
| |||||||
|
|
9 felhasználó online
0 tag, 9 vendég
Képek a galériából
|
Szerzetesrendek
(Institutum Fratrum Scholarum Christianarum, Fréres des Écoles Chrétiennes)
De la Salle szent János (1651-1719) 1680-ban Reimsben hozta létre kizárólag testvérekből álló kongregációját azzal a céllal, hogy tagjai az iskolában és az élet más területén magukat egészen az ifjú nemzedék nevelésének szenteljék. A testvéreknek magas színvonalú oktató munkával kellett fölkészíteniük a fiatalokat arra, hogy mindegyikük megállja helyét a maga élethivatásában. Az intézményt a szentszék 1725-ben hagyta jóvá. A szent alapító elsősorban a szegén gyermekek nevelését tartotta hivatásának, előszeretettel foglalkozott ő maga is munkások, kézművesek és parasztok gyermekeivel. Szükség esetén külön is bajlódott egy-egy gyermekkel, hogy az alkalmassá váljék az iskolai oktatásban való részvételre. Tanítóképzőket létesített, hogy megfelelő oktató és nevelő gárdát biztosítson, maga pedig számos írásában fejtegette a keresztény nevelés örökérvényű alapelveit. Tanonciskolákat és továbbképző tanfolyamokat szervezett, árva, elhagyatott gyermekeket gyűjtött össze, as adott nekik otthont, tudást és világnézetet. Sokirányú nevelő munkájára határtalan Isten-szeretete képesítette. Az iskolatestvéreknek ezt a jelszót hagyta örökül: Éljen Jézus szívünkben! XII. Pius 1950-ben a keresztény tanítók és nevelők védőszentjének nyilvánította De la Salle Szent Jánost. A laikus szerzetes kongregáció tagjainak száma (1989-ben): 1202 intézményben 8832 testvére. Rendi központ: Via aurelia, 476 I-00165 Róma Tel.: 06-622-1591 |
Hirdetés
|
|