Keresztény vallások összefoglaló oldala
Ajánlom az oldalt másnak Hozzáadás kedvencekhez
Főoldal Történelem Ünnepek Böngésző Gyermekeknek Galéria Fórum Eseménynaptár Archívum
Ön jelenleg itt van: Főoldal - Történelem -
Keresztény Magyarország Portál - Történelem - - Vallások összefoglaló oldala! - vallás, egyház, katolikus, református, evangélikus, teológus, templom, szent, egyháztörténelem, ünnep, szertartás, képeslap, fórum, hírek
Cecília napja
4 felhasználó online
0 tag, 4 vendég



Képek a galériából

Balassagyarmati templom Szűz Mária mellékoltára
Jézus ábrázolás
Szentek és Boldogok

ZACCARIA SZENT ANTAL MÁRIA
Keresztény Magyarország Portál - Nap Szentje - 2017. Július. 5.


Nap szentje: ZACCARIA SZENT ANTAL MÁRIA

Cremona, 1502. +Cremona, 1539. július 5.

Amikor Borromei Szent Károly 1565-ben Milánó érseke lett, már előkészített talajt talált a trienti zsinat által előírt reformok megvalósításához, annak ellenére, hogy elődei nem annyira a rájuk bízott nyájnak voltak a pásztorai, mint inkább hadakoztak és diplomataként tevékenykedtek. Előtte ugyanis néhány évtizeden át a barnabiták (vagy másképpen Szent Pál áldozópapjai) működtek itt, akiket Zaccaria Szent Antal Mária alapított 1530-ban. Az alapító pap volt Cremonában, s mintegy előfutára a belső megújulás szolgálatában Borromei Szent Károlynak. A beszédeit és imáit átható belső tűz, a következetes szegénység, a vezeklés nyilvános és rejtett gyakorlása, valamint az evilági dolgok teljes megvetése terén mutatott példája, a lelkek szolgálatában tanúsított buzgalma, a Megfeszített hirdetése és szeretete, az eucharisztikus áldozat bemutatásában megnyilvánuló áhítata, az a szentpáli lelkület, amellyel a hittérítő munkát végezte, végül lendületessége és a benne feszülő tömérdek szellemi energia mindez előkészítette az utat Milánó új apostola számára.

Antal 1502-ben született, valószínűleg decemberben, Cremonában. Apja, Lazzaro egy genovai patricius családnak volt a sarja. Anyja, Antonietta Pescaroli már tizennyolc éves korában özvegyen maradt, s nem ment újra férjhez, hogy egészen fia nevelésének szentelhesse magát.

Antal Mária még egész fiatal volt, amikor szüzességi fogadalmat tett. Leginkább a könyörületesség, a szeretet és az anyagi javakról való lemondani tudás jellemezte: minden gondolkodás nélkül odaajándékozta értékes köpenyét egy koldusnak; 1520-ban közjegyző előtt visszavonhatatlanul lemondott apai örökségéről, s még ebben az évben beiratkozott a páduai egyetemre, az orvostudományi karra. 1524- ben doktorrá avatták és visszatért szülővárosába, szilárd hittel, erkölcsileg feddhetetlenül, élettapasztalatokban gazdagon.

Szellemi képességein kívül vállalkozókedvével is kitűnt mint apostoli lelkületű modern világi keresztény: érzékelte kora kívánalmait, s meghallotta a hívó szót. Teljesen alárendelte magát Marcello domonkosrendi szerzetesnek és Battista da Cremának, akit ,,isteni atyjá''-nak nevezett. Ezek bevezették a teológia tudományába, a Szentírás ismeretébe, az apostoli és Krisztus-központú lelkiségbe. Így az Egyházban az Ige szolgálatára szentelte magát: a Szent Vitál- templomban hittanórákat, előadásokat, konferencia-beszédeket tartott. Témája főként a Szentírás, mindenekelőtt pedig Szent Pál leveleinek megismertetése volt.

1528-ban pappá szentelték. Lelkesen folytatta apostoli munkáját, egyszersmind nagy előrelátásról is tanúságot tett: a város előkelő rétege felé fordult, és jámbor társulatokba szervezte őket.

A honfitársai által ,,földre szállt angyal''-ként és ,,a haza atyja''-ként tisztelt fiatal pap reformeszméitől teljesen áthatva minden javadalomról lemondott, nem kívánt ,,egyházi karriert'' befutni, megvetette az irodalmat és a művészetet, a szépnek azt a kultuszát, amely X. Leo és Ludovico Ariosto korát jellemezte, csak hogy feddhetetlennek bizonyuljon, és erejét maradéktalanul latba vethesse a szeretet minden téren való érvényesüléséért. Nem sokkal később Milánóban Giastalla grófnő kíséretében találjuk, akinek később a káplánja lett.

