
| |||||||
|
|
6 felhasználó online
0 tag, 6 vendég
Képek a galériából
|
2010-es ünnepek
Délelőtt ünnepi szentmisét tartanak. A húsvét ünnepe olyan jelentős ünnep az egyházban, hogy nem egy napig, hanem nyolc napon keresztül ünneplik.
A Biblia szerint Jézus – nagypénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettes áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héberül pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. Húsvét, az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos böjt lezárulását jelzi. A böjt után ezen a napon szabad először húst enni. A böjt utolsó hetének neve: nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken fehérhét – fehérvasárnapig tart. A húsvét héber neve a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent, utalva arra, hogy a halál angyala elkerülte a zsidók, bárány vérével megjelölt házait. A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve a határokat is). A következő nap, húsvét hétfő legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep. A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak. Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy az egyház tagjai a húsvétot ugyanazon a vasárnapon ünnepeljék, éspedig legyen a keresztény húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. Sajnos ennek meghatározására nem jelöltek ki módszert, így például az alexandriai és a római pátriárka alá tartozó egyházrész másképpen számította a húsvét időpontját. Később a VI. században Dionysius Exiguus alkotott egy olyan eljárást, amely azóta is az alapját képezi a húsvét időpontja kiszámításának. |
Hirdetés
|
|