szent Szabina pedig eljutva Jézus Krisztus ismeretére, növekedett a hitben és a keresztény életmódban.
Akkor azonban a kormányzó, Berillus, Isten szent szüzét törvényszék elé idéztette. Szent Szabina, ez a tekintélyes asszony szolgái és szolgálói segítségével először ellenállt a törvényszolgáknak. Később azonban így szólt hozzá Szent Szerápia:

A kormányzó akkor megparancsolta, hogy állítsák elé Szent Szerápiát, és így szólt hozzá: "Mutass be áldozatot a halhatatlan isteneknek, akiknek a uralkodóink, a császárok is áldoznak." Szerápia így felelt: "Én a mindenható Istent tisztelem és félem, aki az eget és a földet alkotta, és mindazt ami bennük van; azokat az isteneket viszont, akiknek parancsodra áldoznom kellene, nem imádom. Nem istenek, hanem démonok, ezért nem imádhatom őket, hisz keresztény vagyok." A kormányzó így válaszolt: "Menj tehát, és áldozz a te Krisztusodnak." Mire Szerápia: "Én nap mint nap bemutatom néki az áldozatot, amikor imádom őt, és éjjel-nappal hozzá könyörgök." Erre a kormányzó: "Hol van a te Krisztusod temploma? Vagy milyen áldozati adományt ajánlasz fel neki?" Szerápia így válaszolt: Az én áldozatom az, hogy tisztán őrzöm meg magamat szűzi életmódom folyamán, és az, hogy irgalmassága révén másokat is elvezetek erre a vallásosságra." A kormányzó ezt kérdezte: "Ez volna az Isten temploma és ez a Krisztusnak bemutatott áldozat?" Szerápia így felelt: "Semmi más, mint megismerni az igaz Istent, istenfélőn élni és neki szolgálni." Mire a kormányzó: "Tehát azt mondod, te magad vagy az Isten temploma?" Szerápia így felelt: "Ha az ő segítségével megmaradok tisztán, akkor az ő temploma vagyok, mert a Szentírás azt mondja: az élő Isten temploma vagytok, ha Isten Lelke lakik bennetek". Erre a kormányzó: "Ha tehát sérelem érne, megszűnnél a te Istened temploma lenni?" Szerápia így válaszolt: "A Szentírás ezt mondja: aki megszentségteleníti Isten templomát, azt elveszejti az Isten."
A kormányzó azonban nem törődve azzal, hogy bűnt követ el, elrendelte, hogy adják át Szerápiát két egyiptomi kéjencnek, hogy azok egész éjjel kedvüket töltsék vele. Fogták őt e rettenetes férfiak, és egy titkos helyre vezették, ahol volt egy sötét hálószobájuk. Ekkor Szent Szerápia az említett szobában így imádkozott: "Téged hívlak segítségül, Szent, Szent, Szent, Uram, Jézus Krisztus, aki igaz őrzőm és megőrzöm vagy. Téged hívlak segítségül, Uram, Jézus Krisztus, aki az örök világosság és az örökké tartó öröm vagy. Téged hívlak segítségül, Uram, Jézus Krisztus, aki őrséggel körülvett szent apostolaidat zárt ajtókon keresztül a börtönben meglátogattad és megerősítetted. Kérlek, légy segítségemre és irgalmazz nekem, a te idegen földön élő szolgálódnak, Szerápiának, és szabadíts meg engem e férfiak szennyes terveitől. Boruljon sötétségbe szemük, hogy ne tudják megérinteni a te szolgálódat, aki benned bízik; ne tudják beszennyezni a pecsétet, amellyel te jelöltél meg engem. Zavard össze oktalan szándékaikat, óvj meg engem testem beszennyezésétől, és parancsold, Uram, hogy hozzád jöjjek. Légy Uram, Jézus Krisztus, a te szolgálóddal, Szabinával is. Erősítsd meg őt felséges Úr, Jézus Krisztus, hogy az ellenséges gonosz lélek ne ujjonghasson felette, hiszen sokat viselt el a te szent nevedért, miattam, a te szolgálód miatt. Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, hallgass meg engem, te, aki áldott, dicsőséges és magasztos Isten vagy az Atyával és a Szentlélekkel együtt, mindörökkön-örökké. Ámen." Amikor az említett férfiak az éjszaka első órájában közeledni kezdtek szándéka ellenére Krisztus szüzéhez, hirtelen égzengés és rettenetes földrengés támadt, amit az egész városban éreztek. A férfiak megdermedtek és megvakulva a földre estek, minden tagjukban elernyedve. Isten érintetlen és szent szolgálója viszont megtapasztalván a mennyei segítséget, tiszta kezét az ég felé tárta és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
