Pünkösd utáni első vasárnap, Úrnapja előtt egy héttel ünnepeljük.

A Szentháromság vasárnapja (székelyföldi nevén kicsipünkösd) a kereszténység egyik nagyon lényeges ünnepe. Az emberi tapasztalat, különösen a vallástörténeti kutatások rámutatnak arra, hogy minden vallást sajátos Isten-kép jellemez. Nem mellékes, hogy a vallásos ember ennek az Isten-képnek milyen vonásait hangsúlyozza: harcos, hatalmi tényezőket, vagy a jóság és harmónia jegyeit, hiszen ez döntően meghatározza az emberi magatartás normáit. A mai ünnep éppen a keresztény Isten-kép lényegét van hivatva hangsúlyozni.

A pápák sokáig vonakodtak, hogy külön ünneppel is megszenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. Hazánkban már Kálmán király elrendelte éppen a mai időpontban a Szentháromság ünnepének megülését. Nyugaton később terjed el, és csak 1334-ben válik egyetemesen kötelezővé.

A Szentháromság kultusza a Tridentinum nyomán bontakozó barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jut. Ez az egyházművészetben és az egykorú városképen is visszatükröződik: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemének, summázó készségének.

Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban föltűnnek, de a XVIII. században, a pestisjárványok szorongásai között a patrocinium egyenesen korjellemzővé válik.