
| |||||||
|
|
12 felhasználó online
1 tag, 11 vendég
Képek a galériából
|
Szerzetesrendek
(Societas Filiarum Sancti Benedicti)
1927-ben a Tiszán innen, az újfalusi tanyák vidékén, néhány fiatal leány Berecz Erzsébet bencés obláta kezdeményezésére közös életet kezdett. Életszabályul Szent Benedek Reuláját fogadták el, apostoli célkitűzésük pedig az volt, hogy "a Nagy-Alföld portengerében" elhintsék az Evangélium magját. A kis közösség hamarosan szerzetté alakult. Szabályaikat Kühár Flóris O.S.B. fogalmazta meg. Először a váci püspök, majd később a Szentszék is jóváhagyta. 1928-ban kezdték meg újoncévüket, s 1929-ben az első 4 nővér - Berecz Skolsztika, Hajós Placida, Fessler Mechtild és Molnár Maura - letették az első szerzetesi fogadalmat. A tősgyökeres magyar szerzetesközösség Tiszaújfalun építette fel első szerény otthonát. A következő években még 8 helyen létesült zárdájuk: Budapesten, Csépán, Szarvason, Tiszaugon, Csugaron, Szerencsen, Szentkirályon és Jakabszálláson. A megszentelő bencés ősök szelleméből táplálkozva Krisztus örömhírét vitték el a legszegényebbeknek. Szolgálatukért és nevelésükért vállaltak minden elképzelhető feladatot: a tanítástól a betegápoláson keresztül a leghétköznapibb munkáig. Első perjelnőjük Skolasztika testvér, a szentség hírében halt meg 1932-ben, 34 éves korában. A magyar bencés testvérek szolgálatának 1950 vetett véget. Számuk 2989-ben 27-re apadt. Pannonhalmán folytatják, Tiszaújfalun pedig ismét megkezdik a közös életet és a testileg-lelkileg leginkább elhagyatottak szolgálatát. "A magyar jövő munkásai Szent Benedek Leányai" (Kühár Flóris). Címük: Szent Benedek Leányai 9090 Pannonhalma, Vár u. 1. |
Hirdetés
|
|