II. Az istentelen kormányzó hajnalban sietve szolgákat küldött, hogy elhívják a férfiakat, és megtudakolják, vajon megtették-e parancsát. Belépve azonban Isten szent szüzére bukkantak, amint éppen imádkozott, a férfiak ellenben a földön feküdtek, mint valami halottak. Nem volt semmi erejük, hogy felkeljenek, de még csak beszélni sem tudtak, csak szemük volt nyitva. Erre nem kis csődület támadt. Amikor a kormányzó hallotta, mi történt, elrendelte, hogy állítsák fel a törvényszéket, és maga elé hozatta Isten szent szolgálóját. Amikor az ott állt előtte, így szólította meg: "Nos, leányom? Eléggé kedvedre tettek ezek a férfiak? Vagy még mindig kedvedet leled bennük?" Szent Szerápia így válaszolt: "Te ugyan fonák észjárásodban - merthogy gondolkodásodat a gonosz lélek kifordította és hatalmába kerítette - gúnyolódsz velem, én viszont a férfiakat, akikről beszélsz, meg nem érintettem, sem azok nem voltak velem." A kormányzó visszakérdezett: "Hogyan? Nem voltak veled az éjszaka?" Szerápia így válaszolt: "Az volt velem, akinek a tulajdona vagyok és akihez tartozom." Erre a kormányzó: "Ki az?" Szerápia így felelt: "Őrzőm és megtartóm, az Úr, Jézus Krisztus." A kormányzó erre ezt kérdezte: "Mit ármánykodsz itt ez előtt a nagy tömeg előtt? Mondd meg nekem, hogyan vagy milyen fondorlatokkal törted meg e férfiak erejét?" Szerápia így válaszolt: "Mi keresztények nem élhetünk fondorlatokkal, hiszen azokat, akiket ti fondorlataitokkal elpusztítottatok, a mindenek Ura, Jézus Krisztus, akit mi segítségül hívunk, életre támasztja."
A kormányzó ezt mondta: "Ha a te Krisztusod valóban legyőz minden ármányosságot, hívd segítségül, és adja vissza ama férfiaknak korábbi egészségüket, hogy elmondhassák, valóban játszadoztak-e veled az éjszaka, vagy sem. Én ezt biztosra veszem, mert azért tetted őket valamiféle bűbájjal ájultakká, hogy ne tudják leleplezni szégyenedet." Szerápia így válaszolt: "Az Isten, akinek szolgálója vagyok, mindenható Isten: nála semmi sem lehetetlen." Erre a kormányzó: "Ha tehát a te istenednek semmi sem lehetetlen, jöjjenek ide a férfiak és beszéljenek." Szerápia így szólt: "A varázsláshoz, amivel gyanúsítasz, nem értek. De tudok imádkozni az én Istenemhez, ami révén ő a segítségemre siet, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki igaz szívvel hívja." Mire a kormányzó: "Azt csinálsz, amit akarsz, csak érd el, hogy beszélni tudjanak azok a férfiak. Akkor aztán meglátjuk, valóban érintetlen vagy-e." Szerápia így válaszolt: "Mondtam már neked, hogy varázsolni nem tudok, de imádkozhatom és könyöröghetek az én Istenemhez, hogy segítsen." Erre a kormányzó: "Menj hát oda, ahol a férfiak vannak, és hívd felettük segítségül a te Istenedet." Szerápia így felelt: "Nem akarom, hogy mások is félreértsék a csodát, vagy ellenségessé váljanak, mint te. Mi szükség van hát arra, hogy odamenjek? Parancsold meg, hogy hozzák ide őket, mindenki szeme láttára." A kormányzó meg is parancsolta, és el is hozták őket a bírói emelvény elé. És olyanok voltak, mint akiknek nincs nyelvük, sem lábuk, hogy járjanak, sem kezük, hogy tapintsanak: minden tagjukban olyannyira ernyedtek voltak.