A lombard fővárosban Antal kapcsolatba került az ,,Örök Bölcsesség'' oratóriummal, amely az európai biblikus mozgalom szellemében működött, és egyike volt a trienti zsinat előtti, Giovanni Antonio Belotti által szorgalmazott milánói szellemiségű központoknak.

Ebben az aszkéta életet élő közösségben, amelynek számos jelentős ember a tagja volt köztük két későbbi pápa, IV. Pius és V. Pius is, Antal megismerkedett két milánói nemessel, Giacomo Antonio Morigiával és Bartolomeo Ferrarival, akik barátok voltak. Csakhamar ő lett a vezetője a konfraternitásnak. Ebből nőtt ki a barnabiták kongregációja, amely nevét Szent Barnabás templomáról vette, amely első otthonuk volt. A kongregációt 1533. február 18-án VII. Kelemen pápa hagyta jóvá Szent Pál áldozópapjai néven.

A kongregációnak az volt a fő törekvése, hogy elsősorban tagjai példája révén segítse a klérus és a nép erkölcsi fölemelkedését. Minden rendű és rangú hívőt felszólítottak, hogy csatlakozzék hozzájuk, és segítsen ,,elvezetni az embertársát az élő Lélekhez és a megvetett Krisztushoz, a megfeszítetthez'' (1537. május 26-án kelt levél). Működésük során a ,,devotio moderna'' és a keresztény humanizmus programját valósították meg, összhangban azzal, amit Erazmus hirdetett: ,,A vallásból több élet fakad, mint a tudományos vitákból''.

A reform-papoknak ez a csoportja Szent Pál nevét vette fel, az ő lelkiségét is magáévá téve: a nemzetek apostola lett a patrónusuk, tanítómesterük, vezetőjük és példaképük az életükben és az apostolkodásban egyaránt. Az új szerzetesi család Szent Pál zászlaja alatt kívánt küzdeni azért, ,,hogy a keresztény szellem megújhodásának szántóföldje és oszlopa legyen'' (1538. november 3-án kelt levél).

Egy olyan korban, amikor a háború réme fenyegetett, és a teljes kizsákmányolás eredményeképpen nagy volt a szegénység és az erkölcsi hanyatlás, Antal társaival együtt meg volt róla győződve, hogy a hit és erkölcs megszilárdítása csak energikus fellépésnek és olyan módszereknek lehet az eredménye, amelyekre a nép felfigyel, és amelyek magukkal ragadnak.

Ennek jegyében a barnabiták a tereken prédikáltak, nyilvános vezeklést vállaltak, és szembetűnő módon alázták meg magukat: keresztet vettek a vállukra, kötél volt a nyakukon, mezítláb jártak maga az alapító is így járta Milánó utcáit.

Nem feltűnni akartak, s nem is a népszerűséget hajszolták, ahogy azt a pápaság történetének egyik ismert búvára gondolta, hanem tudatosan arra törekedtek, hogy magukat és az emberi tekinteteket megvetve ,,a lélek más nagy hibáival egyetemben ne csak kiirtsák, hanem le is győzzék a megfeszített Krisztus legnagyobb és igen veszedelmes ellenségét: a lustaságot, amely a modern korban úgy elhatalmasodott'' (1537. május 26-án kelt levél). De mint ez oly gyakran előfordul, akadtak ellenlábasaik, kivált a kléruson belül, akik ahol érték, üldözték, fenyegették, nyíltan támadták és eretnekséggel vádolták őket.

Két alkalommal, 1534-ben és 1537-ben az inkvizíció törvényszéke, Milánó érseke és szenátusa elé állították Antalt, de fölmentést kapott. Ez az igazolás fokozta apostoli buzgalmát és elérte, hogy sok hívő figyelme a kereszténység központi misztériumai felé forduljon.

Igen nagy szolgálatot tett számos ,,új'' eszme megvalósításával, amelyek zömükben még ma is gyakorlatban vannak az Egyházban. Így pl. az Oltáriszentség 40 órás nyilvános és ünnepélyes imádása, amelyet sorra átvettek az egyházmegyék (1537); a harangozás bevezetése pénteken délután 3 órakor Krisztus kereszthalálának emlékére; a papság és a műveltebb világi hívők szellemi irányítása és továbbképzése konferenciák révén; a gyakoribb szentáldozás; a kolostorok reformjának előmozdítása missziós beszédekkel; a népmisszió, a házaspárok összefogása a családok megújulása érdekében.

Odaadó és nyitott lélekkel fáradozott Antal az Angelikák rendjének megalapításán és képzésén is. Ez volt az első olyan női rend, amelynek megengedték, hogy az apostoli munka érdekében elhagyják a klauzúrát. A rendet III. Pál hagyta jóvá 1535-ben. Az alapításban Guastalla grófnő volt a társa, bár maga nem öltözött be.

