
| |||||||
|
|
14 felhasználó online
0 tag, 14 vendég
Képek a galériából
|
Szerzetesrendek
(Medical Mission Sisters)
Alapító: Dr.Anna Dengel (1892-1980). A fiatal tiroli orvosnő négy évet dolgozott Észak-Indiában. Látva az emberek, különösképpen a nők és a gyermekek hihetetlen nyomorát, hamar fölismerte, hogy a köztük pusztító betegségeket és járványokat szervezett segítséggel el lehet kerülni. Tervéhez Észak-Amerikában talált segítőtársakat. Egy másik orvosnővel és két ápolónővel 1925-ben alapította meg az Orvos-Missziós nővérek társaságát. Az akkori egyházjog szerint szerzetesnővérek nem folytathattak orvosi vagy szülésznői tevékenységet. Anna anya szívós törekvése eredményeképp ezt a tiltást 1936-ban feloldották. Az Egyház 1941-ben ismerte el a közösséget: ma pápai jogú szerzetes kongregáció. Az orvos-missziós nővérek így fogalmazzák meg elkötelezettségük tartalmát: "Krisztus gyógyító szeretetének közvetítésére irányuló életünk arra késztet minket, hogy - gondos ápolással gyógyítsuk, illetve enyhítsük a súlyos betegek szenvedését, - biztosítsuk a legelemibb gondozást, szakorvosi ellátást, - szolgálatot teljesítsünk kórházakban, illetve elősegítsük az egészségügyi szolgáltatások fejlesztését, - gondoskodjunk az idős nemzedékről, ill. a fiatal anyákról, - gondozzuk azokat, akiken orvosilag már nem tudunk segíteni, és készen álljunk minden hívásra, - tanítsunk egyetemi szinten vagy félreeső településeken, - segítsük elő a leprás betegek gyógyulását és társadalmi beilleszkedését, - ápoljuk és szolgáljuk a fogyatékosokat, - álljunk készen a kórházi lelkigondozó munkára, - építsünk közösséget a szegénynegyedekben, falvakban, - harcoljunk z igazságosságért az egészségügy területén" Közel 100 intézményben kereken 700 orvos-missziós nővér működött 1989-ben, mint a gyógyító Krisztus eszköze. Orvosok, gyógyszerészek, szülésznők, asszisztensek, ápolónők, az egészségügy különféle területeinek szakemberei. Előszeretettel működnek fejlődő országokban, azzal a céllal, hogy segítsék az ott-lakókat saját egészségügyük kifejlesztésében. A jelentkezők az Egyesült Államokban, Hollandiában, Indiában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, Angliában vagy Németországban kapnak szerzetesi és orvosmissziós kiképzést. A szerzetesi élettel való ismerkedés, a megfelelő missziós terület nyelvének elsajátítása, orvosi kiképzés és szerzetesi fogadalmak: hosszú éveket jelentenek. A belépni kívánóknak legalább középiskolai végzettséggel vagy más szakképesítéssel kell rendelkezniük. Egyéb személyi feltételek: érett személyiség, önzetlen szolgálat- és segítőkészség, a tiszta, szegény és engedelmes élet szeretete, alkalmazkodási készség és a missziós élet örvendező vállalása, evangéliumi egyszerűség. Központi házuk: 41 Chatswort Gardens, Acton - London, W39LP, England Tel.: 01-992-6444 |
Hirdetés
|
|