Miközben mindannyian elcsodálkoztak, a kormányzó felszólította: "Szerápia, könyörögj a te Krisztusodhoz ezeknek a férfiaknak az egészségéért." Szent Szerápia kezét az ég felé tárva így imádkozott: "Mindenható Úristen, aki megalkottad az eget és a földet, és mindazt, ami bennük van; aki szent apostolaid által halottakat keltettél életre, leprásokat tisztítottál meg, démonokat űztél ki, némáknak adtad vissza nyelvüket, süketeknek hallásukat, - kérlek, hallgasd meg most szolgálódat, aki bizalmát beléd veti. Ne hagyj cserben e gonosz és hitetlen féri előtt, hanem gyógyítsd meg ezeket a férfiakat imádságom szavára mindazok szeme láttára, akik tebenned bíznak, és szégyenére annak, aki haraggal támad a benned bízók ellen. Siess, Uram, hogy belássák: egyedül te vagy az Isten, aki csodákat művelsz, rajtad kívül nincsen más." Azután odalépve a férfiakhoz megérintette őket, miközben ezt mondta: "A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében álljatok fel." Amint szavát hallották, felkeltek, lábra álltak és beszélni kezdtek.
Amikor a kormányzó észrevette, hogy mindezek láttán a nép elcsodálkozott, így szólt hozzájuk: "Látjátok: ahhoz, hogy el tudja végezni a varázslatot, a kezével kellett megérintenie őket." A férfiaktól meg ezt kérdezte: "Mivel érte el ez a nő, hogy elájuljatok és elernyedjetek?" Azok így válaszoltak: "Kormányzó úr, amikor mi nagyságod parancsára közeledni akartunk hozzá, egyszerre csak odalépett egy ragyogó külsejű, hatalmas ifjú, aki egész testében tündöklött, mint a nap, majd megállt közöttünk és a lány között. Ragyogásától szemünk elsötétedett, s reszketés és félelem vett erőt rajtunk. Attól fogva nem is voltunk magunknál egészen mostanáig. Lásd uram, ez a lány vagy varázsló, vagy valóban az istene van vele." A kormányzó erre így szólt Szerápiához: "Mondd meg nekem, Szerápia, te varázslók sarja, milyen mesterkedéssel tetted ezt? Ha megmondod, elbocsátalak." Szerápia így felelt: "A varázslást gyűlölöm, ahogy mindazok, akik keresztények és segítségül hívják Krisztus nevét, semmibe veszik, s az nem is árthat nekik."
Mire a kormányzó: "Lám, mindjárt meglátjuk, mire jó a te nagy tudományod. Ha nem áldozol az isteneknek, fejedet vétetem." Szerápia kijelentette: Tégy, amit akarsz, én nem áldozom a démonoknak, nem teszem atyád, a gonosz lélek akaratát, mert keresztény vagyok." A kormányzó ekkor két égő fáklyát hozatott, de amikor odahozták őket, rögtön kialudtak, azok pedig, akik tartották őket, a földre estek. Akkor Szent Szerápia szemét az égre emelte és így imádkozott: "Uram, Jézus Krisztus, piruljon el és valljon szégyent minden ellenségem, futamítsd meg és zavard össze őket, Uram." Ekkor a kormányzó felszólította: "Áldozz az isteneknek, nehogy meg kelljen meghalnod." Szerápia így felelt: "Éppen azért nem áldozom a ti démonjaitoknak, nehogy meg kelljen halnom a ti halálotokkal." A kormányzó ismét felszólította: "Te élőhalott varázslónő, halld a császári parancsot, áldozz a halhatatlan isteneknek, és ezzel mentsd meg magadat a kínzásoktól és a haláltól!" Szerápia így válaszolt: "Élőhalottak és varázslók ti vagytok, akik megtagadjátok az élő és igaz Istent, a démonoknak áldoztok, de velük együtt fogtok meghalni. Én a halhatatlan Istennek áldozom fel magamat áldozati adományként, ha kegyeskedik elfogadni - jóllehet bűnös vagyok, de mégis keresztény."
A kormányzó ekkor elrendelte, hogy botozzák meg. Amikor ütlegelni kezdték, nagy földrengés támadt, a botból pedig, amellyel Isten szent szüzét ütötték, valami szilánk repült a kormányzó jobb szemébe. Három nap múlva el is vesztette ezt a szemét. Ekkor dühvel eltelve fővesztésre ítélte Isten szent szolgálóját, így okolván meg az ítéletet: "Minthogy Szerápiát nemcsak a császári parancsok megvetésében, hanem gonosz varázslásban is bűnösnek találtam, kard általi halálra ítélem." Faustinus diadalívén túl, Vindicianus fõvezér telke közelében vették fejét Krisztus szent szüzének, Szerápiának. A vértanúságot augusztus 3-án szenvedte el, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus uralkodott, aki az Atyaistennel él és uralkodik a Szentlélekkel egységben mindörökkön-örökké. Ámen.
