A református új kenyér ünneplésének gyökerei egyrészt a XVIII. századig nyúlnak vissza, a július 15-i liturgikus ünnephez, az Apostolok oszlása napjához, ekkor szentelték meg az új kenyeret és sütöttek kolduscipót, amit osztogattak a szegényeknek. A magyar néphagyományban nagy jelentőséget tulajdonítottak a kenyérnek, mert alapvető étek és Krisztus szimbólum, mint például a református úrvacsora, amely kenyér formájában történik. Karácsonykor, majd újévre is sütöttek, hogy egész évben legyen a családnak kenyere. Ha leesett egy darab, fölvették és megcsókolták, megszegésekor képletesen keresztet rajzoltak rá a késsel.