
| |||||||
|
|
9 felhasználó online
0 tag, 9 vendég
Képek a galériából
|
Szerzetesrendek
(Institutum Fratrum Maristarum a Scholis, Fréres Maristes)
Alapító: Boldog Marcelin Champagnat, Lyon, 1817. Pápai jóváhagyás: 1863. Egyszerű fogadalmas szerzetesekből álló kongregáció. A testvérek hivatása az iskolai nevelés és oktatás. Magukat, közösségüket és tanítványaikat a Szent Szűz anyai pártfogásába ajánlják. Az alapító 1789-ben született a franciaországi Marlhes faluban. Édesapja molnárgazda, a forradalom idején a helyi forradalmi bizottság vezetője. Hatalmát arra is fölhasználta, hogy menekítse az üldözött szerzeteseket. Marcelin 15 éves korában lépett szemináriumba. Itt érlelődött meg benne a hivatás, hogy életét - társakkal együtt - a Szűzanya oltalma alatt szegény gyermekek nevelésére szenteli. Első plébániáján gyorsan talált társakat. 1817-ben egy falusi kis viskóban három fiatallal kezdte meg újoncévét. Maga az alapító oktatta őket az elemi ismeretekre, és mutatta be nekik a szerzetesi életet. Faszegeket gyártottak, abból tartották fenn a kis közösséget. A szentéletű alapító halálakor, 1840-ben a szerzetnek már húsz rendháza és 300 tagja volt. A lyoni egyházmegye majd minden falujában marista testvérek tanítottak. 1860 táján a tagok száma 1900 körül mozgott. Ekkor kezdtek külföldi misszióba indulni: Anglia és Belgium után a távoli Ausztráliába. A századfordulón Spanyolországból átjutottak Latin-Amerika országaiba, aztán Afrikában, Kínában, Törökországban és Szíriában nyitottak iskolákat Mária oltalma alatt. Megtelepedtek Észak-Amerikában, Mexikóban és Kubában is. A kongregáció eredetileg csak elemi iskolai oktatásra alakult. Az idők igényeinek megfelelően most már közép- és ipariskolákat is vezetnek. Magyarországra először az athéni tartományból jöttek marista iskolatestvérek, 1909-ben Orsován nyitottak házat, de ezt a román előnyomulás miatt 1916-ban be kellett zárniuk. 1924-ben Kispestre érkeztek marista testvérek, ahol a Szent Lajos Fiúotthon vezetését bízták rájuk (Kisfaludy u. 32.). 1928-ban Budapesten telepedtek le (Hőgyes Endre u. 5.), itt francia és német nyelvtanítással egybekötött elemi iskolájuk és fiúinternátusuk volt 1948-ig. 1989-es adatok szerint 981 házban 5928 marista testvér működik. Központi házuk: Pazzale Marcellino Champagnat, 2 I-00144 Róma Tel.: 06-592-4456 |
Hirdetés
|
|