Egy levélben, amelyet lelki leányaihoz intézett, olyan programot fogalmazott meg, amely a maga korában úttörő jelentőségű lehetett: ,,Bontsátok ki zászlótokat, amelyet a Megfeszített küld majd nektek, hogy hirdessétek mindenütt a Lélek elevenséget és az eleven Lelket'' (1537. május 26-án kelt levél).

A barnabiták és az angelikák, akik a Szent Pál szellemétől áthatott, lánglelkű apostol buzgalmának örökösei lettek, nem maradhattak sokáig alapítójuk keze alatt: Antal 1539. július 5-én, harminchét éves korában eltávozott övéi köréből. Amikor kezdte érezni, hogy erői fogyatkoznak, megkérte, vigyék haza szülővárosába. Ott halt meg édesanyja karjai közt, leghűségesebb tanítványai körében. Nagy vigaszára volt, hogy látomásban megjelent neki Pál apostol.

Milánóban temették el, de maradványairól sokáig nem lehetett tudni, hol vannak. Csak 1891-ben találták meg őket újra, akkor kerültek a Szent Barnabás-templom kriptájába, ahol ma is nyugszanak.

A barnabiták alapítójának nem maradt rá ideje, hogy tanítását összefoglalja és pontos szabályzatot állítson össze a rendje számára. Egy tucatnyi levél, hat beszéd, amelyek a parancsokról szólnak, és egy rendi szabályzat vázlata őrizte meg egyénisége vonásait, ezek jelentik szellemi hagyatékát. A barnabitáknak Borromei Szent Károly lett második atyjuk és védelmezőjük, aki folytatta és betetőzte az elkezdett reformot is.

Antal Máriát VIII. Urbán 1634-ben boldoggá avatta, XIII. Leó 1890- ben ezt megújította, majd 1897-ben a szentek sorába iktatta.

Ünnepét még szentté avatása évében, 1897-ben felvették a római naptárba, július 5-re.

E szent reform-pap életéről aki olyan korban élt, amikor közszájon forgott: ,,Ha valaki el akar kárhozni, annak elég, ha pap lesz'' saját levelezése és a kortársak véleménye ad képeket.

Azt, hogy a vallási megújulás érdekében készen áll minden erejének latba vetésére, Antal egy 1531-ben kelt levelében fogalmazta meg, lelkes felhívás formájában: ,,Fel, fel, testvérek! Ha eddig volt is körünkben némi bizonytalankodás, most szakítsunk vele, ugyanúgy a hanyagsággal is, és mint a bolondok rohanjunk nemcsak az Istenhez, hanem embertársunkhoz is!''

A Zaccaria Szent Antal Mária köré gyűlt férfiak és nők különös látványt nyújtottak a milánóiaknak: egy orvos, egy jogász, egy ismert gavallér és egy grófnő hirtelen lemondtak mindenfajta státusszimbólumról, hogy új módon hirdessék az evangéliumot. S amikor a szószékról ,,a városban pusztító pestis''-ként beszéltek róluk, a felizgatott tömeg pedig fel akarta gyújtani a házukat, Antal Szent Pál szavaival biztatta társait: ,,Esztelenek vagyunk Krisztusban.''

A barnabiták munkájáról ezt jegyezte föl az életrajzíró: ,,Látni őket a templomokban, amint Isten vigasztalásáért könyörögnek, látni őket szegényes öltözékben adományokat gyűjtve. Némelyek rendet tartanak a székesegyházban, mások a kórházakat látogatják. Ismét mások egészen szerény szolgálatokat vállalnak, elmennek házi szolgának vagy halárusnak. Mindegyikük talál valami módot a maga megalázására, hogy ösztönözze a népet, és segítsen neki élete megváltoztatásában.''

Szokatlan megjelenésük, az utcákon rögtönzött prédikációik és elszánt vezekléseik oly mértékben érintették a hivatalos Egyházat, hogy Antal ügye az inkvizíció elé került. Ám Crivelli inkvizítor nem tehetett egyebet, mint hogy megállapítsa: ,,Egyszerű, egyenes ember'', III. Pál pápa pedig védelmébe vette a közösséget: ,,Pontosan ilyen emberekre van az Egyháznak szüksége. Tudósok és diplomaták vannak elegen.''
Istenünk, kérünk, add meg, hogy Szent Pál apostol szeretetével törekedjünk Jézus Krisztus mindent felülmúló ismeretére, amint Zaccaria Szent Antal is e megismerés birtokában hirdette Egyházadban fáradhatatlanul az üdvösség igéjét.
forrás: Dr. Diós István
Hirdetés
Hasznos oldalak Impresszum Copyright Médiaajánlat Vélemény Oldaltérkép