III. Szabina, ez a tiszteletreméltó asszony, összegyűjtötte Krisztus szent és érintetlen szüzének, Szerápiának maradványait, majd ünnepélyes temetést rendezett. Ahogy a szokás kívánta, illatszerekkel együtt temette el: mint örök érték kincset vagy drága igazgyöngyöt saját sírjába helyezte, amelyet nagy igyekezettel és ékességekkel saját maga számára készített. Attól a naptól fogva szüntelen buzgólkodott az alamizsnálkodásban, hiszen bízott Krisztus Jézus nevében és megmaradt a hitben, amelyet Szent Szerápia szűztől kapott. Minden nap igyekezett meglátogatni a betegeket és a foglyokat, bőségesen juttatva nekik mindent, amire csak szükségük volt.
A lelkében és testi szemeiben is vak kormányzó pedig, amikor Helpidius prefektus, ez a veszett kutya meglátogatta, részletesen beszámolt neki a történtekről és Szabináról, az igen vallásos asszonyról. Amikor elő is állíttatta, bevezették őt a kormányzóságra, a prefektus pedig megkérdezte tőle: "Te vagy Szabina, az igen híres emlékű Valentinus felesége és Herodes leánya?" Szabina válaszolt: "Én vagyok". A prefektus folytatta: "Miért feledkeztél meg magadról, és csatlakoztál a keresztényekhez, akiknek az élete egyenlő a halállal? Miért nem imádod inkább az isteneket, akiket uralkodóink, a császárok is imádnak?" Szabina így válaszolt: "Hálát adok a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki engem, bûnöst, szent szolgálója, Szerápia által a démonok hatalmából és minden szennyből kiszabadított, hogy többé ne kelljen tévelyegnem, ahogy nektek, akik a démonokat imádjátok." A prefektus erre megkérdezte: "Szavaid szerint hát nemcsak mi, hanem uralkodóink, a császárok is démonokat imádnak, nem pedig isteneket?" Szabina így felelt: "Bárcsak az Istent imádnátok, aki mindent teremtett, akinek akarata irányítja és kormányozza a láthatókat és a láthatatlanokat, nem pedig ostoba és érzéketlen bálványszobrokat, akikkel együtt fogtok elégni a pokol tüzében - ti és a ti császáraitok."
A prefektus így szólt: "Az összes istenekre esküszöm, ha nem áldozol, nem késleltetem tovább a halálbüntetést, hanem fejedet vétetem." Szabina így válaszolt: "Nem áldozom a démonaidnak, te istentelen gonosz lélek, mert keresztény vagyok; Krisztus az én Istenem, az ő szolgálóleánya és híve vagyok, egyedül csak neki mutathatok be áldozatot." Akkor a gonosz lélek szolgája, a prefektus kiszabta rá az ítéletet: "Szabinát, mivel nem engedelmeskedik az isteneknek, továbbá gyalázza uralkodóinkat, a császárokat, kard általi halálra, valamint minden vagyonának elkobzására ítéljük."
Az ítélet végrehajtása után Krisztus szent és tiszteletreméltó szolgálójának, Szabinának testét elvitték a keresztények és nagy örömben eltemették. A saját sírjába helyezték, Vendinensium városában, Faustinus diadalíve közelében; oda, ahová ő maga temette el nagy tisztelettel hitének tanítómesterét, Krisztus szűzét, Szerápiát. Szent Szabina a vértanúságot augusztus 29-én szenvedte el. Az erős szűzzel, Szerápiával együtt elnyerte a dicsőség koronáját Krisztustól, aki bátorságot és örökké tartó jutalmakat ad az összes benne hívőnek. Övé a tisztelet és a dicsőség az Atyaistennel együtt a Szentlélekkel egységben most és mindörökkön-örökké.
Ámen.
forrás:Szent Szerápia vértanú szűz és Szent Szabina vértanú szenvedéstörténete - ismeretlen szerzőtő.
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép